1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma emelkedett januárban az előző hónaphoz és tavaly januárhoz képest is, a határidős részvényforgalom azonban nagyot zuhant.

A BÉT havi statisztikája szerint a részvényekre - kétszeres árfolyamértéken számolva - 764,9 milliárd forint értékben születtek üzletek januárban, decemberhez képest 54,7 százalékkal, tavaly januárhoz képest pedig 13,1 százalékkal bővült a forgalom.

A részvényárfolyamok jelentősen emelkedtek az év első hónapjában, a BUX egy hónap alatt 1 917 ponttal, 11,3 százalékkal nőtt, január utolsó kereskedési napján 18891,07 ponton állt. A 2011-es év egészében a tőzsde részvényforgalma 30,36 százalékkal, a BUX értéke pedig 20,41 százalékkal esett vissza.

787 milliárdos azonnali forgalom

Az idén januárban a teljes azonnali piaci forgalom - amely a részvényeken kívül a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek adásvételét is magában foglalja - 787,2 milliárd forint volt, 34,9 százalékkal több a decemberinél és 7,7 százalékkal haladta meg a 2011. januárit.

A külföldi részvények forgalma tavaly novemberben indult BÉT piacán, januárban 970 millió forint volt a decemberi 1,365 milliárd forint és a novemberi 1,262 milliárd forint után.

Az Erste az élen

A brókercégek forgalmi listáján januárban az Erste Befektetési Zrt. állt az élen 123 milliárd forintos részvényforgalommal. Második a Concorde Értékpapír Zrt. 110 milliárd forintos, harmadik a Wood and Company 87 milliárd forintos adásvétellel. A negyedik és ötödik legnagyobb forgalmazó a KBC Securities és az Equilor Befektetési Zrt. volt, az előbbi közel 60 milliárd forint, az utóbbi 53 milliárd forint értékben kereskedett a részvénypiacon.

Tavaly az egész éves statisztika alapján az Erste volt a BÉT legnagyobb forgalmazója, mögötte sorrendben a Concorde, az UniCredit Bank Hungary, a KBC és a Wood and Company állt.

Nagyon gyengén muzsikál a határidős piac

A származékos piacon a határidős részvények forgalma jelentősen visszaesett januárban, míg a BUX forgalma kis mértékben nőtt, a devizáké pedig szinten maradt. Határidős deviza kontraktusokra 251 milliárd forint értékben születtek üzletek januárban a decemberi 253 milliárd forint után. A részvények határidős lejárataira 76 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, szemben az előző havi 131 milliárd forinttal. A határidős BUX forgalma 49 milliárd forint volt a decemberi 43,5 milliárd forint után.

Az áruszekcióban 1,49 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket januárban a decemberi 3,69 milliárd forint után.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42170 41500 42290 +3,16% 42170 42180 9 108 909 460 HUF 2026-06-12 14:07:41
MOL 3836 3828 3960 -2,39% 3834 3836 818 001 176 HUF 2026-06-12 14:08:09
MTELEKOM 2728 2702 2740 +1,41% 2724 2728 933 971 160 HUF 2026-06-12 14:07:33
RICHTER 11820 11790 11950 +1,46% 11810 11830 544 697 360 HUF 2026-06-12 14:04:58
OPUS 350 333 374 -5,15% 349 351 72 472 380 HUF 2026-06-12 13:36:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
Részvény / Deviza / Áru Amerika izmosodik, ha Trump épp nem bombáz
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:30
Elmaradt az újabb amerikai támadás Irán ellen.
Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon hasított a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 16:16
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,54 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,56 százalék, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG