1p
Orbán Viktor szerint a görögországi választások eredményei arra utalnak, hogy a nemzetközi gazdasági válság megrengette a demokratikus európai intézményrendszert is. A miniszterelnök úgy vélte, az uniós vezetők egységesen bent tartanák a görögöket az euróövezetben. Elmondta, hogy a magyar kormánynak van B-terve arra az esetre, ha ez mégsem sikerülne és befagyna a nemzetközi állampapírpiac.

Az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kötetlen brüsszeli találkozóján elhangzottakról beszámolva a miniszterelnök azt mondta: a görög voksolás eredménye "a Rubicon átlépésének veszélyét hozta magával".

A brüsszeli éjszaka
Kiterítette lapjait az EU-csúcson először felszólaló francia elnök, Francois Hollande több ponton is homlokegyenest mást gondol, mint Angela Merkel. Az éjszakába nyúló megbeszélésen a felek kiengedték a gőzt, és egyértelművé tették: stabilitás nélkül nem lehet növekedésösztönzésről beszélni. Még nem dőlt el semmi.
Részletek >>>

Orbán Viktor válságmegelőző konzultációnak nevezte a találkozót, és hangsúlyozta, hogy azon döntések nem születtek, a határozatokat a június végi csúcsértekezleten hozzák majd meg. Orbán szerint a találkozón általános megítélés volt, hogy "egészen jól mentek a dolgok, amíg a görög választások be nem szakították az ajtót". Több hónapos munka eredményeképpen a miniszterelnökök működésbe hozták azt a gépezetet, amely garantálja az összes EU-tagország polgárai számára, hogy fegyelmezett, kiszámítható és tervezhető gazdálkodás történik a jövőben. A gépezet elemei között említette a tavalyi magyar EU-elnökség idején bevezetett, úgynevezett európai szemeszter keretében megerősített gazdaságpolitikai koordinációt, továbbá a költségvetési fegyelem és tervezés javításával járó, fokozott együttműködést.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a tagállamok egy irányba mutató szerkezeti átalakításokat vállaltak, és minden országban megkezdték azoknak az intézkedéseknek a végigvitelét, amelyektől remélhető, hogy újabb pénzügyi válságok nem fogják megrázni az EU tagországait. Görögországról is úgy tűnt, hogy olyan állapotban lehet tartani, amelyben - bár adósságelengedés mellett, de - képes lehet teljesíteni nemzetközi kötelezettségeit - fejtette ki a miniszterelnök. A választás után azonban az a félelem költözött be az EU-ról gondolkodók fejébe, hogy egy euróövezeti országban anarchia, kormányozhatatlanság alakulhat ki, és csak a legrosszabb forgatókönyvek bontakozhatnak ki - tette hozzá. A miniszterelnök fogalmazása szerint a szerda esti munkavacsorán mindenki segítőkész és baráti hangon beszélt Görögországról, arra is törekedve, hogy az új voksolásra készülő választópolgárokhoz hiteles módon eljuttassák azt a gondolatot, hogy bár az ország sorsáról ők döntenek.

A kormányfő azt mondta: csak olyan hozzászólás hangzott el, amely szerint Görögországnak maradnia kell az euróövezetben. Hozzátették azonban, hogy ehhez a görög népre is szükség van. A miniszterelnök szerint a legfontosabb most a kommunizmus összeomlása után teljessé vált európai demokratikus intézményrendszer fenntartása és stabilizálása. Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt is elmondta, a magyar kormánynak van elképzelése arra az esetre, ha az euróövezetben sikerül konszolidálni a ma zavarosnak tűnő helyzetet, de arra nézve is, mit kell csinálni, ha Görögország eurózónából való kilépésének - fogalmazása szerint rendkívül súlyos következményekkel járó, negatív - fejleménye bekövetkezne. "A kormánynak van B-terve" - mondta a miniszterelnök. Mint elmondta, van elképzelésük egyebek között arról, hogy az esetleg elakadó nemzetközi állampapír-piaci helyzetben is hogyan kell finanszírozni az országot, hogyan és mely pontokon kell hozzányúlni a költségvetéshez, hogyan kell a szokásosokon túl extra növekedést gerjesztő "motorokat" mozgásba hozni. Megismételte ugyanakkor, hogy ezzel együtt az uniós vezetők "mindannyian azon imádkoznak, hogy az A-terv valósuljon meg".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
Makro / Külgazdaság Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 13:46
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, az Aranyklinika Kft.-ben. A társaság pont 2025-ben zárta eddigi legerősebb évét.
Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG