Amit az árverések előtt el lehet mondani az árverésekről, az némileg hasonlít az időjárás-előrejelzésre, de talán sokkal inkább a napi tőzsde indulása előtti jóslásokra, elemzésekre, fejtegetésekre. A meteorológiai előrejelzés a tapasztalatok szerint sokkal több bizonytalanságot, esetlegességet tartalmaz, noha az időjárási folyamatok fizikai törvényszerűségek szerint működnek. A tőzsdeindexek és bennük az egyes tőzsdei „papírok” indexei gazdasági törvényszerűségek szerint alakulnak, de van bennük valami (legyünk egy kicsit nagyképűek) hozzáadott érték, ami az időjóslásánál is néha sokkal bizonytalanabbá teszi a vételi és eladási előrejelzéseket. Ez pedig a tőzsde pszichéje. Vagyis az emberi gondolkodás, viselkedés, cselekvés.
No, ebben aztán valóban nagy a hasonlatosság a tőzsde és a művészeti árverések közt. Mert hiába tudhat a vásárolni szándékozó ember mindent, amit csak tudni lehet az árverésre beadott tárgyról, akár bútor, akár festmény, akár szőnyeg, vagy porcelán, kerámia: komoly meglepetések érhetik a licitálót. Ez már rögtön ott kezdődik, hogy az itt felsorolt árverési műfajok és tárgyak alapanyaga, nyersanyaga lehet ugyan tőzsdei forgalomban értékelhető tétel (fa, papír, vászon, pamut, stb.), vagy legalábbis az ezeket az anyagokat előállító cégek részvénye, ám árszínvonalban a közelébe sem kerülnek a nemesfémek és drágakövek tőzsdei árának. (Csak egy gyors példa: 1 hordó – 158-159 liter – Brent típusú nyersolaj ára e sorok írásakor 79,48 dollár, ugyanakkor 1 uncia – 28-31 gramm – arany ára 2 057,6 dollár, míg ugyanannyi ezüsté 24,25 dollár.) A drágakövek (briliáns, rubin, zafír, opál, türkiz, smaragd, stb.) mértékegysége a karát (ct), amely 0,2 gramm, ez sokféle szempont szerint néhány száztól több-tízezer dollárig tartó érték lehet. Szóval: kis méret – komoly érték.
És akkor itt jön a hihetetlen, de valódi tény: a szinte értéktelen alapanyagokat tartalmazó festmények a nemzetközi műkereskedelemhez hasonlóan a hazai árveréseken sokkal magasabb árakon kelnek el, mint a rendkívül értékes alapanyagokat tartalmazó történelmi múltú (50-100-200 éves) ezüsttárgyak és nemesfém-drágakő ékszerek.
Beharangozónkban egyebek közt a következőket írtuk:
„A legalacsonyabb induló ár 150 ezer forint, a legmagasabb egy 18 karátos fehérarany briliáns nyakéké, 75 darab, konyak-, és pezsgő színű, modern csiszolású briliánssal. 71,26 karát súlyban, 27 milliós induló áron. Ezüstérmes lett egy 18 karátos arany karlánc, úgynevezett tenisz karkötő fazon, benne 28 darab karmos foglalású, modern csiszolású briliáns. 27,10 karát súlyban, ez 10 millióról futott neki a licitálók pénztárcájának.”
Nézzük meg, mi történt, nemcsak ezekkel a szuperértékes darabokkal, hanem a többi, érdekesebb tétellel is.
Az a fehéraranyból készült, smaragdokkal és briliánsokkal díszített nyakék, amely 27 millió forintról indult, igen szép pályát futott be és végül 36 milliónál koppant az árverésvezető kalapácsa. A 10 millióról induló karlánc ugyancsak megmozgatta az érdeklődőket (persze a pénztárcáját is), a végső licit nyomán a leütési ár 12 millió forint lett. Érdeles módon mégsem ez a tétel futott be a második legmagasabb ár szintjére, hanem egy úgynevezett szoliter (egyetlen briliánskövet magába foglaló) gyűrű, amely a jóslatok szerint túlságosan magas árról indult és ezért valószínűleg nem lesz rá vételképes kereslet. Aztán mégiscsak lett: csekély emelkedéssel ugyan, de 19 millió lett a leütési ára.
