árverés
Személyes pénzügyek Van jobb megoldás, mint szétfűrészelni a Michelangelo márványszobrot? 
Kenessei András | 2025. február 23. 14:17
Január végén három, világszerte ismert és nagyra tartott ikon hagyatéka került kalapács alá Párizsban és Kölnben. A francia fővárosban két divattervező – Yves Saint Laurent és Karl Lagerfeld –, Kölnben pedig Udo Jürgens hátrahagyott értékei, illetve egy részük. Mindhárman a XX. század második felének kimagasló egyéniségei voltak a saját műfajukban, s ezt a XXI. század első negyedének közönsége is méltányolta. Ha másképp nem, legalább a hagyatékban megmaradt holmik ár(fel)verésével.
Személyes pénzügyek Elképesztő, mi történt még Trump beiktatásának napján 
Kenessei András | 2025. február 9. 14:05
Idén januárban a szokásos „kezdjük jól az évet” címzetű közhely úgy látszik, bevált a világ legnagyobb (vagy a Christie’s versenytársaként második legnagyobb) árverőházánál. Ugyanis Charles F. Stewart, a Sotheby’s (S’s) vezérigazgatója szokásos év eleji összefoglalójában szégyenkezés nélkül vallott a sikerekről és rá néhány napra elárverezték az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát.
Kultúra Újabb aukciósház húzott hasznot Magyar Péter pártjának népszerűségéből 
Kenessei András | 2024. december 24. 16:35
Az idén negyvenéves Nagyházi Galéria az egyetlen a magyar aukciós piacon, amely felveheti a verseny az idén 250 éves BÁV-val, noha csak harminc éve lépett be a hazai aukciós piacra. A verseny természetesen az árverési műfajok sokféleségére is értendő, nemcsak az elért árakra és csúcsárakra.      
Kultúra Mi lehet a baj a nagy művész meghalt kishúgát ábrázoló képpel? 
Kenessei András | 2024. december 22. 11:08
Zsolnay, Csontváry, Munkácsy – akárhogy is nézzük, ez a három név határozta meg a Virág Judit Galéria (VJG) 77. árverését és természetesen az aukció sikerét. Semmit sem veszélyeztetett az a tény, hogy a VJG a négy, legnagyobb hazai művészeti aukciós ház közül sorrendben utolsóként lépett a karácsonyi árverések sorába.
Kultúra Ma is tarol a népi demokráciában kissé túlértékelt festő 
Kenessei András | 2024. december 21. 16:56
A Kieselbach-festményárverések mindig nagyon tartalmasak, a kalapács alá vitt darabok értékesek, a leütési árak pedig (néha szinte váratlanul) magasak. Az idei karácsonyi árverésen 266 tétel volt az árverőház ajánlata, közülük 213 talált vevőre, ami 80 százalékos elkelési arány.
Kultúra Hatalmas kasszasiker a Tisza név 
Kenessei András | 2024. december 14. 19:18
Ahogy tavaly, úgy az idén is a BÁV kezdte a legkorábban a karácsonyi árverések sorozatát  – már ami a legnagyobb árverőházakat illeti.
Kultúra Lehet, hogy Önnél is rejtőzködik egy milliókat érő Zsolnay-kerámia? 
Kenessei András | 2024. november 24. 17:46
November közepén negyedik alkalommal tartott árverést a Virág Judit Galéria (VJG). Ezen csak és kizárólag Zsolnay kerámiákat vittek kalapács alá, két, külföldi tulajdonos gyűjteményéből. Azonban nemcsak ez volt újdonság, hanem az árverés helyszíne és egy megváltozott árverési szabály is. Ezek ellenére (vagy talán éppen ezért) az aukció nagy sikerrel zárult.
Ingatlan Megvan, hogy kié lett a Svábhegyi Gyermekkórház volt nővérszállója 
Privátbankár.hu | 2024. október 24. 09:32
Sokáig nem lehetett tudni, hogy ki licitált eredményesen az elnöki rezidencia mellett fekvő épületre. 
