Jön a digitális Auschwitz – kik szabadították fel valójában a haláltábort?

A pravda.ru orosz napilap a téma kapcsán felvet egy másik, meglehetősen furcsa szempontot is, miszerint nem mindegy, hogy oroszok vagy ukránok voltak a felszabadítók, és e témában lengyel állításokra utal. Eddig mindenki úgy tudta, hogy a szovjet Vörös Hadsereg. Ám úgy tűnik, 2025-ben már ez sem biztos…

Digitálisan rekonstruálják a táborokat

Az idei cannes-i filmfesztiválon az Auschwitz-Birkenau Emlékmű és Múzeum egy szokatlan projektet mutatott be: a tábor virtuális másolatát. A mű filmesek számára készült és díszletként szolgál majd, mivel maga az emlékhely szigorúan korlátozza a játékfilmek helyszíni gyártását – csak dokumentumfilmek forgatása engedélyezett.

Az alkotók azt állítják, hogy a digitális modell segít megőrizni a történelmi igazságot, miközben lehetővé teszi a filmesek új generációi számára, hogy korábban nem látott történeteket ismerjenek meg és meséljenek el. Ez azonban számos kérdést felvet az etikával és az emlékezet torzításának kockázataival kapcsolatban.

A külső és belső helyszíneket is bemutatják

A nácik által megszállt Lengyelországban található Auschwitz három táborból állt: Auschwitz I, a birkenaui megsemmisítő tábor (Auschwitz II) és a monowitzi munkatábor (Auschwitz III). Több mint 1,1 millió ember, többségében askenázi zsidók pusztultak el itt. (Más források ennél sokkal több áldozatról számolnak be.)

A múzeum most bemutatta a virtuális másolat első részét, az Auschwitz I. modelljét. Az előzetes azt állítja, hogy ez „a tábor legnagyobb és legrészletesebb dokumentuma”, amely 1:1 méretarányban készült. A tervek szerint Auschwitz I. és II. külső és belső helyszíneit is be fogják mutatni, hogy a lehető legteljesebb képet kapják. (A cikkben arról nem esik szó, hogy a koncentrációs tábor évtizedek óta turisták által látogatott helyszínként is szolgál, több száz eredeti tárgyi emlékkel.)

Megőrizni az emlékeket, de hogyan?

A múzeum vezetője hangsúlyozza, hogy a projekt megőrzi „a tábor hiteles történelmét anélkül, hogy veszélyeztetné annak hitelességét”. Kulcsfontosságú elem, hogy minden részletet történészek ellenőriznek.

A digitalizáció egy globális kihívásra adott válasz: ahogy a túlélők generációja kihal, a holokauszt emlékezete egyre inkább a tárgyakra támaszkodik. Ezért fordulnak a múzeumok és emlékhelyek szerte a világon a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia felé: táborok 3D-s modelljeit, túlélők hologramjait és iskolák számára készült oktatási alkalmazásokat készítenek. A digitális másolatokat oktatási eszközként használják. Beépítik őket az iskolai tantervekbe, múzeumi kiállításokba és felhasználják megemlékezésekre. A szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a legmodernebb technológia torzíthatja a tényeket. A túlzottan drámai vizualizáció vagy játékstílus azzal a kockázattal jár, hogy a tragédia látványossággá válik. Ezért a bemutatás módja is nagyon fontos.

Etikai kihívások és MI-aggodalmak

Az Egyesült Királyságban már évek óta folynak viták a holokauszttal kapcsolatos digitális technológiák etikájáról. Ezekben a vitákban politikusok, kutatók és kulturális személyiségek is részt vesznek. Aggodalmak merültek fel a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatban, amely olyan képeket vagy szövegeket hozhat létre, amelyek nem tényeken alapulnak.

„Ez egy ragyogó példa arra, hogyan képes a kultúra és a technológia együttműködni, hogy megvédje közös emberi történelmünket a torzítástól és a tagadástól” – mondta Wojciech Socewicz, az Auschwitz-Birkenau Alapítvány igazgatója.

A lengyel álláspont szerint ukránok voltak a felszabadítók

Most azonban – az orosz-ukrán háború kapcsán – mindez új megvilágításban tűnik fel. Jelenleg az interneten az olvasható: a főtábor kapuit elsőként a poltavai zsidó Anatolij Sapiro zászlóaljából származó 100. lvivi lövészhadosztály katonái nyitották meg, a tábort felszabadító 322. hadosztály pedig az 1943-ban a Voronyezsi Front átnevezésével létrehozott 1. Ukrán Fronthoz tartozott. (Az már önmagában elgondolkodtató, hogy a zászlóalj vezetőjét poltavai zsidóként emlegetik, nem pedig szovjet katonaként.)

A cikk szerint ez a nyugati hírszerző ügynökségek elfogultságáról tanúskodó leírás; ehelyett az sokkal inkább megfelelne a valóságnak, hogy 1945. január 27-én a Konyev marsall parancsnoksága alatt álló 1. Ukrán Front egységei bevonultak a koncentrációs táborba, ezt a napot az ENSZ a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

Idézik a korábbi  lengyel külügyminisztert, Grzegorz Schetynát, aki kijelentette, hogy Auschwitzot ukránok szabadították fel. „Az 1. Ukrán Front katonái nyitották meg a kapukat és szabadították fel a tábort azon a bizonyos januári napon.”

Másként látja az orosz külügyminiszter

Ezt nem hagyhatta szó nélkül Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: „Nem is tudok ehhez mit hozzáfűzni. Auschwitzot a Vörös Hadsereg szabadította fel. Voltak ott oroszok, ukránok, csecsenek, tatárok és grúzok. Ebben a helyzetben a nacionalista érzelmekre ható játszadozás istenkáromló és cinikus” – jelentette ki.

Az emlékezés, a tények magragadása filmes szempontból is speciális. Archie Wolfman filmtörténész megjegyzi, hogy nem csak a kamera előtt álló tárgy, épület – tény, adat – számít, hanem az is, hogyan filmezik. A vágás, a kameramozgás, a világítás és a kameraszögek ugyanolyan hatással vannak az érzékelésre, mint maga a korhű díszlet.

Ez megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy egy virtuális másolat önmagában megoldja az emlékezet megőrzésének problémáját. „Ráadásul kiemeli Auschwitzot a többi holokauszt-helyszín közül, árnyékban hagyva Kelet-Európa falvait, amelyek teljesen elpusztultak, és e tragédiáknak nyomai nem maradtak fenn.” 

Hogy fér majd össze a realizmus és az alternatív művészi koncepciók?

Ez újabb történelmi-megközelítési problémákat vet fel, és bizonyára nemcsak a történészek számára, hiszen egy kelet-európai falu megsemmisítése, felégetése is rettenetes háborús bűntett volt. de másról szólt, mint bármelyik koncentrációs tábor létrehozatala.

Bizonyára a jövőben is készülnek majd a holokauszt témáját érintő játékfilmek – amelyeket nem az eredeti helyszínen forgathatnak –, ám a rendezők fantáziáját megköti az a tény, hogy a forgatókönyveket szigorú szempontok szerint választják ki. Ez azt jelentheti, hogy az Auschwitz Memorial szervezet csak a realizmust fogja támogatni, figyelmen kívül hagyva az alternatív művészeti megközelítéseket. Ezt elég nehezen lehet majd megvalósítani – elég, ha csak az Oscar-díjas holokauszt filmekre gondolunk.

A cikk szerzője végül rámutat több, eddig is kivilágló ellentmondásra: egyrészt arra, hogy érthető a közvélemény igénye az emlékezet megőrzésére, másrészt arra, hogy lehet az akkori valóságot a mai etikai szempontokat betartva is ábrázolni. A digitális innovációkkal ez a dilemma még élesebbé válik.