A túlságosan magasra árazott tételek sikertelensége inkább az óraszekcióra volt jellemző. Erre majd még részletesebben rátérünk, most azonban nézzünk néhány olyan ékszer-, és ezüsttételt, amely képes volt szépívű műrepülést bemutatni. Ilyen volt például az a fehérarany karlánc, amelyben 80 apró briliáns volt befoglalva, összesen 4,8 karát súlyban és 550 ezerről indulva 1,2 milliónál ütötték le. Hasonló pályát futott be egy fehérarany fülbevalópár, 16, rozetta fazonban befoglalt apró brillel, 1,9 karát súlyban, 600 ezerről indulva kerek 1 milliónál ütötték le. Volt ékszer, amely meg tudta kétszerezni a kikiáltási árát. Például az a fehérarany női gyűrű, amelyben 122 modern csiszolású brill volt befoglalva 1,8 karát súlyban és 800 ezerről indulva 1,6 milliónál lett a vásárlóé (plusz jutalék – ami persze minden eladott tételre rárakódik). Még ennél is nagyobb szárnyalásra volt képes egy 14 karát antik arany melltű és fülbevaló pár ékszeregyüttese, amelyet igazgyöngy és 15 brill díszített, 1,8 karát súlyban, valamint 166 gyémánt 0,5 karát súlyban, s mindezt a bécsi Kaliczek cég készítette, 1870 körül, ráadásul a tétel eredeti dobozában volt (150 év óta!). Így hát nem véletlen, hogy a félmillió forintos kikiáltási árról indulva 2,4 millióig meg sem állt. Új tulajdonosa tán oda sem adja hordásra a kiszemeltjének, hanem az eredeti dobozban nyugvó eredeti régiséget páncélszekrénybe zárja és talán várnia sem kell újabb 150 évet, hogy kincse megduplázza ezt a leütési árat (esetleg nem forintban).
S ha már szó esett igazgyöngyről, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ezen az ékszerfutamon három, egymás utáni tétel (mindhárom tenyésztett gyöngydíszű ékszer): egy gyöngysor, egy fülbevaló pár és egy gyűrű ugyancsak közelesen megkétszerezte a kikiáltási árát: 400 800 ezer, 280 440 ezer és 260 500 ezer forint. Szakértők szokták mondogatni egy-egy sikeres árverési tétel hihetetlen pályafutása után, hogy az árverési nagy sikerek olyanok, mint a közmondás, mely szerint „egyszer volt Budán kutyavásár”. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy akinek van tenyésztett gyöngydíszítésű ékszere, az ne rohanjon vele hanyatt-homlok a legközelebbi árverésre a hatalmas haszon reményében, mert pórul járhat. Minden árverés más és más, különbözőek a körülmények, mások a gazdasági viszonyok, a beadók és a vevők és már Hérakleitosz (i. e. 535-475) antik hörög filozófus is azt állította: „Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba”.
A művészeti árverésekkel kapcsolatos kötelező óvatosságról szól az a tény, hogy az ékszer-árverés egyik legmagasabban induló tétele, egy briliáns-rubin ékszergarnitúra megmaradt a 9 milliós kikiáltási árán: ennyiért nem kellett senkinek (legalábbis az ezen az árverésen résztvevő közönség tagjainak). És ezzel nem volt egyedül. Ám nemcsak a magasra árazott tételek okoztak csalódást a beadóiknak, mert sok, alacsonyabb árkategóriájú tétel sem kelt el. Ami azt jelenti, hogy alacsonyabb árkategóriákban is lehet túlárazott egy-egy tétel, de ez csak a tétel indulása (vagy leégése) után derül ki. Viszont a tanulságokat mind a beadóknak, mind pedig az árverőháznak le kell vonniuk.
A tanulságokról szólva első helyen kell említeni az órák szekcióját, mint az ezüst-ékszer-óra hármas legkevésbé sikeres részét. A 107, kalapács alá vitt tétel közül 44 nem kelt el, ami 41 százalékos sikerarány és talán a legfájóbb, hogy azok a darabok nem találtak gazdára, amelyektől a legtöbbet lehetett várni: a magas minőségű, nagy értékű tételek. A miértre adott választ természetesen az árverőháznak kell megadnia az alapos felmérés (esettanulmányok elvégzése, visszatekintés a BÁV korábbi óraárverésire és ezeknek összefoglalása) után. Mert nemcsak a többmilliós kikiáltási árú tételek közül maradt vissza sok, hanem az aránylag alacsony árkategóriákban indítani szándékozottak közt is szép számmal voltak sikertelenek. A 155 ékszertétel egyharmada nem talált vevőre kikiáltási áron sem, a 72 ezüsttételből viszont 62 nyerte el a vásárlók kegyeit, ami 86 százalékos elkelési arány. Nem véletlenül. Barokk, rokokó, empire, biedermeier, klasszicista, szecessziós és art deco műremekek: gyertyatartó párok, cukordobozok, tálcák, fűszertartók kínálók, teás-, és kávéskannák, egykori használati- és dísztárgyak pesti, bécsi, pozsonyi, minszki, moszkvai, szentpétervári ezüstművesek mestermunkái, jól beárazva, túlnyomórészt 100 ezer és 500 ezer forint közti kikiáltási és leütési áron. Akkor most mi is az eladói és vevői siker titka?
Erre akár a Nagyházi Galéria (NaG) is válaszolhat a saját ezüst-ékszer árverésének a tapasztalatai alapján. Órák ugyan nem nagyon voltak a két, külön napra beosztott árverésen, de a „mindenevés” égisze alatt szerepeltek szőnyegek, kerámiák és más, értékes régiségek. A négy napos árverésen összesen 1551 tétel várt a sorára. (Senkit se tévesszen meg az a tény, hogy például a negyedik nap tételei az 1321-essel kezdődtek és az 1671-essel értek véget, ugyanis több évtizedes hagyományuk szerint minden egyes nap újraindítással kezdődik, vagyis, ha az első nap utolsó tételének sorszáma 377, akkor a második nap a 401-es tétellel kezdődik, és így tovább.) A festmény-grafika tételek soráról korábban már beszámoltunk:
Ami pedig a többi műfajt illeti, meg kell állapítani, hogy az ezüstök, ékszerek és órák, a műtárgyak és szőnyegek valamivel jobban teljesítettek az elkelési arányukat tekintve, mint a festmények és grafikák. Noha – egyetlen kivétellel – az árkategóriájukat tekintve alacsonyabbak voltak. Ez az egyetlen kivétel egy nem mindennapi Kovács Margit (1902-1977) kerámia volt. Az európai, sőt bátran mondhatjuk: világhírű magyar keramikusművész 10-25-45 centiméteres, többnyire egyalakos kerámia kisplasztikái a magyar árverések kedvelt darabjai közé tartoznak, folyamatosan. Ez a mostani darab egészen más kategóriába tartozik. Klinker kerámia ugyan, de fedőmázas festéssel díszített, 11 téglalap alakú részből álló, nagyméretű falkép, és 1937-ben készült az akkori Párizsi Világkiállításra. Egy teljes szobafalat elfoglalt, 6x4 méteres nagyságával, Budapest, a Duna királynője címmel. Miután utolsó pillanatban (a kiállítás bezárása és az árverés indulása közti napon) védetté nyilvánították, a hozzáértők kevés esélyt láttak arra, hogy egyáltalán licitálni fognak rá a 26 millió forintos árról indulva, de ha mégis, akkor nyilván elviszi, mondjuk a Budapesti Történeti Múzeum. Végül a szkeptikusok csodálkozhattak a legjobban, amikor a tétel mégiscsak elindult a licitversenyen belül és végül 34 millió forintos leütési áron kelt el. Ezzel végül nemcsak a műfajának, hanem a négynapos árverésnek is a legmagasabbra szárnyalólicitje lett.
A sok-sok érdekes és művészetileg is értékes darab közül mindenképpen kimagaslott az a 20,5 centiméteres, festett és aranyozott fehércserép Zsolnay váza, amely úgynevezett örvénylő Tiffany dekorral volt díszítve és feltételezhetően Rippl-Rónai József tervezhette. Nos, ez a váza 800 ezer forintról indult, nagy versengés volt érte és végül 3,2 milliónál koppant a kalapács.
Legközelebb a Kieselbach-, és a Virág Judit Galéria festményárveréseinek tanulságaival folytatjuk.
A BMI nőtt, de történelmi összehasonlításban rosszul áll. 
