Korábbi cikkünkben már volt szó arról, hogy a BÁV és a Nagyházi Galéria (NaG) árverései érdekes hasonlóságokat mutatnak.
Például hogy mindkét műkereskedelmi cég „mindenevő”, vagyis az összes műfajú művészeti alkotással foglalkoznak, napi eladásban is, árveréseiken is. Manapság ez már távol áll az "ószeres", vagy "handlé" jellegű régiség-üzletviteltől, bár a "műtárgy-mindenevés" nemzetközileg elismert kereskedelmi gyakorlat: a legnagyobb világcégek is (Sotheby’s, Christie’s) művelik. A régiség, mint műfaj továbbra is létezik az aukciós és napi kereskedelemben, mellette azonban az utóbbi évtizedekben egyre hangsúlyosabbak a klasszikus modern és a kortárs művek. Mi több, a licitversenyek végén alkalmasint túlszárnyalják leütési áraikkal a régieket. Persze nem Leonardót, vagy azoknak a fontos műveit, akikét múzeumok őrzik.
A mostani karácsonyi árverési dömpingből kiválasztott árverőházak festményaukcióiról szólva egy újabb hasonlóságot fedezhettünk fel: mind a BÁV, mind a NaG legmagasabb leütési árát nem festmény érte el (ami meglehetősen szokatlan a sokéves gyakorlat tapasztalatai alapján), hanem a BÁV esetében egy kiváló ékszer, a NaG árverésein pedig egy védett Kovács Margit kerámia. Az előbb 27 millió, az utóbbi 34 millió forintos leütési áron kelt el. Egy későbbi anyagunkban, melyben az összegzésekről lesz szó, részletesebben kitérünk a miértekre és az adható válaszokra is. Most azonban térjünk rá a festményekre.
A BÁV 174 festmény-, és grafika tételt vitt kalapács alá, közülük 127 kelt el. ami 73 százalékos elkelési arány. A régi mesterek kategóriájában a legnagyobb sikert a flamand Willem van Erp (1614-1677) műve érte el, amely Az öt érzék allegóriája címen futott. Van Erp ismert név a nemzetközi műkereskedelemben, legutóbb idén szeptember 28-án ütötték le többalakos festményét egy müncheni árverésen, 18 ezer euróért. Ez napi áron mintegy 6,84 millió forint. A BÁV aukcióján 4,8 millióról indult és 6,5 milliónál ért véget a licitverseny. Akkor ez azt jelentené, hogy európai szinten vagyunk? Legalábbis van Erp-színvonalon. Egyébként a két legmagasabb induló árról kezdő festmény (mindkettő a híres német festő, Lucas Cranach műhelyében készült, az 1500-as évek első felében és mindkettő védett volt) nem talált vevőre a tízmilliós kikiáltási áron. Viszont tízmilliót ért meg valakinek a nagy publicitást kapott Tornai Gyula (1861-1928) képe, a Gondolataim, amelyet az I. világháború idején festett, és amely 8 millióról indult védetten. Vevője valószínűleg nem félt attól, hogy valamelyik magyar múzeum ráteszi a kezét.
Itt most tegyünk egy kis kitérőt. A magyar jogszabályi környezet lehetővé teszi a magyar múzeumok számára, hogy a védett jelzéssel kitüntetett aukciós tételekre a leütési kalapács koppanása után kinyilvánítsák jogszabályban rögzített elővételi jogukat. Az előbb említett, Lucas Cranach műhelyéből származó két védett kép két, másik párdarabja, mely ugyanarról az oltárról való, mint az árverési tételsor két darabja, jelenleg a Szépművészeti Múzeum tulajdona. Több mint biztos, hogy ezt a kettőt is megszerezték volna, hogy kiegészítsék a gyűjteményt vele. Ilyenkor az szokott történni, hogy akinek a javára leütötték az adott tételt, az elesik a vágyott műalkotás birtoklásától, viszont megtakaríthat egy kis zsebpénzt. A múzeum pedig (vagyis az állam), ha már nyilvánosan élt az elővételi jogával (amit leütés után azonnal, fennhangon kell kinyilvánítania a múzeum munkatársának, vagy megbízottjának), előbb-utóbb ki kell fizetnie a műtárgy tulajdonosának (a mű beadójának) a licitverseny végén kialakult árat.
És milyen érdekes! Rippl-Rónai József 43,5x53,5 centiméteres pasztellképe, a Fiumei kikötő nem volt védett, 10 millióról indult és annyiért is kelt el. Orlai Petrich Soma (Petőfi unokatestvére) Az elárult betyár című 74x90 centiméteres olajfestménye is könnyedén elkelt a 6,5 milliós kikiáltási áron. Viszont egy védett, és meglehetősen nagyméretű (204x160 centiméter) Orlai Petrich olajkép, melyet a halála előtti évben festett, a 2 milliós induló áron lett a szerencsés gyűjtőé. Több, XX. század eleji festő képe indult 6,5 millióról: Czóbel Béla, Kádár Béla és Szőnyi István egy-egy alkotása Közülük Czóbel 1962-ben festett műtermi csendélete vitte a legtöbbre: 7,5 milliónál koppant a kalapács. Szőnyi István 100x120 centiméteres olajképe Anya gyermekével a 6,5 milliós induló áron kelt el, akárcsak Kádár Béla hasonló témájú papír-temperája (70x44 centiméter).
