1p
Az Európai Bizottság versenyhatósága várhatóan április 18-án hagyja jóvá a Rába részvények felvásárlását - közölte az MNV Zrt. pénteken. Ez után öt munkanappal fizethetik ki a részvényeiket felajánló tulajdonosokat.

Az MNV Zrt. (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) csak az engedélyező határozat megadásának napját követő öt munkanapon belül tudja átutalni a részvények ellenértékét az ajánlatot elfogadó részvényesek számára - írják. Az MNV Zrt. az állam nevében 2011. november 7-én tett vételi ajánlatot a Rába részvények megvásárlására 815 forintos árfolyamon, ezt a PSZÁF november 8-án hagyta jóvá.

Az MNV a határidő zárónapján, december 8-án kezdeményezte a versenyhivatali eljárás áttételét az Európai Bizottsághoz, annak érdekében, hogy a versenyhatósági engedélyt az Európai Bizottság adja meg az EU egész területére kiterjedően. Ennek azért volt nagy jelentősége, mert az Európai Bizottság Versenyhatósága előtt folyó eljárás lényegesen kevesebb időt vesz igénybe, mint ha az engedélyezési eljárást az egyes tagállamok versenyhatóságai előtt folytatják le. A tagállamok nem emeltek kifogást, így a versenyhatósági eljárás az Európai Bizottság előtt el is indult - olvasható a közleményben.

Bár az MNV a kisrészvényesek érdekében levélben sürgette a döntést, a versenyhatóság több alkalommal is kérdéseket intézett az MNV Zrt. felé, ami az eljárás elhúzódását eredményezi. Az Európai Bizottság legutóbbi levelében arról tájékoztatta az MNV Zrt.-t hogy az engedély megadásának várható időpontja április 18-a.

(Forrás: Bet.hu)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39990 39880 40500 -0,84% 39980 39990 4 324 816 200 HUF 2026-06-10 11:54:22
MOL 3810 3800 3940 -2,11% 3802 3810 662 914 072 HUF 2026-06-10 11:54:44
MTELEKOM 2696 2690 2730 -1,46% 2690 2696 540 104 926 HUF 2026-06-10 11:54:01
RICHTER 11730 11720 11990 -0,93% 11720 11730 469 827 510 HUF 2026-06-10 11:54:37
OPUS 390 383 398 -2,01% 388 391 20 063 554 HUF 2026-06-10 11:49:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG