2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Először a fővárosban és Pest megyében élőknek nyílik meg a pályázat.

Az Otthon Melege Program most induló alprogramjában új gázkonvektorok felszereléséhez nyerhető el legfeljebb 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatás. A pályázati lehetőség régiónként eltérő időpontokban nyílik meg, elsőként, szeptember 21-étől a budapesti és Pest megyei magánszemélyek előtt.

Az 1,5 milliárd forintos keretösszegű alprogram célja a lakóépületekben található gázkonvektorok cseréjének elősegítése. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arra számít, ez az összeg 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet majd.

A felmerülő anyag- és munkadíjak mellett a tervezési, engedélyeztetési és egyéb szakhatósági költségekhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás. Maximális mértéke ingatlanonként és magánszemélyenként az elszámolható bruttó költségek 80 százaléka, de legfeljebb 500 ezer forint. A minisztérium az eddigi legmagasabb támogatási intenzitással a magyar háztartások fűtési rendszereinek korszerűsítését kívánja ösztönözni.

Ameddig van pénz

A támogatási kérelmeket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatják be a magánszemélyek régiónként eltérő, szeptember 21. és 29. közötti kezdő időpontoktól a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.

Az újonnan beépítendő készülékekkel kapcsolatban típusmegkötés nincs, azonban a támogatás kizárólag a Pályázati Útmutatóban előírt műszaki elvárásoknak és az uniós előírásoknak megfelelő készülékek beszerzésére, beszerelésére igényelhető. A vissza nem térítendő támogatást a beruházás befejezése után, annak pénzügyi elszámolását követően folyósítják.

A részletes Pályázati Útmutató elérhető itt, a pályázattal kapcsolatos kérdésekre az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálata ad bővebb tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken:

Telefonszámok: +36 70 945 4294, +36 70 945 4250, +36 70 945 6542

Telefonos ügyfélszolgálati idő:
Hétfő – Csütörtök: 8.00 - 16.00
Péntek: 8.00 - 14.00
E-mail: konvektor2017@nfsi.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az OTP-nél már él a kötelező, automatikus napi átutalási limit
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 11:08
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be az átutalásokra, amit azonban a számlatulajdonosok bármikor módosíthatnak.
Személyes pénzügyek Döbbenetes számok: minden tizedik magyar felnőttet már sikerült átverni
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 09:48
A hazai felnőtt lakosság többsége, 56 százaléka került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani. Minden tizedik felnőttet sikerült is átverni.
Személyes pénzügyek Van valami, ami komoly előnyt jelenthet lakásvásárláskor, és nem kerül semmibe
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:18
Akár a készpénzes vevőket is be lehet így előzni.
Személyes pénzügyek Határtalan veszélyeket lát az MNB
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:04
Oda kell figyelni nyaralás közben is.
Személyes pénzügyek Hol ér többet egy kép: otthon vagy külföldön?
Kenessei András | 2024. május 1. 17:32
Ritkán, de mégiscsak megesik, hogy egy képzőművészeti alkotás (és annak pár darabja) egyidőben, vagy néhány nap eltéréssel felbukkan egymástól távoleső pontokon, más-más árverőházak aukcióin. Legutóbb idén áprilisban volt ilyesmi: Párizsban a Christie’s, Bécsben az imKinsky vitt kalapács alá egy-egy Gustav Klimt grafikát.
Személyes pénzügyek Kitört a harc a magyarok pénzéért
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 09:10
Mindenkinek a megtakarítások kellenek, legyen szó a bankokról, vagy az államról.
Személyes pénzügyek Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?
Privátbankár.hu | 2024. április 27. 10:31
A fintech-forradalom egyik mérhető sikertörténete, hogy miként vált az adomány és előfizetés jellegű közösségi finanszírozás a hagyományos forrásgyűjtési módszerek – mint a klasszikus banki finanszírozás vagy a kockázati tőkebefektetések – alternatívájává. Ebből a gyors fejlődésből az is következik, hogy kevésbé egységes a kép a köztudatban a „crowdfunding” jelenségről. 
Személyes pénzügyek Ha valamit, akkor ezt tényleg forintban mérhetően is tudja hasznosítani az ember - A hét videója
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 18:13
A budakeszi gimnazisták legalábbis így látják - érdemes rászánni az időt és az energiát a pénzügyi ismeretek elsajátítására. Véget ért a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!, a Privátbankár által szervezett pénzügyi tudatossági verseny 2024 tavaszi fordulója, amelyen ezúttal gimnazisták mérhették össze tudásukat. A hét videójában a győztes Veni, Vidi, Vici csapat tagjait és felkészítő tanárukat kérdeztük, és a verseny szakmai partnerei is üzentek a diákoknak.
Személyes pénzügyek Kiakadt a jegybank: durva álhír terjed a TikTokon, ne dőljön be!
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 14:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendőrségi lépéseket is tesz.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis - véget ért a verseny, megvannak a győztesek!
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:39
Izgalmas és magas színvonalú döntő után a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium csapata nyerte a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi pénzügyi vetélkedőt. A több mint 1 millió forint összdíjazású verseny szervezésében a Privátbankárt szakmai partnerként számos nagy pénzügyi vállalat, szakmai és állami szervezet is segítette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG