A tavaszi árverések közül a Virág Judit Galéria (a továbbiakban VJG) rendezi a vetélytársak közül legkorábban, május 13-14-én (hétfőn-kedden) a 75. Tavaszi-, és a 14. Kortárs aukcióját. Éppenséggel van is miért. Hétfőn 188 tétel kerül kalapács alá és már rögtön az első tételek (szokás szerint) kiváló minőségű, gyönyörű formájú és kivitelezésű Zsolnay kerámiák. És ugyancsak szokás szerint a festmények egymás után következő sorát bizonyos tételszám után meg-megszakítják további csúcsminőségű kerámiák. De hát ezt már annyira megszokta a VJG árveréseire járó, licitáló és vásárló közönség, hogy ha nem lennének, akkor nyilván követelnék, hogy legyen.
A bevezető Zsolnay futam után jönnek a festmények. Két Vaszary grafika (festményáron tartott becsértékkel), Schönberger Armand, Ámos Imre, Bálint Endre, Mednyánszky László képei fűtik fel a hangulatot. Az első húsz tételben Egry József, további Vaszary és Mednyánszky, Tornyai, Scheiber, Márffy és huszadiknak egy emblematikus Schönberger, de ez már 8 millióról indul, becsértéke pedig 10-15 millió.
Fotó: Virág Judit Galéria
A hazai árverőházak bevált gyakorlata szerint lassan, de biztosan haladnak a tételek némi fel-le hullámzással (már kezdő ár szerint) a mind magasabb csúcsok felé, aztán egy-egy nagyobb durranás után az árverések visszavesznek a lendületből, mintha pihentetnék a licitálókat, hogy aztán újból nekifussanak a magasabb leütési áraknak. Ellentétben a világ legnagyobb árverőházaival, amelyek (főként az Egyesült Államokban) a hosszabb tételsor elejére teszik a legvonzóbb és legdrágább tételeket, mintha nem akarnák sokáig fárasztani a leggazdagabb vevőiket (hogy ne unatkozzanak sokat, vagy valami efféle meggondolás?) és a „futottak még” kategóriába tartozó tételek az árverési sor második felében találhatók. Persze a „futottak még” sorba tartozó darabok is elérik a több-tízezres, vagy egy-két százezres leütési árat. Mármint dollárban, fontban, euróban. Nálunk gazdaságosabban bánnak az „árucikkekkel”, ami azt jelenti, hogy a 200-300 tételes árverés végére is tartalékolnak a komolyabb minőségű, értékű és árkategóriájú festményekből, néha a legnagyobb szenzáció az árverés utolsó tétele. Meglehet, ez egy másféle üzleti magatartás: nevezetesen, hogy az árverés végéig a teremben tartsák a közönséget, mely tagjai élénk érdeklődéssel várják, hogy mit hoz az utolsó ítélet. Ugyanis, ha az első ötven tétel nagysikerű lefutása után a közönség elszivárog, és csak félház marad (vagy annyi sem), az sokat árt. Nemcsak az árverés hangulatának, hanem az üzleti sikernek is.
Nos tehát a huszadik tétel körül érezhetünk egy ilyesféle felfutást: Scheiber, Márffy, Schönberger a biztosíték hozzá, 2-4-8 milliós induló árakkal, ahol a becsérték felső határa körülbelül a kétszerese a kezdésnek. Kis csendesülés után (két Zsolnayval enyhítve) szépen kocog felfelé a tételsor, míg el nem éri a csúcsot. Mégpedig a 46. tétel esetében egy ritka és nem mindennapi jelentőségű, 1958-as Kondor Béla festménnyel, amely 38 millióról indul (becsértéke 60-90 millió közt van jelölve) és még a provenanciájáról is szól egy megnevezett korábbi tulajdonos.
Egy újabb Schönberger és egy fiatal korában festett Lossonczy Tamás kép után pedig egy Mattis-Teutsch olaj-karton kép következik 18 milliós induló árral (24-30 milliós becsértékkel). Azonban mielőtt még továbblépnénk, horgonyozzunk le a Lossonczy-műnél. Lossonczy (1904-2009) ezt a 70x50 centiméteres, olajvászon képet 24 évesen, 1928-ban festette, korai, figuratív korszakában. Aki ismeri az ő életművét és annak történetét, az tudja, hogy Budapest 1944-45-ös ostromakor telitalálat érte a műtermét és minden alkotása odaveszett (kivéve talán azokat, amelyeket megvettek és máshol voltak). Az életműnek ez a korai része (művészpályája első 15-20 évének alkotásai) örökre elvesztek. Ami viszont megmaradt, az annál nagyobb érték.
A karácsonyi árverésekről szólva, tavaly decemberben arról értekeztünk, hogy a Sotheby’s budapesti konferenciáján az egyik előadó kifejtette: a képzőművészeti alkotások értékemelő tulajdonsága két összetevőből áll. Ez a kettő a régiségérték és a ritkaságérték. Meg persze a harmadik, hogy biztos alátámasztása legyen: a művész maga. Mert Leonardonak, Picassonak – és mondjuk Gipsz Jakabnak – is lehet ritkaságértéke, de kinek-kinek a maga színvonalán. Nos tehát Lossonczynak ez a műve hihetetlen ritkaságértékkel bír. Ekkora méretű képeit az ismert Lossonczy-stílusból és az 1945 utáni korszakból többmilliókért ütötték le az utóbbi években. Ennek a festménynek most 480 000 az induló ára és 600-900 000 a becsértéke. Vélhetően szakmai és üzletpolitikai hiba. Mivel nem védett műalkotás, valószínűleg valaki mélyen a valódi értéke alatt fog hozzájutni egy múzeumi ritkasághoz. Ne irigyeljük. Gratuláljunk neki.
Bortnyik, Derkovits, Egry József, Szőnyi István tartják a 2-5 millió közti induló árat, továbbra is az ennek közel kétszereséig felfutó becsértékkel, majd Gulácsy 12 milliós, valamint Czigány Dezső 18 milliós induló árral. Mattis-Teutsch, Patkó Károly, Perlrott egy-egy képe emeli még a mezőny színvonalát a századik tételig. A következő százas csomag felütése Rippl-Rónai önarcképével és Gulácsynak egy újabb művével (egy ceruzarajzzal) indul, az előbbi 36 millióról. És egy érdekesség: Székely Bertalan olajvászon tájkép, 33x43 centis, jó provenanciája is van – és mit tesz isten: 380 000 az induló ára és 700 000 a becsérték felső határa. Hogy miért? Mert sajnos jelöletlen: nincs rajta szignó. Kérdés, hogy ki állapította meg az alkotó kilétét és ki vagy mi kezeskedik érte. Múzeum? Művészettörténész? Igazságügyi szakértő? Az árverőház? Hogy is mondták az antik Rómában? „Hic Rhodus, hic salta.” Mert ha sikerül, a százszorosát is megéri. Ha meg nem…
Utána van még ifj. Markó Károly, ismét Scheiber, Márffy, Mattis-Teutsch, Glatz, és Gorka Géza kerámiái is beférnek az újabb Zsolnay-darabok mellé. A végkifejlet felé Anna Margit, Bálint Endre, Czigány Dezső, Rudnay, Kornis, Czóbel egy-egy festménye vezet, de mielőtt elérnénk a záróakkordot, amely Mednyánszky-mollban csendül fel, álljunk meg egy üzleti szóra a 180. tételnél.
