1p
A Mol február 24-én pénteken teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését, így az INA múlt heti, nem igazán fényes beszámolójának tükrében a KBC Equitas finomra hangolta a cég negyedéves teljesítményével kapcsolatos korábbi becsléseit. Továbbra is úgy vélik, hogy a kutatás és kitermelés felfelé, míg az értékesítés lefelé mozgatja az eredményt.

Továbbra is az upstream (kutatás és kitermelés) üzletág a jövedelmezőség fő hajtóereje a Molnál, részben a magas olajárak, részben pedig a gyenge forint miatt – vélik a KBC Equitas elemzői. A szíriai helyzet szerintük nagyjából 26 milliárd forinttal csökkenthette a bevételeket a negyedév során, így nem tudta teljes egészében kiaknázni a magas olajárakban rejlő lehetőségeket 2011 negyedik negyedévében. Az upstream szegmensben 79,4 milliárd forintos EBIT-et ért el a MOL becslésük szerint, ez 12 százalékos növekedést jelent 2010 azonos negyedévéhez, és 3 százalékos bővülést a harmadik negyedévhez képest. Az upstream tevékenységek az említett nehézségekkel együtt is az EBITDA nagyjából 90 százalékát adták az elmúlt negyedévben – áll az elemzésben.

Az elemzők ugyanakkor arra számítanak, hogy a downstream (finomítás és kereskedelem) terén 41,7 milliárd forintos üzemi veszteségről számolhat be a cég, ez 2005 első negyedéve óta a leggyengébb eredmény ezen a területen. A fő okok a Brent-Ural spread zsugorodása (0,4 dollár/hordó a harmadik negyedéves átlagos 0,7 dollár/hordóval és a 2010 negyedik negyedévi 1,5 dollár/hordóval szemben), a gyenge régiós üzemanyag-kereslet és bizonyos finomítói termékek marginjának csökkenése voltak. A downstream üzletágban a forint éles gyengülése tovább rontotta az eredményességet (19 milliárd forinttal), a szektorra kivetett különadó pedig további 7 milliárd forinttal csökkenti a Mol által jelentett üzemi eredményt, ráadásul a petrolkémia hozzájárulása még a harmadik negyedévhez képest is gyengébb lehetett az alacsony marginok és a makacsul magasan ragadó alapanyagárak miatt.

Az elemzők szerint a teljes EBIT 41 milliárd forint lehetett a negyedik negyedévben, fentiek mellett a gáz midstream üzletág 16,9 milliárd forintos EBIT-hozzájárulását is figyelembe véve. A speciális tételek hatását kiszűrve az EBIT 48,3 milliárd forintot tehetett ki. A „normál” EBIT mellett a folyó költségeken számított EBIT-et kísérheti lényeges figyelem, mivel  a mutató kiszűri a különféle fizetési határidőkből fakadó devizaárfolyam-veszteségek és készletátértékelődések hatását. Ez az EBIT becslésük szerint 58,9 milliárd forint volt a negyedévben, ami éves alapon 17, negyedéves összevetésben pedig 18 százalékos csökkenést tükröz. A nettó profit becslésük szerint 17,8 milliárd forint volt a negyedik negyedévben, ami részvényenként 211 forintot jelent, szemben a harmadik negyedéves 417 forinttal és a 2010 negyedik negyedévében elért 428 forinttal.

A KBC Equitas elemzői felhívják a figyelmet arra, hogy a gyorsjelentéssel egyidőben a Mol közzéteszi fúrási jelentését is, amiből újabb információkat kaphatunk a kitermelési és készletadatokról, valamint a 2012-es kutatási és fúrási tervekről. A legutóbbi jelentés óta a Mol kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone jelentősen megemelte a Shaikan mezőben található olajra vonatkozó becslését, így arra számítunk, hogy a MOL 122 millió hordóra emeli a kurdisztáni kitermelhető készletekre vonatkozó becslését.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40150 39850 40500 -0,45% 0 0 15 381 080 310 HUF 2026-06-10 17:09:56
MOL 3800 3800 3940 -2,36% 0 0 4 575 533 240 HUF 2026-06-10 17:11:48
MTELEKOM 2708 2674 2730 -1,02% 0 0 2 009 473 018 HUF 2026-06-10 17:06:49
RICHTER 11820 11590 11990 -0,17% 0 0 2 776 573 020 HUF 2026-06-10 17:14:01
OPUS 398 383 398 0,00% 0 0 81 694 104 HUF 2026-06-10 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG