Hirdetés
A kedvező kamatkörnyezet is hozzájárult ahhoz, hogy a második legnagyobb hazai alapkezelő által kezelt vagyon nagysága 110 milliárd forinttal nőtt az első félévben
Hirdetés
Az első két negyedévben tapasztalt növekedés megfelelt a piaci trendeknek, hiszen az alacsony kamatkörnyezetben a befektetők a betétek helyett inkább az alternatív megoldások felé fordultak. "Erős időszak volt 2010 első fele, az ügyfelek igen nyitottak voltak" - mondta el az alapkezelő vezérigazgatója, Zobor Zsuzsanna. Hozzátette, a K&H a tőke- és hozamvédett alapokra fókuszált, és ebben a szegmensben tovább erősítette piacvezető pozícióját. "Két fajta lehetőséggel operáltunk. Egyrészt kínáltunk hosszabb futamidejű termékeket, amihez minimum hozamot csatoltunk, illetve kínáltunk rövidebb futamidejű alapokat, de ehhez csak tőkevédelem járt" - mondta el Zobor. De nagy volt az érdeklődés az eurós alapok iránt is, ami szintén az ügyfelek nyitottságát mutatja. A lakossági megtakarítások idei évben beáramló állományában első helyen szerepelnek a befektetési alapok, a nagyjából 493 milliárdos állomány 90%-át teszik ki, a nyugdíjpénztári tartalékok stabilan tartják magukat a második helyen. Figyelemreméltó változás az állampapírok és a betétek - már említett - mélylrepülése.
| Melyek az olcsó és a drága befalapok |
Krizsai János, a K&H Alapkezelő termékfejlesztési igazgatója a tbsz kapcsán elmondta, hogy az adókedvezmény erős motivációt jelent a befektetőknek, akik ráadásul 3-5 éves távlatban jól tudják tervezni pénzügyeiket ezen a módon. Krizsai is megerősítette, hogy az év végéig még több befizetésre számítanak (december 31-ig van lehetőség még ilyen számlát nyitni), ahogy fogalmazott, "decemberig akár több száz milliárd forint is megmozdulhat".
Horváth István befektetési igazgató szerint a következő félévben a tőkepiacok mozgását a szokásosnál is nagyobb bizonytalanság fogja övezni. A K&H ezért a továbbiakban is a tőke- és hozamvédett termékekre fog fókuszálni, bár kétséges, hogy lehet-e majd ilyen alapokon keresztül tbsz számlát nyitni (erről egyelőre nem született döntés, többek között azért sem, mert tartós befektetési számlát önmagában is elég vonzónak találják az alapkezelőnél). A válságból való kilábalás a kedvező magyarországi adatok ellenére is igen törékeny, azért a K&H azt ajánlja az ügyfeleinek, hogy "kockázattudatosan fektessenek be".
Horváth elmondta, hogy a magyar lakosság a válságba 0%-os megtakarítási rátával érkezett, de 2009 óta a krízis hatásár ismételten megtakarít. A K&H-nál erre számítanak 2011-ben is, sőt Horváth szerint a befalapok piaca akár kétszámjegyű növekedést is produkálhat - ezt megtakarítási formát ugyanis adókörnyezet változási is támogatni fogja (szja, kamatadó, örökösödési illeték). A befalapok piacának növekedésével ugyanakkor nem valószínű, hogy az ügyfélkör magatartása és befektetési politikája megváltozna, a magyar valószínűleg továbbra is inkább óvatosan bánnak majd megtakarított pénzükkel.
Privátbankár - Zsiborás Gergő
Hirdetés
Címlapon
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát
2012. február 09., 16:00
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb klub bevételei három százalékkal nőttek, miközben az európai növekedési ütem csak ennek fele volt.
bazi nagy görög megszorítás
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Pályázat: ki adna hitelt a BKV-nak?
- IMF: sok minden múlik most a kormányon
- BAR-listásokat hitegettek – lecsapott a GVH
- Vége: hét évig tartott a per a kartellező útépítők ellen
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Orbán-évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Méghogy nem izgalmas a magyar tőzsde! (Buda-Cash elemzés)
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)