Ez Kosztolányi Kann Gyula: Napfényes patakpart című tájképe, 1,1 milliós induló áron. Hogy mitől említésre méltó? Egyszerű. A festő unokaöccse, a Budapesten eredetileg művészettörténetet tanuló (későbbi nevén) André Kostolany, a XX. század második felében nemzetközi ismertségnek (és elismertségnek) örvendő tőzsdei szaktekintélye, aki élete végefelé itthon is tartott előadásokat, könyveit kiadták és elkapkodták. Amikor a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Vörösmarty térről (Deák Ferenc utcából) átköltözött az Andrássy útra, oda, ahol most a Magyar Biztosítók Szövetsége székel, a földszinti tanácstermet róla nevezték el. Az egyik frissen alakult tőzsdei cég vezetője, aki ismert műgyűjtő is volt, a gyűjteményéből odakölcsönzött egy Kosztolányi Kann festményt (nem ezt, hanem egy budapesti vedutát), amely addig ezt a termet díszítette, amíg a BÉT-nek ott volt a főhadiszállása.
És akkor lássuk a záróakkordot. Mednyánszky László: Vízparti táj (valószínűleg a Tátra egyik tengerszeme), olajvászon, 74x104 centi és annyira letagadhatatlanul impresszionista, mintha közülük jött volna. Induló ára 10 millió, becsértéke 18-24 millió.
A keddi, május 14-i árverés hivatalos címe: 13., háború utáni és kortárs művek aukciója. Összesen 115 tételnyi anyagot tartalmaz. Mivel lassan 80 éve fejeződött be a II. világháború, értelemszerűen élő és már elhunyt kortársaink művei kerülnek kalapács alá ebben az összefogásban. Például Vilt Tibor és Fehér László. További csoportosítás adja magát a mindvégig itthon élők, és az emigráltak összeállításával. Utóbbiak közt is vannak olyanok, akik sosem jöttek haza, vannak, akik hazalátogattak, de választott hazájukban hunytak el, és olyanok is, akik hazaköltöztek és itthon temettették el magukat. Aztán voltak (vannak) magányos farkasok és csoportba tartozók (Iparterv-kiállítók, szentendrei Vajda Lajos Stúdió).
A hatvanas évek második felétől szerveződő fiatalok ma már nagy öregeknek számítanak, valaha tiltott és tűrt műveik elérték a klasszikus magasságokat és az árveréseken a leütési árak magasságait is. Keserü Ilona, Bak Imre, Hencze Tamás, Nádler István külföldön is megbecsült művész, akárcsak Nemes Márton, aki akkor született, amikor az előbb említettek már a sokadik kiállításukon is túl voltak. Árkategóriában azonban már utolérte őket (4,6 milliós induló ár). És feltétlenül szólni kell a múlt század első felében született művészekről, akiknek művészi pályájuk kibontakozásakor a politikai (és kultúrpolitikai) viszonyok nem tették lehetővé azt a kibontakozást, amit tehetségük és művészi nagyságuk alapján nagyon is megérdemeltek volna. Most, a kései utókor közönsége róhatja le tiszteletét a vásárlásokkal: Jakovits József, Vilt Tibor, Schaár Erzsébet, Frey Krisztián.
Az árverési művésznévsor tekintélyes és műveik értékesek: mindezt a becsérték és az induló ár is mutatja. Ma már olyan beérkezett és a különböző aukciós házak árverési listáján gyakran megtalálható művészek találhatók ezen az árverésen is, mint (zárójelben az induló ár): Pinczehelyi Sánsor (3,6 millió), Barakonyi Zsombor (850 000), feLugossy László (900 000), efZámbó István (1,5 millió), Braun András (800 000), Gábor Áron (750 000), Kelemen Károly (1,5 millió), Mengyán András (6,5 millió), Fehér László (2,5 millió), Wahorn András (1 millió), Radák Eszter (550 000).
Mindenkit mégsem lehet felsorolni, pedig jó volna. A régebben eltávozott külföldi magyarokat az egy-két éve itthon, aránylag fiatalon meghaltakig, a fiatalokat, akikben sikeres jövő lehetősége látszódik, műveik alapján mindenképpen, a még élő nagy öregekig. Aki nem tud, vagy nem akar elmenni az árverésre, online is követheti.
A miniszter szerint aki hangfelvételeket készít, ne lepődjön meg. 
