1p
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás csak a nyugdíjba vonuláskor legyen elérhető, a hosszú távú öngondoskodáshoz pedig arányos adókedvezmény társuljon - egyebek közt ezt javasolta korábban a Stabilitás Pénztárszövetség.

Borza Gábor szerint az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításnak olyan terméknek kellene lennie, amely csak akkor válik elérhetővé, ha a pénztártag nyugdíjba megy. (Jelenleg tíz év után fölvehető a megtakarítás.)

Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke

Ehhez azonban az is szükséges, hogy egy ilyen hosszú időre lekötött termékhez megfelelő adókedvezmény társuljon. Ilyen megoldás lehet például, hogy ha a nyugdíjas egy összegben felveszi a megtakarítást, akkor az adókedvezményből egy keveset kelljen visszaadnia, viszont ha járadékként veszi igénybe, akkor kapjon még egy kicsi további kedvezményt. Ez utóbbi ugyanis az állam számára azt jelenti, hogy az illető nagyobb eséllyel kerülheti el az időskori elszegényedést.

A pénztárak szerint hiba a jelenlegi szabályozásban, így változtatásra szorul az, hogy a folyó bevételből kell finanszírozni a felügyeleti díjat, amit viszont vagyonarányosan állapítanak meg. A magánpénztáraknál jól látszik ez a probléma, hiszen jelenleg nincs bevételük, vagyonarányos költségük viszont van, vagyis csak emiatt az előírás miatt középtávon ellehetetlenülnek.

A Stabilitás elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkéntes pénztár az egyik legolcsóbb megtakarítási forma – más lakossági termékekkel összevetve azoknak ötödébe-hatodába kerül - érdemes lenne tehát eljuttatni a nagyközönséghez. Általában a munkáltatón múlik, hogy teljesít-e a dolgozói javára önkéntespénztári befizetést vagy sem, kevéssé jellemző, hogy maguktól, "öntudatosan" fizetnek ilyet az emberek.

Borza Gábor elmondta azt is, hogy a magánnyugdíjpénztárak jelenleg azt számolják, hogy a jelenlegi körülmények között mennyibe kerül a működésük fenntartása, illetve milyen alternatív lehetőségek vannak a fennmaradásra, megoldás-e például, ha több pénztár egyesül. Azon igyekeznek, hogy március elejéig megbízható választ tudjanak adni a pénztártagoknak, hogy azok tudatos döntést tudjanak hozni március végéig.

Az Országgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy a nyugellátás fedezetére fizetett járulék kizárólag a Nyugdíjbiztosítási Alapot illeti meg. Eszerint 2012 januárjától megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés azok esetében, akik fenntartották magánpénztári tagságukat, az általuk fizetett tízszázalékos nyugdíjjárulék így az állami nyugdíjkasszába kerül, a magán-nyugdíjpénztári tagok pedig március végéig kezdeményezhetik visszalépésüket az állami nyugdíjrendszerbe. Az állami pillérbe visszalépő pénztártagok a tagdíj-kiegészítésként befizetett összeget, valamint a reálhozamukat felvehetik, vagy önkéntes pénztárba, illetve a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlájukra utalhatják

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG