Terrorelhárítási Központ őrzi Orbánt és Schmittet

2010. augusztus 19., 16:28

A kormány a büdzsé általános tartalékából a közbiztonság megerősítésére is csoportosított át pénzt

A kormány a büdzsé általános tartalékából a közbiztonság megerősítésére is csoportosított át pénzt

Két tételben nyúlt hozzá a kormány a költségvetés általános tartalékához: 2,45 milliárd forintot csoportosított át egyebek közt a bíróságokhoz, a rendőrséghez, a Külügy- és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz; 1,6 milliárd forintot pedig a közbiztonság megerősítésére biztosított. A kormány elfogadta a Terrorelhárítási Központ létrehozásáról szóló rendeletet is.

A legnagyobb összeget a rendőrség kapta, 1,5 milliárd forintot, a szintén a Belügyminisztériumhoz tartozó Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pedig 375 millió forintot kapott. A büntetés-végrehajtás 30 millió forinthoz jutott ezzel a lépéssel.

A Külügyminisztérium külképviseletek igazgatása címen 407 millió forinthoz jutott, míg a minisztérium központi igazgatása 35 millió forintot kapott.

A bíróságok az átcsoportosítás révén 88 millió forinthoz jutottak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása pedig 12,5 millió forint többletpénzhez jutott.

A kormány egy másik határozatában 1,6 milliárd forintot csoportosított át a közbiztonság megerősítésével összefüggő kormányzati feladatok végrehajtására.

Lesz Terrorelhárítási Központ

Részletek >>>>

A csütörtökön megjelent közlönyből kiderül az is, hogy a kormány elfogadta, és szeptember 1-jével hatályba lépteti a Terrorelhárítási Központ létrehozásáról szóló rendeletét.

Eszerint a központ az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező, a rendészetért felelős miniszter (Pintér Sándor) irányítása alatt működő költségvetési szerv. A központot főigazgató vezetheti majd, akit a miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevez ki és ment fel.

A központ végzi a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelmét.

Emellett végrehajtja a terrorcselekmény, a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és az emberrablás bűncselekmények felderítését és megszakítását, valamint a nyomozó hatóságok, az ügyészség, továbbá a rendvédelmi szervek felkérésére a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fegyveres vagy felfegyverkezett személyek elfogását, az egyéb személy elleni erőszakos bűncselekmények megszakítását, az ön- vagy közveszélyes állapotban lévő személyek elfogását; valamint elemzi és értékeli a Magyar Köztársaság terrorfenyegetettségének helyzetét.

A Köztársasági Őrezred az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt áll - derül ki a rendeletből -, a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmével összefüggő feladatok kivételével ellátja a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelmét.

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook