Rendkívül termékenynek nevezte a román jegybankban folytatott tárgyalásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségének vezetője
Jeffrey Franks a megbeszélésekről szólva elmondta: a tárgyalásokon áttekintették az általános gazdasági helyzetet, az adó-és költségvetési politikát, valamint a pénzügyi-és bankszektorban uralkodó állapotokat. "Részletekbe azonban nem mentünk, például az adókat illetve az állami alkalmazottak fizetését illetően" - mondta Franks. Hozzátette: ezeket a kérdéseket az IMF és a román pénzügyminisztérium képviselői vitatják majd meg, beleértve az államháztartási hiányt is.
A bukaresti IMF-küldöttségvezető szerint szó lehet egy újabb hitelmegállapodásról is - a jelenlegi kilenc hónap múlva lejár -, miután a román kormány jelezte együttműködési szándékát a nemzetközi pénzügyi szervezettel, ám Franks szerint korai lenne még erről beszélni.
Az IMF-küöldöttségnek most három fő feladata van Bukarestben: elemezni az idei költségvetésen végrehajtott módosításokat, megvitatni a jövő évi költségvetési terveket, áttekinteni az adó-és költségvetési politikát.
Az IMF küldöttségének következtetései alapján dönt a washingtoni pénzintézet arról, hogy folyósítja-e Romániának a tavaly márciusban kötött, 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi megállapodás hatodik részletét. Az IMF által biztosított, csaknem 13 milliárd euró kölcsön hatodik részlete meghaladja a 900 millió eurót.
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Legfrissebb híreink
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak





_fill_200x116.jpg)










