2009 első kilenc hónapjában 73 039 gyermek született, 2,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH
Az előzetes adatok alapján 2009 első kilenc hónapjában kevesebb gyermek született, a halálozások száma pedig lényegében ugyanannyi volt, mint az előző év azonos időszakában. Nyolc hónapban csökkent, egy hónapban (márciusban) kismértékben emelkedett a születésszám. Összességében 1665-tel (2,2 százalékkal) kevesebb gyermek jött világra, mint 2008 azonos időszakában. A halálozások száma négy hónapban meghaladta az egy évvel korábbit, a többi hónapban viszont kevesebb vagy ugyanannyi halálozást regisztráltak, mint a múlt év azonos hónapjaiban. 2008. január–szeptemberhez képest mindössze 13-mal több lakos hunyt el.
A házasságkötések száma öt hónapban az előző évihez hasonló alacsony szinten stagnált, a többi hónapban viszont jelentősen visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. 2009 első kilenc hónapjában 31 264 házasságot kötöttek, 2674-gyel (7,9 százalékkal) kevesebbet, mint 2008 azonos időszakában.
Ezer lakosra 9,7 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi azonos nagyságú volt az egy évvel korábbival. A házasságkötési arányszám 4,2 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2008. január–szeptemberi 2,9 ezrelékről 3,2 ezrelékre emelkedett. 2009 első kilenc hónapjában ezer élveszületésre 5,2 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy éve.
A születésszám csökkenése és a halálozások lényegében változatlan száma következtében a természetes fogyás a 2008. január–szeptemberi 22 041-gyel szemben 2009 első kilenc hónapjában magasabb, 23 719 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 12 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 19 ezer fő volt.
A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születések száma mindenütt csökkent, a csökkenés mértéke Közép-Magyarországon volt a legkisebb (1,2 százalék), Nyugat-Dunántúlon pedig a legnagyobb (4,3 százalék). A halálozások száma Észak- és Dél-Alföldön mérséklődött, Észak- és Közép-Magyarországon az előző év I–III. negyedévivel közel azonos volt, a többi régióban emelkedett.
Népesség: a bevándorlók tartanak 10 millió felett
Már a válság miatt fogy a magyar
Jövőre akár 10 milliónál is kevesebben lehetünk?
Fogy a magyar: kevesebb szülés, több halál
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
Legfrissebb híreink
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










