Mi lehet a baj a nagy művész meghalt kishúgát ábrázoló képpel?

Hosszú évek tapasztalata szerint az egymás előtti-utáni sorrendiség mit sem von le a tételek elkelési arányának, vagy a licitár-emelkedésnek a valóságából. Sokan attól tartanak ilyen és ehhez hasonló esetekben, hogy mire a mégoly értékes tétel sorra kerülne egy adott árverésen, amelyet esetleg tíz-tizenkét nappal később rendeznek meg, mint a konkurens cégekéét, addigra az emberek kiköltekezik magukat az amúgy is költekezős karácsony előtti időszakban és akkor már nem lesznek olyan erős futamok, mint néhány nappal, vagy egy héttel korábban.

Nos, a tények rácáfolnak ezekre a félelmekre, ugyanis a sorban később rendezett árveréseken is szép licitár-emelkedések, figyelemre méltó csúcsárak bizonyítják ezt.

A másik ilyen félelem a mostani, 77. VJG árveréssel kapcsolatban az volt, hogy néhány héttel korábban a galéria (igaz, másik helyszínen) már rendezett egy, kizárólag Zsolnay kerámiákból álló aukciót, amely igen sikeresen zárult és sokan azt hitték, hogy az árverőház így tehermentesíti a karácsonyi „nagy” árverését, amelyből akkor majd kispórolja a Zsolnaykat. Ez sem így lett, sőt: néhány kerámia tétel igen magas áron kelt el. Mint például az a keménycserép jardinière, amely 12 milliós induló áráról 28 millióig emelkedett. Egyébként ugyanúgy Gyugyi László gyűjteményéből került az aukcióra, mint a néhány héttel korábbi Zsolnay-árverés anyaga. Tanulság: nem érdemes előre aggodalmaskodni.

A másik, ilyen típusú félelem a kortárs, sőt, az élő kortárs művészek festményeivel volt kapcsolatba hozható. A VJG ugyanis egy-­két nap különbséggel a novemberi Zsolnay árverés után időzítette ugyanabba a színházterembe a kortárs modern tematikus árverését. Sokan gondolták, hogy nemcsak a Zsolnay kerámiákkal, hanem ezzel is igyekszik tehermentesíteni a karácsonyi árverését, mind tételszámban, mind pedig műfajilag. Ez azonban tévedésnek bizonyult, akárcsak a kerámiák esetében, hiszen a karácsonyi árverésen kerámiák is, élő kortársak művei ugyancsak voltak, és nagyrészt elkeltek. A „nagyrészt” határozószó azt jelenti, hogy a 201 tételnek 80 százaléka talált vevőre.

Az anyagban két tételnek volt esélye arra, hogy csúcsárat ér el, vagy dönt meg: egy Munkácsy félalakos ülő női portrénak és egy Csontváry (ugyancsak félalakos) álló gyermekportrénak. Munkácsy modellje ismert személyiség volt: Zichy Mihály festőkollégájának a lánya, Zsófia. Munkácsy nem véletlenül festette róla ezt a portrét, hiszen modellt keresett Milton című festményéhez, amelyet még ugyanabban az éven megfestett. Modellje akkor 19-20 éves volt, a festmény azonban még a XIX. században Ausztráliába került és az akkori tulajdonos egyik leszármazottja adta be a VJG áverésére, gondolván, hogy Budapesten kaphatja érte a legjobb árat. Valószínűleg nem tévedhetett nagyot, hiszen a festmény 48 millió forintos induló áráról meg sem állt az előzetes becsérték felső határánál is tízmillióval magasabban: 160 milliónál, ami napi áron 645 000 ausztrál dollár.

A Csontváry kép, amely a feltételezések szerint a gyerekkorában meghalt kishúgát ábrázolhatja, sajnos nem talált vevőre a 160 milliós induló áron (a becsérték felső határa 400 millió volt), így hát a Munkácsy festmény lett a nap legmagasabb leütési ára. Ezen az estén más tétel nem érte el a százmilliós értékhatárt, így aztán a következő, legmagasabb leütési ára egy Egry József képnek lett, amely balatoni vitorlázót ábrázol. Az életmű jellegzetes darabja 70x100 centiméteres méretben 40 millióról indult és 65 milliónál ért révbe. A bronzérem ezen az estén 50 millió forintot ért és Boromissza Tibor: Tavasz Nagybányán című, gyönyörű színkavalkádot felmutató, tőrölmetszett impresszionista festményét illette. Sajnos csak 34 évvel késte le az első impresszionista kiállítást., igaz: Boromissza akkor még meg sem született, mert ezt a képét 28 éves korában festette.

Paál László minden valószínűség szerint Barbizonban festett Erdőrészlet című képe elindult, de megállt a 40 milliós kikiáltási áron. Akárcsak Kondor Béla: Gyilkosság az Olympián című olajpasztell és ceruza felhasználásával farostlemezre festette-rajzolta ezt a művét, amely más Kondor művektől eltérően érzékenyen reagál egy nemzetközi eseményre: az 1972-es müncheni olimpián történt terrorista merényletre. Ez a tétel is megállt a kikiáltási áron, de elkelt 36 millió forintért.

Az árverés tételei közül 42 nem érte el az egymilliós leütési árat, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a „futottak még” kategóriába tartoznak, hanem inkább azt, hogy az utóbbi évtizedek művészeti árverései kialakították a hazai festők besorolását. Ami a befektetési érték és a művészi érték kapcsolatából alakult ki és kinek-kinek nehéz kitörnie ebből a kalitkából. De nem lehetetlen. A VJG 77. árverésének legalacsonyabb leütési árát, 280 000 forintot például Turmayer Sándor: Kikötői rakodók című 40x50 centiméteres olaj-vászon képe érte el (de elérte és elkelt is ezen az áron), igaz, hogy 400-600 ezerre volt értékelve – és ez mind a beadónak, mind a vevőnek, mind pedig az árverőháznak jobb, mintha el sem kelt volna. Pedig efféle a tíz-, húsz-, ötvenmillió forint fölötti kategóriákban is megesett. De hát ettől érdekes és tanulságos egy (egy? bármelyik!) művészeti árverés.