Makro / Külgazdaság Sikert aratott Károly király az új szerepkörében 
Buksza blog | 2024. augusztus 20. 14:09
A Bank of England egyik szokása, hogy az új bankjegyek különleges sorozatú darabjait felkínálja a gyűjtőknek, akik a bankókra rajzolt számoknál jóval nagyobb összegeket fizetnek a megszerzésükért. Most III. Károly király kapta a főszerepet. 
Személyes pénzügyek Licitrekord: 180 ezerről indulva 2,8 millió forintig jutott a festmény 
Kenessei András | 2024. június 16. 05:43
Ezúttal a Nagyházi Galéria tavaszi festmény-árverésén jártunk.
Személyes pénzügyek Százötvenmilliós dilemma: egy családi házat vagy egy festményt vegyünk? 
Kenessei András | 2024. június 2. 05:41
Három hazai aukciós ház (Virág Judit Galéria, BÁV, Kieselbach Galéria) tavaszi árverésének eredményeiből szemezgettünk.
Személyes pénzügyek Van ilyen? Lesz egy árverés, ami nem az újgazdagokra gyúr 
Kenessei András | 2024. május 27. 18:58
Az elmúlt években, néhány évtizedben úgy alakult a hazai árverési gyakorlat, hogy három időpont köré tömörültek a legnagyobb árverőházak aukciói: májusban tartották a tavaszi, szeptember-októberben az őszi, decemberben pedig a karácsonyi árveréseket. Május lévén most a tavaszi árverésekre figyelünk, azokon belül is elsősorban a festményekre és grafikákra. Ezúttal a Nagyházi Galéria árverését vesszük górcső alá.
Személyes pénzügyek Hogy nézne ki, ha az eredeti könyvből kitépnének egy lapot és azt árvereznék el? 
Kenessei András | 2024. május 14. 17:34
Az elmúlt években, néhány évtizedben úgy alakult a hazai árverési gyakorlat, hogy három időpont köré tömörültek a legnagyobb árverőházak aukciói: májusban tartották a tavaszi, szeptember-októberben az őszi, decemberben pedig a karácsonyi árveréseket. Május lévén most a tavaszi árverésekre figyelünk, azokon belül is elsősorban a festményekre és grafikákra.
Személyes pénzügyek Hoppá! Most mélyen a valódi értéke alatt lehet hozzájutni egy múzeumi ritkasághoz 
Kenessei András | 2024. május 12. 17:31
Az elmúlt években, néhány évtizedben úgy alakult a hazai árverési gyakorlat, hogy három időpont köré tömörültek a legnagyobb árverőházak aukciói: májusban tartották a tavaszi, szeptember-októberben az őszi, decemberben pedig a karácsonyi árveréseket. Május lévén, most a tavaszi árverésekre figyelünk, azokon belül is elsősorban a festményekre és grafikákra.
Személyes pénzügyek Hol ér többet egy kép: otthon vagy külföldön? 
Kenessei András | 2024. május 1. 17:32
Ritkán, de mégiscsak megesik, hogy egy képzőművészeti alkotás (és annak pár darabja) egyidőben, vagy néhány nap eltéréssel felbukkan egymástól távoleső pontokon, más-más árverőházak aukcióin. Legutóbb idén áprilisban volt ilyesmi: Párizsban a Christie’s, Bécsben az imKinsky vitt kalapács alá egy-egy Gustav Klimt grafikát.
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y 
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Kultúra Hihetetlen áron kelt el egy festmény a Sotheby’s árverésén 
Kenessei András | 2024. március 10. 14:38
A világ két legnagyobb árverőháza közül a Sotheby’s (a másik a Christie’s) március 6-án tartotta az évad elejének egyik legfontosabb árverését, mint hangsúlyos évnyitót.
Agrár Mi lesz a csapvízzel? Az ellátás jövőjét vetíti előre egy első látásra riasztó javaslat 
Privátbankár.hu | 2024. január 10. 15:01
A vízhiány a globális felmelegedéssel és a népesség növekedésével járó egyik ismert probléma, és az emberi közösségek között erősödnek az ezzel járó ellentétetek. Hogyan lehetne enyhíteni ezeket? Érkezett egy meredek javaslat egy Nobel-díjas tudóstól. 
Kultúra A kölni nemcsak szagos víz, hanem színes árverés is 
Kenessei András | 2023. november 19. 18:31
A november elején, Kölnben tartott árverésen Közép- és Kelet-Európa számos országából érkezett művek vártak a licitálókra. Megnéztük, hogyan szerepeltek a magyar művészek.
Agrár Soha ilyen drágán nem adtak még el egy üveg whiskyt - de vajon milyen az illata? 
Privátbankár.hu | 2023. november 19. 10:44
Közel egymilliárd forintot kóstált a 60 évig érlelt itóka.
Makro / Külgazdaság Ön adna félmilliárd forintot egy dzsekiért? 
Privátbankár.hu | 2023. július 1. 16:19
Másfél millió dollárnál is többért árverezték el azt a dzsekit, melyet Michael Jordan, a legendás kosárlabdázó viselt az 1992-es barcelonai olimpiai aranyérem átvételekor
Vásárló 30 millió forintot is megérhet Diana hercegnő báránymintás pulóvere  
Privátbankár.hu | 2023. június 26. 14:14
Árverésre bocsátják ősszel New Yorkban Diana hercegnő piros, báránymintás pulóverét, amelyet még a jelenlegi brit uralkodóval, III. Károllyal kötött házassága előtt viselt - jelentette be hétfőn a Sotheby's aukciósház.
Makro / Külgazdaság Soha még ilyen drága rubint nem látott a világ 
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 10:19
Majdnem 12 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizetett az árverés győztese.
Makro / Külgazdaság Dollármilliókat adtak egy 86 éves karóráért, amilyen csak 8 van a világon 
Privátbankár.hu | 2023. június 4. 16:25
Az utolsó kínai császár karórája 6,6 millió dollárért kelt el egy hongkongi árverésen. Az Aisin-Gioro Puyi által viselt Patek Philippe órát előzetesen 3 millió dollár körüli leütésre taksálták.
Személyes pénzügyek Áron alul kelt el a világ legnagyobb fehér gyémántja 
Privátbankár.hu | 2022. május 12. 10:29
Potom 6,8 milliárd forintért kótyavetyélték el, pedig rekorddöntést vártak tőle.
Makro / Külgazdaság Az átaludt Nobel-díj 
Privátbankár.hu | 2020. október 18. 15:08
Hét közben hirdették ki az idei közgazdasági Nobel-díjasokat, Paul Robert Milgrom és Robert Butler Wilson, a Stanford egyetem két professzora. Az amerikai közgazdászokról kiderült egy érdekes történet, és azt is megtudhatják olvasóink, hogy miért járt nekik a díj.
Kultúra Több mint 330 ezer dollárt adtak egy kardigánért 
Privátbankár.hu | 2019. október 27. 12:20
Igaz, hogy Kurt Cobain viselte egyik legendás koncertjén.
Vásárló 54 ezer forintért vitték a bálnahús kilóját Japánban 
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 1. 13:30
Évtizedes tiltás után indult újra a kereskedelmi bálnavadászat, és vele együtt az árverése is.
Kultúra Kalapács alá került Tutankhamon mellszobra – Egyiptom tiltakozik 
Privátbankár.hu | 2019. július 5. 12:30
Egyiptom hivatalos tiltakozása ellenére kelt el a Christie’s aukciós ház árverésén Tutankhamon fáraó több, mint 4,7 millió fontot érő 3000 éves mellszobra.
Vásárló Megint egészen meghökkentő dolgokat lehet vásárolni az adóhivataltól 
Kollár Dóri | 2019. március 29. 19:01
Az adóhivatal munkája során sokfajta üggyel találkozik, így a legkülönbözőbb dolgokat foglalják le. Ezeket többnyire elárverezik, ezzel is csökkentve az adótartozást felhalmozók hátralékát az állam felé. Ismételten körülnéztünk a NAV honlapján, most éppen ezek a legfurcsább árverések.
Ingatlan Tényleg olcsón lehet lakást venni a banki árverezéseken? 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 11. 14:09
Száznál is több ingatlant árverezett el eddig a CIB, most közel 50 kereskedelmi és lakóingatlanra lehet licitálni.
Vásárló Kiderült, hol állítják ki a százmilliárdos festményt 
Privátbankár.hu | 2018. június 27. 13:19
Méltó helyre kerül a tavaly megvásárolt, minden idők legdrágább Da Vincije.
KKV Nem is hinnéd, milyen őrületes dolgokat akar eladni a NAV 
Privátbankár.hu | 2018. április 23. 20:20
Az adóhivatalnak sokféle emberrel akad dolga, így nem csoda, hogy időnként egészen furcsa dolgokat foglalnak le. Az árverési honlapot böngészve nem akármilyen dolgokat találtunk, ha valamelyik megtetszik, ne habozz: még megveheted az adóhivataltól jutányos áron.
Vállalat A Nap Száma: elkelt a világ ötödik legnagyobb gyémántja 
Privátbankár.hu | 2018. március 13. 13:42
Lesotho Legendájáért 40 millió dollárt perkált le egy ismeretlen vevő.
Makro / Külgazdaság A Nap Száma: rengeteg Picasso képet vett egy vásárló 
Privátbankár.hu | 2018. március 1. 14:10
Összesen 155 millió dollárt adott ki egy vállalat 13 darab eredeti Picassóért.
Vásárló A Nap Száma: te hány milliárdot fizetnél ezért a festményért? 
Privátbankár.hu | 2017. november 16. 08:43
Leonardo da Vinci remekművéért az új tulajának rendesen a zsebébe kellett nyúlnia.
Makro / Külgazdaság A Nap Száma: szokatlan módon kereshetne pénzt Trump 
Privátbankár.hu | 2017. október 24. 13:39
Gondolnád, hogy valakinek milliókat ér egy lapszéli firka?
Vásárló Áron alul adták el a hatalmas gyémántot 
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 26. 09:18
Gazdára talált a világ második legnagyobb gyémántja, potom 53 millió dollárért.
Vásárló Diana esküvői tortájára és estélyi táskájára is lehet licitálni 
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 6. 12:11
A húsz éve elhunyt, legendás hercegnő személyes tárgyaira lehet licitálni.
Vásárló A Nap Száma: neked megérne ennyit egy fotó az amerikai szexszimbólumról? 
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 5. 11:38
Marilyn Monroe eddig nyilvánosságra nem került fotóit árverezik el.
Vásárló Ez aztán az exklúzív randi – neked megérne 720 milliót egy vacsora? 
Privátbankár.hu | 2017. június 18. 12:56
Márpedig ennyit kell letenni az asztalra, ha valaki Warren Buffettel szeretne egy asztalhoz ülni.
Vállalat Leonardo DiCaprio visszaadott egy Oscar-díjat 
Privátbankár.hu | 2017. június 16. 10:04
Mielőtt megijedünk: nem a sajátja volt.
Vásárló A Nap Száma: neked megér 2,4 milliárdot egy szelfi? 
Privátbankár.hu | 2017. június 15. 14:16
Márpedig ennyit várnak egy Andy Warhol nyomatért.
Vásárló Kéne egy csinos nyaklánc a nyárra? Ez az árverés téged is érdekelhet 
Privátbankár.hu | 2017. június 6. 11:21
Igazi ékszerkülönlegességeket árverez el a BÁV.
Vásárló A Nap Száma: te mennyit fizetnél a Király repülőjéért? 
Privátbankár.hu | 2017. május 23. 10:45
Elárverezik Elvis Presley magánrepülőgépét.
Vásárló Mindig szerettél volna saját targoncát? Most olcsón szerezhetsz! 
Privátbankár.hu | 2017. április 18. 11:16
Árverésre bocsátja a felesleges eszközeit az Auchan.
Vásárló Te adnál 60 millió dollárt ezért a gyémántért? 
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 16:19
A hangzatos Pink Star gyémántot közel 3,5 éve próbálták meg utoljára eladni.
Pénzügyi szektor Nem hagyják annyiban a bankok, hogy a kormány megtorpedózta a megállapodásukat 
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 10:09
Az EBRD és a kormány közös munkacsoportot állít fel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG