A modern és főleg az élő kortársak festmény-árverésein, legalábbis manapság Magyarországon, az a helyzet, hogy más-más aukciósházak más-más közönsége nem egyformán fogadja e műveket és ez meglátszik a modern kortárs festmények árverési eredményein is. A több mint 77 százalékos elkelési arány azt mutatja, hogy a VJG válogatása és közönségének ízlése (valamint pénztárcájának költési lehetősége) megfelelő korrelációban volt.
Nézzük mindezt részletesebben is. Összesen 8 festmény kelt el 10 millió forintos leütési áron, vagy fölötte. Mind az árverőház, mind pedig a közönség Reigl Judit egyik festményét (a Tömbírás címűt) értékelte a legmagasabbra. A három évvel ezelőtt, 97 éves korában elhunyt művésznő születésének idei centenáriumát szép kiállítással ünnepelte a Műcsarnok, a VJG aukciójának közönsége pedig az árverés legmagasabb leütési árával: 26 millióról indulva 44 milliónál koppant az árverésvezető kalapácsa. Ennek nemcsak a centenárium a magyarázata, hanem az is, hogy a művésznő, aki élete és alkotói pályája nagy részét Franciaországban töltötte, meglehetősen bejáratott név a nemzetközi műkereskedelemben. Ha tehát valaki pőrén befektetési céllal licitált rá, vélhetően nem szórta fölöslegesen a pénzét.
A nyolc, legmagasabb áron (tízmillió fölött) elkelt festménycsoport erős női fölényt mutat: két-két Reigl Judit- és Keserü Ilona-kép került ide. A tavaly novemberben 90. születésapját ünneplő művésznő, noha életszerűen itthon élt, többször, hosszabban is volt és alkotott külföldön (Anglia, Olaszország és Franciaország), művészneve ezért is Ilona Keserü Ilona. Alkotásai külföldön is sikeresek és ez visszahat az itthoni sikereire. Ezt nemcsak művészeti díjai bizonyítják, hanem alkotásainak árai is. Egyik képét 15 millióért, a másikat 13 millióért ütötték le. (Reigl Judit másik képe ugyancsak 13 millióért kel el.) Keserü egyébként a nyolc, legmagasabb árat elért mű festői közül az egyetlen, aki életben van és az egyetlen, akinek egyik képe a XXI. században készült: 2014-ben. A többi mű kivétel nélkül a múlt század második felében. Legkorábban az előbb tárgyalt Reigl-mű, 1959-ben készült.
Ezen az árverésen egyébként Fajó János: Piskóták című 120x120 centiméteres olajvászon képe érte el a második legmagasabb árat: 18 milliót ért meg valakinek. Fajó 1978-ban festette ezt az emblematikus képet, amelynek motívuma gyakran visszatért a későbbi életművében, hol piskóta, hol meg papucs formában és jelzéssel. Az összetett variációk nemcsak forma-, és színváltozatokban jelentek meg, hanem műfaji variációkban is: festmények, grafikák, sokszorosított technikák tanúskodnak emellett.
Rozsda Endre ugyancsak Franciaországban lett nemzetközi hírű művész, itthon csak ritkán és elvétve találkozhatunk egy-egy művével, mint most is.: 1976-ban festett olajképe 15 milliónál ért célba, 10 millióról indulva. A szürrealizmus gondolatvilágához és stílusához kapcsolódó kép a címével is feladat elé állítja a festmény értékelőit, ezért meghagyták az eredeti, játékosan komoly francia címével (Cache-cache), amit magyarul körülbelül így adhatunk vissza: Bújj-bújj.
Gyarmathy Tihamér: Gazdag lelet című, olajjal farostlemezre festett képe 6,5 millióról indulva 11 milliónál fejezte be a pályafutását. Az 1967-es datálású mű érdekes gondolkodásbeli hasonlóságokat mutat Rozsda Endre festményével. Noha Gyarmathy nem volt szürreál-követő, mégis, a képépítkezés hasonlósága tagadhatatlan (a színhasználat viszont meglehetősen különbözik). Végül egy 1986-os Bak Imre kompozíció érte el a tízmilliós szintet, ötmillióról indulva.
Mindössze hat tétel került 5 millió fölé. Köztük Keserü Ilona 1986-os Színtanulmánya, 3,4 millióról indulva 9 milliónál ütötték le. A 7,5 milliós árat Nádler István: No. 3 című festménye érte el, amely 3,8 millióról indult. 7 milliót ért Fajó János: Sárga rés című, mondriani elhivatottságú, filozofikus és egyben útmutató olajvászon képe. Martyn Ferenc plasztikája és olajképe (egy tételben árverezve) 6,5 milliót ért, 5 millióról indulva, 6 millió lett a leütési ára Konok Tamás 2007-ben készült akril-vászon, Kompozíció című festményének (2 millióról), végül 5 millió pedig Méhes László Triptichon című hármasképének, amely induló áron kelt el. (A két utóbbi festőművész ugyancsak Franciaországban lett nemzetközi hírű festő, de mindketten gyakran jártak haza a rendszerváltás után, Konok Tamás itthon is élt élete utolsó éveiben és itthon is hunyt el.)
Sok, kiváló festőt lehetne még említeni ennek az árverésnek a kapcsán, a derékhad 1 millió és 5 millió közt volt: egy híján félszáz mű. De inkább egy hiányérzetről lenne érdemes szólni, mégpedig a vásárlóközönség rovására szólóan. Két kiváló, formátumos művész befejezett életművével kapcsolatban: Harasztÿ Istvánról és Braun Andrástól van szó. Mindkettejük művészete abba a ritka és itthon valahogy nem nagyon jegyzett kategóriába tartozik, amelyet a nagyon intellektuális, nagyon átgondolt, nagyon ironikus és mégis közérthető kategóriába sorolhatnánk. Mint amilyen a közelmúlt magyar szépirodalmában Esterházy Péter művészete volt (ő szerencsére megérte a sikert). Sajnos a két említett képzőművésznek ezen az árverésen egyik műve sem érintette meg a nagyérdeműt. Sem az intellektusát, sem a lelkét, sem pedig a pénztárcáját. Talán majd legközelebb. Vagy amikor majd sikerül felnőni hozzájuk.
Jön a fele részben állami, fele részben önkormányzati BKK. 
