Honlapján és levélben is értesíti a tagságát a Mobilitás Önkéntes Magánnyugdíjpénztár, hogy 2012. április 1-jétől összeolvad a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia Életbiztosító stratégiai partnerével, az egykori VIT-ből lett Pannónia Nyugdíjpénztárral. Erről a Mobilitás küldöttgyűlése döntött, mert szerintük csak így tartható fenn hosszú távon a pénztár, valamint önmagában a 8000 tagot számláló kassza "nem tudna integráló erőként" fellépni.
A pénztárhoz egy másik kassza ajánlata is beérkezett, de végül az egyetlen tőzsdén jegyzett biztosítótársaság partnerének ajánlatát fogadták el, a Pannónia lett a befutó. A tagoknak a beolvadással kapcsolatban semmilyen tennivalója nem lesz, a várakozási idő természetesen nem szakad meg. A tagi számlák 2012. március 31-i egyenlege levonások nélkül, teljes egészében átkerül a Pannónia Nyugdíjpénztárba. A Pannónia Nyugdíjpénztár a jogszabályok által biztosított valamennyi szolgáltatási és egyéb kifizetési lehetőséget biztosítja a tagok számára, akárcsak eddig a Mobilitás Nyugdíjpénztár.
A Mobilitás 1995-ben zárt pénztárként jött létre, csak a Mol dolgozói léphettek be, majd 5 évnyi működést követően nyitottak, s kezdtek felkeresni további munkáltatókat. A pénztár ma már közel 200 munkáltatóval áll kapcsolatban, köztük a Ganzzal, az Alcoával, a Nokiával vagy az E.ON-nal. A kassza vagyona jelenleg meghaladja a 14 milliárd forintot.
A Pannónia nem először olvaszt magába más kasszákat. A nyugdíjreform első felvonása után a működéshez szükséges 2000 főt el nem érő Postás és Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár is a Pannóniába olvadt be, tagsága így duzzadt 3500 főre (a Mobilitás teljes tagsága 8008 fő). A Pannónia által kezelt tagi vagyon (az önkéntes- és magánpénztári ágat együtt véve) ma már eléri a 60 milliárd forintot is.
Mi lesz a tagsággal és a vagyonnal?
A küldöttközgyűlés azonban úgy határozott, hogy a Mobilitás tagjai által az évek során felhalmozott működési tartalékot nem kívánja átvinni a Pannónia Nyugdíjpénztárba.
A működési és likviditási tartalék javára történő levonást a Mobilitás küldöttközgyűlésének döntése alapján megszüntették, és ez a döntés 2011. június 1. napjára visszamenőleg hatályos. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a 2011. június 1-től 2012. március 31-ig a Pénztár számlájára bármilyen jogcímen beérkező tagi befizetések 100 százalékát írják jóvá az egyéni számlán - a pénztár így próbálja megtartani egykori tagjait, akiket a beolvadás esetleg elbizonytalanítana.
A két pénztár megállapodása szerint ráadásul a tagság számára jelentős, exkluzív kedvezményeket nyújtanak a Pannónia Nyugdíjpénztár partnerei, így a CIG Pannónia Általános Biztosító (EMABIT), a CIG Pannónia Életbiztosító, és a Demján Sándor által felvásárolt Gránit Bank is.
A Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia stratégiai partnere a Mol-dolgozók egykori pénztárát olvasztja magába, a tagságnak a CIG mellett Demján Sándor bankja is exkluzív ajánlatokkal kedveskedik. A CIG kötelékébe tartozó magyar cégek tovább nyomulnak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
4 perce
-
Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
27 perce
-
Meglódult az amerikai infláció
körülbelül 1 órája
-
Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
körülbelül 1 órája
-
Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
körülbelül 1 órája
-
Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
2 órája
-
Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
2 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter személyesen adhat át valami újdonságot Sulyok Tamásnak
- Devizahitelek? Íme a perek fefüggyeztésével kapcsolatos részletek
- Még zsákolni kell? Ennyit ér a jó magyar forint
- Erre járt kedden a forint – ennyiért adják az eurót
- Miért hagyta le a lengyel gazdaság a magyart? Klasszis Podcast
- Oroszország szerint Kijev hazudott a magyaroknak
- Nekiment az elnöknek Havasi Bertalan
Személyes pénzügyek
Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek
Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek
Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek
2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek
Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek
Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek
Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek
Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Milliárdok sorsa dőlt el: lejárt a gazdák egyik legfontosabb határideje
15:09
-
Elkészült az ország legnagyobb áramtárolója
14:14
-
Más szabályok kezdik írni a budapesti lakbéreket
13:17
-
Két ellentétes erő húzza a magyar gazdaságot
12:41
-
Nem mindegy, hogy milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert
12:06
Turizmus Online cikkei
-
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen
11:30
-
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek
11:16
-
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók
10:54
-
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei
09:22
-
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
08:37
A vidék hírei
-
Eger megmozdul, jön a Mozgás Éjszakája június 12-én
16:11
-
Szent Iván-éji borpiknik és szabadtéri mozi várja a látogatókat Andornaktályán
13:50
-
KDNP: Megvédjük az egyházi iskolákat, ha a Tisza Párt hátrányosan érintené őket
12:43
-
Hofi: a nevetés alatt ott ült a félelem is
12:34
-
A legós polgármester távozását követelik a terpesiek
11:19
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
2026. június 10. 05:44
-
Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
2026. június 10. 12:19
-
Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
2026. június 10. 13:46
-
Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
2026. június 10. 09:18
-
Ez valami vicc? Az Európában öldöklő oroszok készségesen fáradoznának az iráni békéért
2026. június 10. 13:09
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról. 




