Nagyot esett a hús, a zöldség és a gyümölcs ára

2010. január 13., 09:51

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 3,7, az élő állatok és állati termékeké 7,1%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. 2009. január–novemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 10,2%-kal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 14,0, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 4,3%-os csökkenéséből adódott.

2009 novemberében a gabonafélék termelői ára 1,4%-kal haladta meg a 2008. novemberit. A búza felvásárlási ára 2009 novemberében 27,6 Ft/kg volt, 13,3%-kal kisebb az előző év azonos időszakinál – ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára 15,0%-kal emelkedett.

Az olajnövények termelői ára 14,1%-kal esett vissza. A burgonya termelői ára 21,3%-kal nőtt, a zöldségfélék és a gyümölcsök termelői árainál ellenben 13,5, illetve 11,5%-os csökkenés mutatkozott.


A vágóállatok termelői ára 2009 novemberében 6,8%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ami a vágómarha árának 6,0%-os emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 12,6 és a vágóbaromfi árának 4,2%-os csökkenéséből adódott. A vágósertés felvásárlási ára 2009. februártól júliusig emelkedett (313,0 Ft/kg-ról 340,5 Ft/kg-ra), majd mérséklődni kezdett, novemberben 270,8 Ft/kg volt, ami a 2008. februári árszintnek felel meg.

2009 novemberében az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 8,0%-kal csökkentek – ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 1,9%-kal magasabb, a tejé 11,9%-kal alacsonyabb volt.

A KSH holnap teszi közzé az infláció decemberi alakulásával kapcsolatos adatokat. Novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit és 0,3 százalékkal emelkedtek októberhez képest .
2009. január–novemberben a gabonafélék termelői átlagára 15,9%-kal mérséklődött
az előző év első tizenegy hónapjához képest; a búza ára 26,1, a kukoricáé 7,7%-kal esett vissza. Az ipari növények ára 15,0%-kal lett alacsonyabb, a burgonyáé 6,3%-kal nőtt.

A zöldségfélék ára 7,7%-kal mérséklődött.
A jelentősebb termékek közül a paradicsom ára 59,7, a fejes káposztáé 49,3%-kal csökkent, a sárgarépa és a vöröshagyma ára viszont 16,9, illetve 12,3%-kal nőtt. A gyümölcs árindexe 19,8%-kal mérséklődött 2008 első tizenegy hónapjához képest, ezen belül a szőlő ára 4,8, a többi gyümölcsé 31,3%-kal esett vissza a 2008. évi 30,5%-os csökkenés után.

A vágóállatok termelői árai 1,4%-kal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt (6,1, illetve 8,6%-kal), a vágóbaromfié mérséklődött (5,3%-kal). Az állati termékek ára az év első tizenegy hónapjában 16,2%-kal visszaesett – a tej ára 23,5%-kal csökkent, a tojásé 5,0%-kal növekedett.

Nálunk zuhant a legnagyobbat a mezőgazdaság
Minden olcsóbb, csak épp nem érezzük
Miért drágább minden, ha csökkennek az árak?

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook