Lecsengett a traktorbiznisz

2010. február 03., 07:38

Véget ért az agrárgéppiac aranykora: az idén akár a felére eshet vissza a hazai kereskedelem - ismerteti a szerdai Világgazdaság

Véget ért az agrárgéppiac aranykora: az idén akár a felére eshet vissza a hazai kereskedelem - ismerteti a szerdai Világgazdaság.

A gazdasági napilap cikke felidézi, hogy az elmúlt három évben soha nem látott szintre emelkedett a forgalom, jórészt a beszerzéseket támogató EU-forrásoknak köszönhetően.

Összességében 120-130 milliárdos forgalmat bonyolítottak le tavaly a hazai kereskedők - mondta a Világgazdaságnak Nagy Miklós, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnöke. A rekord elérésében közrejátszottak a pályázatok, de az is, hogy az év elején még optimistán tekintettek előre a gazdálkodók.

Szaxon Róbert, az IKR Zrt. műszaki és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese szerint nem kizárt az 50 százalékosnál is nagyobb visszaesés, míg Fodor István, a KITE Zrt. üzletág-igazgatója emlékeztetett: az ugyancsak a támogatásoknak köszönhető 2003-as felfutás utáni évben 40 százalékra csökkent a forgalom - olvasható a Világgazdaságban.

A magyar állam a legbőkezűbb Európában
FAO: 15 havi csúcson az élelmiszerárak
Nagyot esett a hús, a zöldség és a gyümölcs ára


Világgazdaság

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

2012. május 23., 06:20
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.

Facebook