Minden segítséget megkapunk, ha feljelentünk

2009. október 26., 08:16

Az antikorrupciós törvénycsomag része a bejelentővédelmi csomag is

Az antikorrupciós törvénycsomag része a bejelentővédelmi csomag, amelynek segítségével kiemelt védelmet és anyagi ösztönzést kapnak azok a munkavállalók, akik jelzik az állam megkárosítását

Antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek, a jogszabály 2010. január 1-jén lépne életbe - jelentette be Bajnai Gordon vasárnap Budapesten. A korrupció megcsúfítja és megrontja a demokrácia működését, lényegesen gátolja Magyarország fejlődését, és rombolja a közbizalmat is. Létezik olyan jelentés, amely szerint a hazai közbeszerzések döntő többségében jelen van a korrupció, és ez érdemben drágítja az ország működését - mondta a kormányfő.

Hozzátette: mindenki számára világossá kell válnia, hogy aki az államtól vesz el a pénzt, az mindannyiunk közös érdekeit sérti.

A kormány által a múlt szerdán elfogadott csomag nem varázsszer, de érdemi előrelépést hoz ezen a területen. A javaslat célja, hogy sokan legyenek érdekeltek a korrupciós ügyek felszámolásában, az érintetteket pedig sokkal jobban elrettentsék ettől - közölte.

Tájékoztatása szerint a tervezet része az amerikai minta alapján elkészített bejelentővédelmi csomag, amelynek segítségével kiemelt védelmet és anyagi ösztönzést kapnak azok a munkavállalók, akik jelzik az állam megkárosítását. A munkavállalónak az állam jogi segítséget ad, és kompenzálhatja a kieső munkabért, ha ezért elveszíti az állását. Ha pedig valaki feltár egy államot érintő korrupciós ügyet, akkor a kiszabott bírság tíz százalékáig jutalmat kap - ismertette a részleteket.

Bajnai Gordon kitért arra: a Közbeszerzések Tanácsa átalakításával létrehozzák a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalt, amely a tervek szerint a jövőben a jogtalan előnyt megszerző szervezeteket tudja majd büntetni, akár a megszerzett előny kétszeresére. A részletekről azt mondta, a hivatal nem veszi át mások munkáját, nem lesz nyomozati jogköre, de ha bűncselekményre utaló információ kerül a birtokába, azt továbbítja. Megjegyezte: a hivatal a korrupció kezdeményezőjét is vizsgálni tudja majd. Nem azt kell bizonyítania, hogy valóban megtörtént-e a pénz átadása, hanem magát a jogtalan előnyt, amelyet az állam működése tett lehetővé.

Korrupció: durván megbüntetik, akit elkapnak
Kérdésre arról is beszélt, hogy a hivatal vezetőjét a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös javaslata alapján hat évre az Országgyűlés választaná meg. Olyan személyt szeretne erre a posztra, aki kellő erővel, függetlenséggel tud fellépni az ilyen ügyekben - mondta a kormányfő. Úgy fogalmazott: bár korrupciós jelenségeket nem tártak fel, de joggal háborította fel az embereket például a BKV közpénzkezelési gyakorlata, vagy egyes önkormányzatok sajtóból ismert - Orosháza, Esztergom, Nagykanizsa, Budapest - ügyei. Kiemelte: a hivatal ezekben az ügyekben is el tud majd járni.

Bajnai Gordon közölte, a csomag része az is, hogy - a közbeszerzési törvény módosításának eredményeként - a közbeszerzést kiíró szervezet átláthatósági megállapodást tehet majd kötelezővé, amely minden pályázóra vonatkozik, és biztosítja például az adatok, dokumentumok nyilvánosságát. Hozzátette: a kormány ezt a nagy összegű közbeszerzéseknél kötelezővé tenné. A miniszterelnök azt kérte a médiától, hogy menjen utána a problémás ügyeknek, és tárja fel azokat.

Számításai szerint a törvénycsomagról még az idén szavazhat a parlament. Kérdésre jelezte: a csomagnak ugyan nincs kétharmados része, de reméli, hogy 51 százalékot meghaladó támogatást kaphat az Országgyűlésben, hiszen ez az egész ország érdeke. Beszámolt arról: a javaslatcsomagról az elmúlt hetekben egyezettek társadalmi szervezetekkel - többek közt a Transparency Internationallel, a TASZ-szal, és az AmChem-mel - és voltak olyan elemek, amelyeket javaslatukra épített be a kormány.


MDF: az MSZP és a Fidesz nézzen szembe saját magával!

A korrupcióellenes harc első lépéseként az MSZP és a Fidesz közös ügyeit kell kivizsgálni, mint a Gripen-vadászgépek beszerzése, az autópályapénzek, a fővárosi parkolási helyzet, a Margit híd felújítása vagy a rádiófrekvencia-tender - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségének tagja.

Az MDF-es politikus közleményben reagált Bajnai Gordon bejelentésére, hogy antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek. Erre válaszul Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője azt közölte, hogy a Fidesz szerint az MSZP és a Gyurcsány-Bajnai-kormány a legkorruptabb társaság Magyarországon.

Kerék-Bárczy Szabolcs közleményében azt írta: az MDF minden korrupcióellenes kezdeményezésben partner, hiszen Magyarország versenyképességének, hitelességének egyik legfőbb gátja a mindenhol jelenlévő korrupció. "Csak akkor hiteles azonban a kormány mostani javaslata, ha első lépésként az MSZP és a Fidesz olyan - vélhetően közös - ügyei kerülnek górcső alá, mint például a Gripen-gépek beszerzése, az autópályapénzek, a fővárosi parkolási helyzet, a Margit híd felújítása vagy a rádófrekvencia-tender" - tette hozzá.

Hangsúlyozta: soha nem késő valódi harcot hirdetni a korrupció ellen. "Ehhez azonban arra van szükség, hogy az MSZP és a Fidesz szembenézzen saját magával, és tettekkel is bizonyítsa, hogy a tiszta közélet az ő érdeke is" - közölte a politikus.

Mint írta, az MDF három éve javasolja azokat az intézkedéseket, "amelyekben az MSZP és a Fidesz ellenérdekeltsége miatt semmilyen előre lépés nem történt". A párt azt javasolja, hogy vizsgálják felül "a korrupció melegágyaként" működő közbeszerzési rendszert, valamint alkossanak új párt- és kampányfinanszírozási törvényt, ennek keretében pedig ruházzák fel valódi ellenőrzési jogkörrel az Állami Számvevőszéket. A párt emellett javasolja, hogy hozzák létre a "Tiszta Kezek Hivatalát".

Törvény születik Hunvald letartóztatása miatt
MSZP: pénzszivattyút működtet a Fidesz
Hiányzik a fehérítés az adócsomagból 
Az üzleti korrupció lassítja a válság leküzdését

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook