A bankadóról szóló rendelkezés alapvetően formálhatja át a független biztosításközvetítők piacát
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) és a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége (MABIASZ) közös közleménye hangsúlyozza: a két érdekképviseleti szövetség nem vehetett részt a vonatkozó jogszabály egyeztetésében, pedig a törvény következménye a közvetítői réteg ellehetetlenülése lehet.
A hazai biztosítási alkuszokat tömörítő két legnagyobb szövetség hangsúlyozza: tagságuk tevékenységében a hitelközvetítés marginális szerephez jut. A biztosítási alkuszok egyáltalán nem játszottak szerepet a válság kirobbanásához vezető banki termékek fejlesztésében és disztribúciójában, a gazdaság legtöbb szereplőjéhez hasonlóan inkább maguk is elszenvedői voltak a válság hatásainak, ezért méltánytalan, hogy a törvényjavaslat ugyanolyan különadóval sújtja a biztosítási alkuszokat, mint a bankokat és a hitelközvetítőket - jelzik.
A bankadóról szóló törvénytervezet a független biztosítási alkuszoknak – pénzügyi közvetítőként – a korrigált nettó árbevételük 5,6 százalékának megfelelő különadót kell megfizetniük. Tekintve, hogy a PSZÁF 2008-as adatai szerint a 430 szereplőt magában foglaló független biztosításkövetői piac mintegy 60 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 1 milliárd forint körüli mérleg szerinti eredmény kitermelésére képes, a különadó a szektor szereplői számára átlagosan éves nyereségük több mint háromszorosát kitevő összeget jelent majd. A közlemény kiemeli: a bankszektort szintén nehéz helyzetbe hozó különadó a bankok nyereségének mintegy harmadát „viszi el”. Ugyanez a szám a biztosítók esetében az eredmény 50 százaléka.
Az adó olyan mértékű teher, amely a két szövetség tagságának túlnyomó többsége számára, főként a kis, sokszor családi vállalkozásként üzemeltetett alkuszcégek esetében egyértelmű működési és fennmaradási problémákkal jár majd – hangsúlyozza Püski András, a MABIASZ elnöke. Amennyiben az országgyűlés a jelenlegi, elviselhetetlen mértékű feltételekkel fogadja el a jogszabályt, természetesen minden jogorvoslati lehetőséggel élni fogunk a szakma túlélése érdekében – mondta el Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.
Privátbankár
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására





_fill_200x116.jpg)










