"Súlyos válság" van az euróövezeten belül, és ez nemcsak a legtöbbször emlegetett Görögországra terjed ki - mondta a Nemzetközi Valutaalap volt főközgazdásza
Simon Johnson, aki a G7-pénzügyminiszterek és jegybanki vezetők hétvégi kanadai értekezlete után nyilatkozott a BBC rádiónak, kijelentette: a Hetek a jelek szerint "egyáltalán nem tudnak arról", hogy Európa jelentős része súlyos válsággal néz szembe, és ez Görögországon, Spanyolországon és Portugálián kívül kiterjed Írországra is, sőt "Olaszország is igencsak a tűzvonalban van".Johnson szerint mára "nagyon súlyos válság" alakult ki a valutaunión belül, ám a G7-országok "mélyen alszanak". Hozzátette: szerinte a G7 szervezet fenntartásának "alapvetően semmi haszna", mivel a csoport képtelen kellő gyorsasággal reagálni a felmerülő problémákra.
A Hetek értekezleten egyetértés született arról, hogy a problémákkal küszködő valutauniós országok helyzetének rendezéséhez nem kérik az IMF segítségét; a kérdést az EU hatáskörében tartják.
A múlt héten rekord magasságokba emelkedtek az euróövezet leggyengébb makroláncszemeinek tartott Görögország, Spanyolország és Portugália államadósság-törlesztési kockázatának árazásai a londoni piacon, jelezve e három, súlyos költségvetési és adóssággondoktól szenvedő valutauniós gazdaság adóskockázati megítélésének folyamatos romlását és a görög "járvány" terjedését.
Simon Johnson szerint ugyanakkor Nagy-Britanniát is a költségvetési és adósságválságban lévő euróövezeti országokhoz kell sorolni, és ha a brit kormány nem tudja elhitetni a piacokkal, hogy belátható időn belül hiteles módon ellenőrzés alá vonja a költségvetést, akkor "nagy bajba" kerül. A csillagászati összegű gazdaságösztönző és banki tőkepótló intézkedések nyomán a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási hiány a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben.
Jövőkép nélkül nincs fejlődés
Zuhanás a tőzsdéken - a válság harmadik fázisa
Terjed a görög járvány!
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
Legfrissebb híreink
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










