Olcsóbb a bevásárlás: utolsóból lett az első

2010. április 12., 09:05

A múlt havi áremelést tovább folytató Auchan egy év után elvesztette vezető helyét a vizsgált áruházak között, a Cora pedig az átlagos árcsökkenést egyedül is összehozta

A Privátbankár.hu áprilisi felmérése több szembontból is fordulatot hozott. A múlt havi áremelést tovább folytató Auchan egy év után elvesztette vezető helyét a vizsgált áruházak között, a Cora pedig az első helyezés mellett az átlagos árcsökkenést is összehozta

Április 9-i felmérésünk során ismét három áruházat jártunk be: az Auchan-, a Cora- és a Tesco-lánc egy-egy hipermarketében mértük fel, mennnyiért szerezhetnénk be 30 termékből álló tesztkosarunkat. Az összesítés után kiderült: 2,8 százalékkal kevesebb pénzt kellene a kasszánál hagynunk, mint egy hónappal ezelőtt. Éves összehasonlításban is jobban járunk: tavaly áprilisban 1,6 százalékkal drágább lett volna a bevásárlás. Forintértékben havi szinten ez 413 forintos, éves viszonylatban 225 forintos árcsökkenést jelent a teljes kosár tekintetében. Az átlagos kosárérték a három áruházban 14185 forint volt.


A Privátbankár Árkosár éves árindexének alakulása az elmúlt 6 hónapban

Múlt havi Árkosarunkat itt olvashatja:
Árkörkép: egy éve verhetetlen az Auchan >>

Az idén eddig jellemző áremelkedési tendencia megtöréséért ezúttal egyedül a Cora felelős. Míg az Auchanban közel egy százalékkal, a Tescoban pedig bő fél százalékkal emelkedtek az árak, a Corában jelentősen, 9,6 százalékos mértékben csökkent a számla végösszege a márciusi árkörképhez képest.

Éves viszonylatban a Tesco árai 1,4, a Cora árai 7,3 százalékkal lettek alacsonyabbak, az Auchanban viszont 4,6 százalékkal többet kellene fizetni kosarunkért, mint egy éve. A Cora kosara 1460 forinttal lett olcsób egy hónap alatt, ezzel a harmadik helyről ugorva letaszította másik francia versenytársát a dobogó legfelső fokáról. A Tesco eredményéhez érdemes azt is hozzátenni, hogy a nejlonszatyorért ennél a láncnál már fizetnünk kell: a megszokott, ingyenes zacsi 5 forintba kerül darabonként.


A Privátbankár Árkosár átlagos ellenértéke indulás óta, illetve a féléves mozgóátlag (rózsaszínnel rajzolva)

Az egyes termékeket vizsgálva a legnagyobb áremelkedést egy hónap alatt a zöldségosztályon mértük: a krumpli átlagosan 31, a banán 23 százalékkal lett drágább. Kétszámjegyű áremelkedést ezeken kívül még a chips esetében (14 százalék) figyeltünk meg. A legnagyobb havi áresésnek azok örülhetnek, akik sütni készülnek: a liszt 12, a tojás 21, a csokoládé 9 százalékkal volt olcsóbb átlagosan aktuális felmérésünk készítésekor, mint egy hónapja.

Hogyan számoltunk?
Kosaras módszertan>>
Tavaly ilyenkor olcsóbban szervezhettünk házibulit: az éves áremelkedés élmezőnyében van a chips (+22%), a pezsgő (+17%) és a sör (+12%), de 18 százalékot meghaladó mértékben drágult a tej is. Cserébe 30 százalék fölötti mértékben csökkent átlagosan az alma és a liszt ára, 24 százalékkal olcsóbb a tojás, és 10 százaléknál nagyobb mértékben csökkent az ásványvíz, a csirkemell és a cukor átlagos ára éves összehasonlításban.

Ha az egyes termékeket rendre abban az áruházban szereztük volna be, ahol azok a legolcsóbbak voltak, akkor 12391 forintba (és persze tripla utazgatásba) került volna a kosár. Ennél a Cora 11,2 az Auchan 14,3, a Tesco pedig 17,9 százalékkal volt drágább.

A KSH holnap teszi közzé az infláció márciusi alakulásával kapcsolatos adatokat.
Áprilisban is kiválasztottunk 3 terméket, hogy megvizsgáljuk, a vizsgált áruházak közül hol a legolcsóbbak. Egész grillcsirkét már 899 forintért kaphatunk a Tescóban, az Auchanban 999 forintot kértek érte, a Corában pedig 1190 forintba került. Ananászt az Auchanban 319 forintért vehettünk volna, a Tesco és a Cora 449 forintért adta. A legolcsóbb gin a Tesco sajátmárkása literenként 2141 forintért, hacsak az Auchanban kapható Viva "gint" nem számítjuk (mindössze 1998 forint literenként). A Dry Marine literje az Auchanban 3640 forint, a Corában 3780-at kérnek érte.

Vasárnapi zárás: nem örülne az Auchan és a Tesco 

Sonkából nem szeretjük a sajátmárkásat 
Újabb emelés: 333 forint lesz egy liter benzin 
Súlyos büntetést kapott a Tesco 
Hat százalék alatt az infláció - a benzin győzött
Zöld zacskóra vált a Tesco

 

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook