Hol ér többet egy kép: otthon vagy külföldön?

A Christie’s a Sotheby’s társaságában korunk legnagyobb forgalmú és tekintélyű árverőháza, az imKinsky pedig a második legnagyobb osztrák intézmény a Dorotheum után (amely viszont az első tíz közt van a világon). Gustav Klimt (1862-1918) pedig a bécsi szecesszió egyik legnagyobb alakja, mondhatjuk azt is, hogy a legnagyobb. Festő, grafikus, életművész, nőfaló és botrányhős, festői munkásságával épp úgy (vagy talán még jobban), mint életvitelével. 

Nézzük csak meg kikristályosodott szignóját: mennyi mindent elárul az „épater les bourgeoise” (körülbelül: „döbbentsd meg a polgárokat”) hozzáállásáról és életfilozófiájáról.

Mai szemmel nézve persze nem, de 120-140 évvel korábban… Ahogy lezseren odakeni-firkálja-húzkodja, minden vonása azt mondja: „Ez vagyok én. És ti? Ti hol vagytok?”. Nem akármilyen botrány lett, mikor a bécsi egyetem megbízta, hogy freskókat fessen az épület belső tereibe, de mikor benyújtotta a vázlatokat, az egyetem visszavonta a megbízást és a nem kis összegű előleg visszafizetésére kötelezte.  És aztán? Egy évre rá díjat nyert Berlinben 15 festményével. Később pedig a velencei biennálén és a római nemzetközi bemutatón is. 

Ami pedig a Spiesbürger bécsiek (a nyárspolgárok) mindennapi botránytémája volt, hogy ugyan volt egy hosszantartó kapcsolata, ezzel egyidőben néhány másik is, ebből fakadóan 14 gyermeke lett, de közülük csak hármat vállalt. Művei (főként festményei) viszont már a saját életében híressé tették, az utókor pedig még többre becsülte. Legtöbbre tartott festménye, melyet Adéle Bloch-Bauerről festett, 135 millió dollárért kelt el 2006-ban.

A párizsi Christie’s (a továbbiakban: Ch’s) árverésén 183 tétel indult az Impresszionista és modern művek című árverésen, többek közt Chagall, Marquet, Giacometti, Mirot, Vuillard, Signac (meg persze Gustav Klimt) festményei és grafikái. A felsorolt művésznevek valószínűleg nemcsak a szakmabeliek, hanem a művelt olvasó számára is sokatmondóak: a kiragadott névsor nyilvánvalóan mutatja, hogy főként az eggyel korábbi századfordulóra, valamint az 1900-as évek első évtizedeire koncentráltak a rendezők. 

A bécsi imKinsky (a továbbiakban: imK) árverésén mindösszesen 19 (!!!) tételt indítottak. Érdekes, hogy az aukció katalógusának német nyelvű változata is „The Gustav Klimt Sale” címen futtatta az árverést, ezzel azonban egybevágóan német és angol nyelven vezették a licitálást. A két, méretes szobából álló árverési terem dugig volt licitálókkal és érdeklődőkkel, még a fal mellett is álltak, a szemközti oldalon pedig az árverőház telefonos liciteket fogadó munkatársai ültek. Végül 10 tétel talált vevőre. Tegyük hozzá, hogy a Klimt festményeken és grafikákon kívül egy Koloman Moser (1868-1918) és két Egon Schiele (1890-1918) alkotás is az árverési anyag része volt. Mindkét művész nemcsak kor- és stílustársa volt Klimtnek, mint a bécsi szecesszió kimagasló alakjai, hanem ugyanúgy korszakos jelentőségű művészek is.

A Ch’s árverésen szereplő Klimt grafika 56,3x36,4 centiméteres méretben ceruzarajz volt papíron, amelyet a művész 1916-17 körül készített. A lap hátoldalán, alul jobboldalt hagyatéki bélyegző (mind az angol, mind a francia nyelvű leírásban, az eredeti nyelven: „GUSTAV KLIMT NACHLASS”). Szokás szerint pontosan jelölték a mű előéletét (ahogy korábban írtuk egy másik árverés kapcsán: a provenanciáját). Eszerint a művész műterméből a hagyatékának számbavétele során került ki (tehát már a halála után, amely 1918-ban volt) és ezután különböző magángyűjteményekben rejtőzött, majd 1957-ben a berni Kornfeld Galéria szerezte meg, tőle pedig a torinói Galatea Galéria. Így jutott el a Ch’s londoni árverésére 2006-ban, ahol az a (feltehetően francia) tulajdonos szerezte meg, aki idén áprilisban sikeresen értékesítette a Ch’s párizsi árverésén.

Az imK mostani árverésén feltűnt (és ugyancsak elkelt) Klimt grafika fekete krétával került ugyancsak papírra, 45,2x31 centiméteres méretben – tehát 648 négyzetcentiméterrel kisebb volt. Ezt csak azért érdemes megjegyezni, mert a képzőművészeti alkotások árát gyakran befolyásolja a méret. Címe: Álló lányakt szemből, és hozzátették, hogy az Ellenséges erők című falfreskó-terv egyik résztanulmánya, valamint, hogy elkészülési ideje: 1901. Vagyis mintegy másfél évtizeddel korábbi, mint a párizsi lányakt. Hagyatéki pecsét ugyanott, ugyanúgy. Ennek a grafikának is szép előélete volt, ha nem is olyan kalandos, mint párizsi párdarabjának, noha ugyanúgy hagyatéki pecsét jelezte, hogy a művész műterméből annak halála után került ki. Akkor viszont az August und Serena Lederer bécsi gyűjteménybe került. Innen pedig Erich Ledererhez, aki bécsi és genfi illetőségű volt. Utolsó előtti állomásjelölése a katalógusban: osztrák magántulajdon – és innen került a mostani árverésre. A jelenlegi tulajdonosról pedig akkor lesz információnk, ha legközelebb ő is beadja egy árverésre.

A Ch’s párizsi árverésén feltűnt Klimt grafika becsértéke 30-50 000 euró volt, nagyjából annyi, mint a korábban felsorolt kortársai grafikáinak ára. Vételára (a leütési ár plusz a jutalékok összege) 44 100 euró lett, leütési ára ebből visszaszámolva 35 000, nagyjából a szokásos és elvárható mérték. Ehhez tegyük még hozzá, hogy az árverés teljes bevétele – leütési áron számolva – mintegy 7,5 millió euró lett (ez már az árverőház hivatalos közlése).

Az ímK árverésén indított Klimt grafika becsértéke 60-120 000, leütési ára 70 000, vételára pedig 89 600 volt. Körülbelül a duplája a Párizsban elkelt hasonló darabnak. Ami azt a tapasztalatot erősíti, hogy – legalábbis képzőművészeti alkotások esetében – a művész leginkább a saját hazájában lehet próféta.  Még ha vannak is kivételek, főként a nemzetközi nagymenők esetében. 

Zárszónak még annyit azért jegyezzünk meg, hogy a bécsi Klimt-árverés utolsó tétele, a Fräulein Lieser portréja című festmény, amelyet Klimt a halála előtti évben festett olajjal vászonra, 140x80 centiméteren, 30 millióért kelt el (s ehhez hasonlítsuk a párizsi, mintegy 150 elkelt tétel összesített leütési árát). Hogy a címben feltett kérdésre válaszolhassunk.