1p
Nem biztos, hogy érdemes fényesíteni a cipőt, idén ugyanis akár el is maradhat a Mikulás-rali az európai adóssággondok miatt. Van olyan elemző, aki szerint idén sem lesz csalódás az év vége, van, aki szerint jó ha virgácsra futja majd. Van aki azt mondja, hogy a Mikulás-rali olyan, mint a jeti: izgalmas, de nem tudjuk, hogy létezik-e.

Mi is a Mikulás-rali?

Ugyan a Mikulás-rali kezdetéről, és végéről eltérőek a vélemények abban mindenki egyetért, hogy a jelenség az év végéhez kapcsolódik. Oka részben a karácsonyi vásárlási-ajándékozási szezon, részben az, hogy a gyorsjelentések végével tisztul a kép a vállalatok teljesítményét illetően. Van, aki szerint a december eleje erősebb, van aki szerint inkább a Karácsony, és Újév közötti időszak, de előfordulhat, hogy már novemberben elkezdődik a felívelés.

A MarketWatch publicistája Mark Hulbert nemrég egy írásban felhívta a figyelmet, hogy a jelenség időben egyre előbbre tolódik. Ennek fő oka az, hogy miután a befektetők már számolnak vele, és a média is egyre nagyobb durranásként tálalja önmagát beteljesítő vásárlást generál a várakozás a részvénypiacon.

"A Mikulás-rali olyan, mint a jeti"

A hazai elemzők nagy része egyetért abban, hogy a tőzsdei mozgásokat az év hátralévő részében nagyban, vagy teljesen az európai hírek fogják befolyásolni. Az eurzóna adósságválságáról érkező hírek most már minden napot uralnak a piacokon, és ez várhatóan így marad a következő hetekben is. A befektetők rendkívül érzékenyen reagálnak a hírekre, így ha a közeljövőben valami tartós megoldás körvonalazódna az európai helyzet rendezésére, akkor nem lesz akadálya a felívelésnek.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője felhívja a figyelmet, hogy a Mikulás-ralit élteti a várakozás, hogy januárban jelentős tőkebeáramlás figyelhető meg általában a részvénypiacokon, amit az előző évi nyereségek visszaforgatása, és a karácsonyi vásárlások lendülete okoz. Az elemző szerint „a kulcskérdés a várakozás, és a hit, amely akár már novemberben arra sarkallhatja a befektetőket, hogy vételekkel készüljenek fel a Mikulás-ralira, tehát az egész igazából egy önbeteljesítő jóslat.” Kuti Ákos arra számít, hogy novemberben lesz némi tőzsdei visszaesés, miután év eleje óta jelentős volt az emelkedés a részvénypiacokon, az év végére azonban visszatérnek a mostani szintek.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője úgy látja, hogy a még két hétig tartó jó amerikai gyorsjelentési szezon miatt lenne tere egy nagyobb év végi emelkedésnek a részvénypiacokon, de a Wall Street nem tudja függetleníteni magát az eurozóna eseményeitől. Amennyiben a problémák nem enyhülnek, úgy a hagyományosan december első felében esedékes rali elmaradhat, vagy az emelkedés mértéke lehet limitált. Az elemző szerint „abban az esetben viszont ha nyitott kérdések többségére választ kapnának befektetők – erre van a kevesebb esély – úgy a mostani meglehetősen volatilis környezetben még egy átmeneti komolyabb emelkedés is kibontakozhatna, de ez még nem jelentené minden rossznak a végét.” Ami szerinte Amerika-specifikus történet, és fókuszban lesz december elején,  hogy hogyan sikerül a tengerentúlon a karácsonyi szezon a kiskereskedőknek, illetve hogy a munkanélküliség tartósan csökkenő pályára állhat-e, akkor publikálják ugyanis az átfogó novemberi munkerőpiaci statisztikát. Ezek kedvező eredményei akár jelentősebb lökést is adhatnak a tengerentúli börzéknek.

Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője szerint vannak tényezők, amik elméletileg afelé hathatnak, hogy év végén felkunkorodjanak az árfolyamok, de ezek vagy működnek a gyakorlatban, vagy nem. Másfelől az elmúlt 10 évben az év utolsó tíz kereskedés napján az S&P500 index hozama ötször volt pozitív, ötször meg negatív, átlagosan meg szinte nulla (0,01 százalék) volt az elmozdulás. Somi András szerint “a Mikulás-rali picit olyan mint a jeti, amiről nagyon izgalmas beszélni, de sem végelegesen bizonyítani, sem hitelt érdemlően cáfolni nem sikerült eddig a létezését.” Az elemző szerint azt is érdemes kiemelni, hogy a Mikulás-ralihoz hasonló tőzsdei babonák először könnyen válnak önbeteljesítő jóslatokká, később viszont éppen a jelentős várakozások miatt cáfolják meg magukat, például mert a befektetők egyre előbbre hozzák a "mikulásos" vételeiket, hogy megelőzzék a piacot.

A CIB Bank vezető elemzője, Barta György úgy véli, hogy bár historikus adatok alapján egyértelműen kimutatható a Mikulás-rali jelensége (illetve annak egyre korábbra tolódó beárazása a részvényeknél), extrém kockázatkerülés esetén sokan még a vonzóbb értékeltségi szintek mellett is inkább távol maradnak a részvénypiactól. Bár nem lehet kizárni egy év végi felfutást, az elemző inkább óvatosságra int. Azt mondja, hogy „a mostani nem a kockázatos hozamvadászat, hanem a tudatos értékmegóvás időszaka.” Barta György felhívja a figyelmet az egyre súlyosbodó adósságválságra. Szerinte egy ilyen helyzetben a legjobb taktika ilyenkor inkább a relatív biztonságot nyújtó eszközökben és piacokon történő kivárás. A szakértő szerint a Mikulás-rali kezdetéig valószínűtlen, hogy az európai politikusok igazi áttörést érnek el a válság megoldásában, de ha így lenne, akkor még mindig nem lesz késő beszállni a kockázatkedvelőbbeknek.

Az elmúlt hét évet megvizsgálva szembetűnik, hogy az amerikai vállalati szektor, és kiskereskedelem állapotát legérzékenyebben tükröző S&P index a legnagyobb mértékben pont a válság kirobbanásának az évében 2008-ban ugrott meg. Ennek oka az volt, hogy a Lehman Brothers csődje utáni hatalmas piaci zuhanást erős korrekció követte, miután nagyon határozott kormányzati, és jegybanki lépéseket jelentettek be az Egyesült Államokban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40150 39850 40500 -0,45% 0 0 15 381 080 310 HUF 2026-06-10 17:09:56
MOL 3800 3800 3940 -2,36% 0 0 4 575 533 240 HUF 2026-06-10 17:11:48
MTELEKOM 2708 2674 2730 -1,02% 0 0 2 009 473 018 HUF 2026-06-10 17:06:49
RICHTER 11820 11590 11990 -0,17% 0 0 2 776 573 020 HUF 2026-06-10 17:14:01
OPUS 398 383 398 0,00% 0 0 81 694 104 HUF 2026-06-10 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG