Viharok és jégeső: még most jön a durva rész?

2010. augusztus 03., 13:31

Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás nem csak a lakóházakban okozott hatalmas károkat, de a mezőgazdaságból élőket is nagyon nehéz helyzetbe hozta

Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás, a jégesők és a viharok nem csak a lakóházakban okoztak hatalmas károkat, de sajnos a mezőgazdaságból élőket is nagyon nehéz helyzetbe hozták. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. július végéig több mint 1900 ilyen káresetet regisztrált, a jég- és viharkárok becsült értéke közel 2,3 milliárd forint. Ez utóbbi messze az egyik legmagasabb a hazai biztosítótársaságok által mért kárértékek között - olvasható a társaság közleményében

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) júliusi adatai alapján közel hétezer mezőgazdasági káresetet jelentettek be a biztosítótársaságoknál. A bejelentett károk értékét a szakemberek hatmilliárd forint fölé becsülik.
 
„A Generali munkatársai folyamatosan dolgozzák fel a bejelentéseket, a társaság eddig hozzávetőlegesen 700 millió forintot fizetett ki a károsultaknak. Csongrád és Békés megye egy-egy részén olyan hatalmas károkat okoztak a júniusi jégesők és viharok, hogy volt ügyfelünk, akinek közel 100 millió forintot fizettünk ki. Ugyanebben a hónapban a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben végigsöprő jég után esetenként több tízmillió forint értékű kártérítésekre is sor került” - mondta el Oláh Ferenc, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. KKV és Mezőgazdasági Értékesítési Osztályának vezetője.

Oláh Ferenc arra is figyelmeztetett, hogy a szélsőséges időjárási viszonyokkal már együtt kell élnünk, és az ilyenkor szokásos augusztusi jég- és viharszezon is még előttünk áll. Bár a lehető leghamarabb szeretne mindenkit kártalanítani a társaság, tudni kell, hogy a növényekhez kapcsolódó valós kárérték megállapításához meg kell várni azt a növekedési stádiumot, amikor a tényleges kár kimutatható. Éppen ezért ilyenkor több szemlét tartanak a kárszakértők, és a végleges kárösszeget a betakarításkor határozzák meg - olvasható a közleményben.

A Generalinál a nagyüzemek, szövetkezetek mellett a kistermelők is köthetnek mezőgazdasági biztosítást. Az alap jégkárbiztosítás mellé vihar- és homokverés-kárra, a hideg tél előtt pedig fagykárra is érdemes biztosítást kötni. Az erdőtulajdonosok a terület nagyságától függően a tűz és árvízkárra, a fakidőléssel járó természeti jelenségekre, valamint az úgynevezett befejezetlen erdőre is köthetnek biztosítást.

A mezőgazdasági területeken kívül az ott tartott jószágokra is érdemes gondolni. Az állattenyésztéssel foglalkozó nagyüzemek biztosíthatják teljes állatállományukat természeti csapás ellen, amelyben benne van a tűz, a vihar, a villámcsapás, az árvíz, a földcsuszamlás, valamint a kőomlás kockázata, valamint kiterjed ismeretlen járművel való ütközés miatti elhullásra és kényszervágásra is. Ha valaki nagy értékű állatot szeretne biztosítani, akkor erre is van lehetősége. A mezőgazdasági területeken és az állatokon kívül biztosíthatók még a tevékenységhez kapcsolódó épületek, berendezések, raktáron lévő termények, valamint a mezőgazdasági gépek is - hívja fel a figyelmet a Generali közleménye.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook