Hosszú évek tapasztalata szerint az egymás előtti-utáni sorrendiség mit sem von le a tételek elkelési arányának, vagy a licitár-emelkedésnek a valóságából. Sokan attól tartanak ilyen és ehhez hasonló esetekben, hogy mire a mégoly értékes tétel sorra kerülne egy adott árverésen, amelyet esetleg tíz-tizenkét nappal később rendeznek meg, mint a konkurens cégekéét, addigra az emberek kiköltekezik magukat az amúgy is költekezős karácsony előtti időszakban és akkor már nem lesznek olyan erős futamok, mint néhány nappal, vagy egy héttel korábban.
Nos, a tények rácáfolnak ezekre a félelmekre, ugyanis a sorban később rendezett árveréseken is szép licitár-emelkedések, figyelemre méltó csúcsárak bizonyítják ezt.
A másik ilyen félelem a mostani, 77. VJG árveréssel kapcsolatban az volt, hogy néhány héttel korábban a galéria (igaz, másik helyszínen) már rendezett egy, kizárólag Zsolnay kerámiákból álló aukciót, amely igen sikeresen zárult és sokan azt hitték, hogy az árverőház így tehermentesíti a karácsonyi „nagy” árverését, amelyből akkor majd kispórolja a Zsolnaykat. Ez sem így lett, sőt: néhány kerámia tétel igen magas áron kelt el. Mint például az a keménycserép jardinière, amely 12 milliós induló áráról 28 millióig emelkedett. Egyébként ugyanúgy Gyugyi László gyűjteményéből került az aukcióra, mint a néhány héttel korábbi Zsolnay-árverés anyaga. Tanulság: nem érdemes előre aggodalmaskodni.
A másik, ilyen típusú félelem a kortárs, sőt, az élő kortárs művészek festményeivel volt kapcsolatba hozható. A VJG ugyanis egy-két nap különbséggel a novemberi Zsolnay árverés után időzítette ugyanabba a színházterembe a kortárs modern tematikus árverését. Sokan gondolták, hogy nemcsak a Zsolnay kerámiákkal, hanem ezzel is igyekszik tehermentesíteni a karácsonyi árverését, mind tételszámban, mind pedig műfajilag. Ez azonban tévedésnek bizonyult, akárcsak a kerámiák esetében, hiszen a karácsonyi árverésen kerámiák is, élő kortársak művei ugyancsak voltak, és nagyrészt elkeltek. A „nagyrészt” határozószó azt jelenti, hogy a 201 tételnek 80 százaléka talált vevőre.
Az anyagban két tételnek volt esélye arra, hogy csúcsárat ér el, vagy dönt meg: egy Munkácsy félalakos ülő női portrénak és egy Csontváry (ugyancsak félalakos) álló gyermekportrénak. Munkácsy modellje ismert személyiség volt: Zichy Mihály festőkollégájának a lánya, Zsófia. Munkácsy nem véletlenül festette róla ezt a portrét, hiszen modellt keresett Milton című festményéhez, amelyet még ugyanabban az éven megfestett. Modellje akkor 19-20 éves volt, a festmény azonban még a XIX. században Ausztráliába került és az akkori tulajdonos egyik leszármazottja adta be a VJG áverésére, gondolván, hogy Budapesten kaphatja érte a legjobb árat. Valószínűleg nem tévedhetett nagyot, hiszen a festmény 48 millió forintos induló áráról meg sem állt az előzetes becsérték felső határánál is tízmillióval magasabban: 160 milliónál, ami napi áron 645 000 ausztrál dollár.
Fotó: Virág Judit Galéria
A Csontváry kép, amely a feltételezések szerint a gyerekkorában meghalt kishúgát ábrázolhatja, sajnos nem talált vevőre a 160 milliós induló áron (a becsérték felső határa 400 millió volt), így hát a Munkácsy festmény lett a nap legmagasabb leütési ára. Ezen az estén más tétel nem érte el a százmilliós értékhatárt, így aztán a következő, legmagasabb leütési ára egy Egry József képnek lett, amely balatoni vitorlázót ábrázol. Az életmű jellegzetes darabja 70x100 centiméteres méretben 40 millióról indult és 65 milliónál ért révbe. A bronzérem ezen az estén 50 millió forintot ért és Boromissza Tibor: Tavasz Nagybányán című, gyönyörű színkavalkádot felmutató, tőrölmetszett impresszionista festményét illette. Sajnos csak 34 évvel késte le az első impresszionista kiállítást., igaz: Boromissza akkor még meg sem született, mert ezt a képét 28 éves korában festette.
Paál László minden valószínűség szerint Barbizonban festett Erdőrészlet című képe elindult, de megállt a 40 milliós kikiáltási áron. Akárcsak Kondor Béla: Gyilkosság az Olympián című olajpasztell és ceruza felhasználásával farostlemezre festette-rajzolta ezt a művét, amely más Kondor művektől eltérően érzékenyen reagál egy nemzetközi eseményre: az 1972-es müncheni olimpián történt terrorista merényletre. Ez a tétel is megállt a kikiáltási áron, de elkelt 36 millió forintért.
Az árverés tételei közül 42 nem érte el az egymilliós leütési árat, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a „futottak még” kategóriába tartoznak, hanem inkább azt, hogy az utóbbi évtizedek művészeti árverései kialakították a hazai festők besorolását. Ami a befektetési érték és a művészi érték kapcsolatából alakult ki és kinek-kinek nehéz kitörnie ebből a kalitkából. De nem lehetetlen. A VJG 77. árverésének legalacsonyabb leütési árát, 280 000 forintot például Turmayer Sándor: Kikötői rakodók című 40x50 centiméteres olaj-vászon képe érte el (de elérte és elkelt is ezen az áron), igaz, hogy 400-600 ezerre volt értékelve – és ez mind a beadónak, mind a vevőnek, mind pedig az árverőháznak jobb, mintha el sem kelt volna. Pedig efféle a tíz-, húsz-, ötvenmillió forint fölötti kategóriákban is megesett. De hát ettől érdekes és tanulságos egy (egy? bármelyik!) művészeti árverés.
Az új személyi hitelek fele korábbi kölcsön kiváltására mehet. Mit nyerhetnek ezzel az adósok? 
