1p
A végtörlesztés kapcsán a jegybank januárban 707 millió eurót fizetett ki a kereskedelmi bankoknak, amely jelentős megugrást mutat a korábbi hónapokhoz képest. Októbertől januárig tartó időszak alatt a végtörlesztéshez kapcsolódó eurótendereken 1,56 milliárd eurót adott az MNB a devizatartalékokból a kereskedelmi bankoknak.

Az MNB statisztikai mérlege szerint januárban a bankrendszer forintlikviditása csökkent, amelyet a kéthetes MNB-kötvény teljes átlagállományának jelentősebb és az egynapos betétek átlagállományának kisebb mértékű csökkenése mutat. A külföldiek MNB-kötvény átlagállománya növekedett, míg a belföldi szereplők tulajdonában lévő kötvény átlagállomány jelentősen csökkent az előző hónaphoz képest.

A forintlikviditás csökkenésének hátterében nagyobb részben a jegybank hitelintézetekkel szembeni swapállományának emelkedése és a központi kormányzathoz befolyó tételek, kisebb részben a forgalomban lévő készpénzállomány növekedései állnak. A swapállomány emelkedése elsősorban a három hónapos eszköz nagyobb igénybevételének volt köszönhető. Az év végi swappiaci feszültségek enyhítése érdekében az MNB december 28-án egyhetes swap eszközt hirdetett meg, ez azonban érdemben nem befolyásolja a decemberi és a januári átlagos állomány különbségét, jóllehet az év végi állomány megugrásában szerepet játszott. A végtörlesztéshez kapcsolódó swapok havi átlagos állománya 262 milliárd forint volt.

A külföldi követelések átlagállományában látható növekedés mögött a decemberi EU-átutalások kiugróan magas mértékének áthúzódó hatása áll, míg a hónap végi külföldi követelések állományának csökkenése mögött a végtörlesztésekhez kapcsolódó euroeladási tendereken allokált devizaállományok hitelintézetek részére történő kifizetései húzódnak meg.

Végtörlesztéshez kapcsolódó euróeladási tendereken elfogadott ajánlatok és kifizetések összege
Euróeladási tendereken elfogadott ajánlatok összege Megvalósult végtörlesztések alapján ténylegesen kifizetett deviza összege
millió euró millió forint millió euró millió forint
2011. október 890 262 235 69
2011. november 320 98 291 86
2011. december 390 119 336 101
2012. január 744 232 707 216
Összesen 2344 711 1569 472

Az MNB 2011. október 3. óta hetente tartja a végtörlesztésekhez kapcsolódó euróeladási tendereit. Januárban a korábbi hónapokhoz képest jelentősen megugrott a kereskedelmi bankok igénye az MNB euró forrásaira. Januárban 707 millió eurónyi forrást kaptak a bankok a jegybanktól. A végtörlesztéssel kapcsolatban a jegybank összesen 1,56 milliárdnyi eurót adott a devizatartalékokból a kereskedelmi bankoknak.

A bankrendszer MNB-nél vezetett bankszámláinak átlagos egyenlege kismértékben haladta meg a tartalékkötelezettség összegét, a túltartalékolás 6,5 milliárd forint volt, amely továbbra is elenyésző a 461,5 milliárd forintos kötelezettséghez képest.

Az egynapos bankközi kamatláb (HUFONIA) a hónap során szinte végig a kamatfolyosó alja közelében tartózkodott, a hó közepén átmenetileg kissé 6 százalék alá is került. A pénzügyi válság miatti ingadozások következtében a szezonális igazítás eredményei a szokásosnál több bizonytalanságot hordoznak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG