3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az EKB elnöke megerősítette csütörtöki szavait és az olaj ára is szépen emelkedett, e két tényező miatt komoly emelkedéssel zártak a tőzsdék pénteken, alig lehetett eső papírt találni. A BUX is így tett, főleg a Molnak volt jó napja. Több mint két forinttal olcsóbb lett az euró, amely egyébként is szinte minden devizával szemben gyengült.
(Fotó: 123rf.com)

Miután csütörtökön Mario Draghi EKB-elnök márciusra a kötvényvásárlási program esetleges felülvizsgálatát helyezte kilátásba, meglódultak a tőzsdék. Pénteken azután a davosi fórumon is megerősítette elszántságát az infláció elleni harcra, ami hasonlót jelent, könnyítéseket és pénzesőt. Ez megadta az alaphangulatot az európai tőzsdéknek, amelyek az egész napot szép pluszban töltötték, és 2-3 százalékos emelkedéssel zártak.

Az olaj ára is határozottabban emelkedett végre, köszönhetően az Európát és Észak-Amerikát is elérő hidegebb időnek. A Brent és a WTI 6-7 százalékos pluszban, 31,50 dollár körül is járt, pedig két nappal korábban még 28 dollár alá is bebuktak, komoly recessziós aggodalmakat keltve. Az áremelkedés most javította a tőzsdék hangulatát és az olajcégek árfolyamát is.

A Mol volt elöl

A BUX index is a német vagy a brit indexhez hasonló, két százalékos emelkedéssel zárt, aminek fő motorja a Mol volt. Az olajárakra sem érzéketlen társaság részvénye 3,7 százalékkal 13 775 forintra emelkedett, az OTP 1,6, a Richter 1,8 százalékkal ment fel. A Magyar Telekom kissé, fél százalékkal lefelé csúszott.

A Draghi-nyilatkozatok másik folyománya az euró gyengülése volt szinte minden más devizához képest. Az euró/dollár 0,6 százalékkal 1,08 közelébe süllyedt, nálunk pedig a nap nagy részében a szerdainál mintegy két forinttal kevesebbet, 312,50 forintot kellett adni érte. Este hatra azonban tovább csorgott le az árfolyam, és már csak 311,80 forinton jegyezték a devizát.

Volt azért eső részvény is

Az emelkedő olajjal együtt erősödtek az úgynevezett nyersanyag-devizák is, mint a rubel, a brazil reál vagy a dél-afrikai rand, de a zloty is növelte értékét.

Az amerikai részvénypiac is szép emelkedéssel nyitott, főleg az olaj drágulása miatt, az S&P 500 1,2, a Nasdaq 1,7 százalékos pluszban volt háromnegyed hatkor. Európában sem, az USA-ban sem volt könnyű eső részvényt találni, a technológiai cégekről az autógyártókig, a bankoktól a nyersanyagcégekig, légitársaságokig minden felfelé tartott. A kevés kivétel közé tartozott a Glencore, az American Express és a General Electric. A hitelkártyacég nyereségének visszaesése miatt esett keményen, több mint 12 százalékot.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18335 18250 18560 -1,42% 0 0 9 164 473 020 HUF 2024-05-08 17:13:21
MOL 3064 2986 3064 +2,13% 0 0 1 764 703 848 HUF 2024-05-08 17:12:40
MTELEKOM 916 915 924 -0,65% 0 0 345 345 684 HUF 2024-05-08 17:05:19
RICHTER 9550 9400 9550 +0,79% 0 0 1 677 086 115 HUF 2024-05-08 17:05:43
OPUS 376 375 390 -1,57% 0 0 197 401 887 HUF 2024-05-08 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ki hitte volna, hogy erre is képes volt a forint?
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:32
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nincsenek szavak a BUX rohanására
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG