A BÁV két árverési napja (május 14-15.) közül a másodikon kerül kalapács alá a festmény-, és grafika műfaj 174 tétele. Mivel ez az aukciós ház sem azt a gyakorlatot követi, hogy előrevenné a legértékesebb tételeket és a többi csak ez után következne, mégis az egyik legértékesebb darab a festménykollekcióban az első (katalógusszáma szerint a 297.) tétel: egy – számunkra legalábbis – fontos és jelentős illusztráció a híres-nevezetes Schedel Krónikából, amely ősnyomtatványként 1493-ban jelent meg és a korabeli Buda várát ábrázolja a pesti oldal felől.

A katalógus szerint színezett fametszet papíron, 24x52 centiméteres méretben. Ehhez képest 280 000 forint az induló ára és ez az adat felveti annak valószínűségét, hogy a tétel csak másolat (mert hogy is nézne ki, hogy az eredeti könyvből kitéptek egy lapot és azt árusítják). Arról a történeti könyvszakmának nincs hiteles információja, hogy a Schedel krónikát hány példányban nyomtatták, de akárhány példány van is ma belőle, nyilván mindegyik múzeumok és könyvtárak hét lakat alatt őrzött kincse. Talán belenézni, lapozgatni sem lehet, nemhogy kivenni belőlük. Esetleg arra van mód, hogy digitálisan másolják (mint ahogy nálunk az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában lévő könyveket, régi krónikákat) – vagyis itt a régiség-, és a ritkaságérték nemigen jöhet szóba. Mindenesetre a híres metszet Buda városának első, és legkorábbi illusztrációja.

Visszatérve a BÁV festmény-, és grafika árveréseinek gyakorlatához, általában valamilyen történeti sorrendben állítják össze az anyagot, elöl a legrégiebbek, majd folyamatosan a ma élő kortársakig. És (a Nagyházi Galéria gyakorlatával egyezően) a festmény-grafika árverés a régi térképekkel és metszetekkel indul, majd a XVI-XVIII. századi festményekkel és grafikákkal folytatódik. Ha úgy hozza a szerencse (és a vállalkozó kedvű beadói szeszély), akkor befut néhány jónevű, a művészettörténet által is nagyrabecsült művész képe, rajza. Ám még a nem nevesített tanítványok (XY műhelye), vagy egy (nagyjából korabeli) másolat is jó eséllyel pályázhat a régi alkotásokat kedvelő gyűjtők pénzére. 

Mint például a 300-as katalógusszámú tétel, amely Piero da Cortona (1596-1669) Mária születése című festményének – ismeretlen művész keze nyomán készült – másolata, feltehetően még a művész életében. Ekkortájt ugyanis a tanítványok, vagy más művészek úgy fejlesztették tudásukat, hogy neves mesterek képeit másolták – és persze nem hamisították oda a mester nevét. De a magukét sem, mert az ugyanolyan disznóság lett volna és a szakma (sok helyen a festőcéh) ha ezek után kiközösíti, akkor neki annyi. Ezen a képen sincs szignó, viszont (nyilván a szakmailag megfelelő másolás miatt) védett. Ezek után 75x61 centis méretben 950 ezerről indul. Egy tétellel később viszont a németalföldi (flamand) Alexander van Bredael Tavaszünnep című, hangulatos életképe (67x84 centiméter, olaj-vászon) védettség nélkül 1,5 millióról. Provenanciájáról annyit tudunk, hogy másfél évvel ezelőtt a Kieselbach Galéria árverésén 2 millióról indult. De ezt a katalógus nem tudja (vagy tudja, de nem közli). 

És így tovább, akár minden tételről elmondhatjuk a legszükségesebb mondanivalót, de akkor a többi rovatnak nem maradna egy fél bájtnyi hely sem. Pedig az internet sokat elbír. De legyünk demokratikusak és közösségi érzelműek: hagyjunk helyet másnak és másoknak is. Például a XIX. századi magyar festészet nagyjainak. Székely Bertalan freskótervének (induló ár: 380 000), Ligeti Antalnak (420 000), Lotz Károlynak (800 000), vagy ifj. Markó Károlynak (5 000 000). Zichy Mihály grafikája (tus, akvarell, ceruza – papíron) 2,8 millióról startol, Székely Bertalan portréja pedig alig több mint félmillióról. Így aztán lassan átcsúszunk a XX. századba, bár Ferenczy Károly Fejkendős lány című képe az 1880-as évek végén született, most 2,8 milliónál várja a licitálókat. Fényes Adolf szolnoki képe (1 millió), a középhadnak nevezett festők képeinek zöme már a városi élettel foglalkozik félmillió (plusz-mínusz százezer) körüli árakon. 

Kivétel Mednyánszky, akinek egy 24x36 centis, szépen keretezett olajképe világosan mutatja a más kategóriát (4,4 millió) mint ahogy I. világháborús frontképe is (2,4 millió). Márffy önarcképe (2,2 millió), Torma János, Rudnay, Csók, Tornyai képeit ugyancsak félmillió körül árazták be induláshoz. Molnár C. Pál több képe közül kimagaslik a Menekülés Egyiptomba című, de nemcsak méretével (115x150 centi és 3,6 millió). A csúcstartó azonban, legalábbis a licitverseny indulása előtt MCP Fürdő után című aktja (90x80 centi, 12 millió forint). Kádár Béla: Kékblúzos lány című tempera-papír (!!!) portréja (5 millió), egy Scheiber portré (2,4 millió) még a dobogó várományosai. Kevésbé Csernus Tibor nagyméretű tájképe, amely tavaly decemberben visszamaradt (5,5 millió). Talán inkább Ország Lili két alkotása (1,2 és 4 millió). Esetleg Anna Margit igazán nem nagyméretű képe (2,8millió), amit erősíthet a Magyar Nemzeti Galériában nemrég megnyílt reprezentatív kiállítása.

És akkor zárásként jönnek az élő, vagy egy-két éve elhunyt kortársak: Galambos Tamás, Borgó, Müller Árpád, Braun András, Méhes László, El Kazovszkij, Barabás Márton (300 000 és 1 millió közt), valamint a szitanyomatok (Fajó János, Kassák Lajos, Nádler István, Bak Imre 180 és 750 ezer közt). A sor vége felé Konok Tamás, Vasarely, Fehér László hozza a felvezetést, záró motívumként pedig Keserü Ilona 140x190 centis olaj-vászon festménye (36 millió). 

A leütési árakról természetesen lelkiismeretesen beszámolunk, de csak az összes festményárverés zárása után, egyszerre.