Pataky László 1903-ban készült Kurucz-világ (eredeti) címét őrző olajképe (141x231centiméter) az 5 milliós induló áron kelt el, Benczur Gyula: Pajkos Ámor című édeskedvessége pedig a 4,8 milliós kezdőszinten. Voltak azért nagyobb versenyek is. Patkó Károly Fekvő akt című 67x52 centiméteres (gouache-tus-papír) műve szokatlan nézőpontjával és légies színeivel érhette el, hogy 3,4 millióról 4,6 millióig meg sem állt. Kádár Géza nagybányai bányászháza 2,6 millióról indult és 4,2 milliónál ért célba, Márffy Ödön virágcsendélete is többeknek tetszett, de annyira, hogy 3,4 millióról 4,6 millióig versenyeztek érte.
A Nagyházi Galéria kétnapos festményárverése is igazi „mindenevő” volt. Ugyanis festményeken és grafikákon kívül hagyományosan régi, több évszázados térképek, valamint ikonok és kisplasztikák is helyet kapnak ilyenkor. Az árverés két napján összesen 598 tétel került kalapács alá ezekben a műfajokban, közülük 286 kelt el, ami 48,16 százalékos arány. Az is hagyomány az aukciós háznál, hogy a térképekkel kezdenek, aztán a nemzetközi gyakorlathoz igazodva régi mesterek és XIX. századi művek következnek, végül a klasszikus modernek és befejezésül a kortársak. Az első nap 377 tétel várta a vevőket, a másodikon 210 festmény, grafika és kisplasztika, majd kerámiák és bútorok is - de ez majd a következő beszámoló témája lesz, az ezüstök, ékszerek és órák aukciós napján történtekkel együtt.
Nos, ami az első festménynap érdekességeit illeti, az első millión felüli tétel a 75. katalógusszámú szárnyasoltár volt, egy szépen restaurált, fára festett olajkép XVIII. századi német, vagy flamand festő munkája, amely az 1,4 milliós kikiáltási áron kelt el, védetten. Ugyancsak kikiáltási áron (1,6 millió) ütötték le egy XVII. századi római festő védett, félalakos portréját, valamint egy XVII. századi bolognai festő Dávid és Bethsabé című 110x140 centiméteres olajképét. Ugyanakkor az osztrák Janecek és egy Willem van Herpnek tulajdonított, antik római tárgyú képét már egy-két százezres licitlépcsőt emelkedve értékesítették (1,8 és 1,9 millió). Karl Anton Hickel védett, kettős gyermekportréját, szép, faragott, aranyozott fakeretben a kikiáltási áron (1,9 millió) adták el, ám egy ismeretlen, de ugyancsak XVII. századi francia festő két, együtt tartott portréját, amely nem volt védett, 440 ezerről 1,7 millióra sikerült feltornászni.
Hiába, a magyar vevő nem szereti a védett darabokat: nyilván a már említett fenyegetés miatt, de a védettség ugyanakkor a múzeum által garantált minőséget, biztos eredetiséget is jelent.
Skandináv festők munkái ritkán tűnnek fel magyar árveréseken. Így aztán nem véletlenül övezte érdeklődés a svéd Lars Theodor Billing (1816-1892) olaj-vászon tájképét, amely 120x146 centiméter méretben, 1,4 millióról 1,8 millióig emelkedett. Adrianus van Haanen a hasonló korban festett jellegzetes holland tájjal nyerte meg egy magyar gyűjtő tetszését, aki a kikiáltási áron (1,8 millió) jutott hozzá 77x140 centiméteres olajképéhez.
A 2 millió forint fölötti kategóriába az első napon 7 mű került a vevők jóvoltából. Közülük a legrégebbi egy olasz reneszánsz mester Madonna-képe a gyermek Jézussal. A Garofalo művésznéven közismert Benvenuto Tisi (1476-1550) olajképe 28x23 centiméteres méretben villámgyorsan elkelt kikiáltási árán, 3 millió forintért. A flamand Ferdinand Voet (1639-1689) főként Itáliában és Franciaországban működött, mint az ottani elitek portréfestője. A NaG első árverési napján egy szép, fiatal signorina látható. Nem védett, viszont évtizedekre visszamenőleg követhető: kinek mettől meddig volt a tulajdonában. Ez egy újabb, olyan téma, amely megérne egy alaposabb körüljárást. Nevezetesen, hogy míg a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában működő aukciósházak boldogan és büszkén közlik a náluk megjelenő művészeti értékek provenianciáját (történetét az alkotó műhelyétől kezdve az árverés napjáig, a legutóbbi tulajdonost kivéve, aki az árverésre beadta a művet), addig Magyarországon mindezt sűrű homály fedi. Nagyon kevés kivétellel, mint ebben az esetben. Nos, a Voet lányportré a kikiáltási áron (3,2 millió) kelt el és ha tekintetbe vesszük Voet nemzetközi árait, akkor megállapítható, hogy nagyon jó vétel volt.
A régi mesterek és XIX. századi festők kategóriájában a legmagasabb árat Molnár József tájlépe érte el, amely A tátrai Tarpatakot ábrázolja, olajjal vászonra festve 108x67 centiméter méretben, 4,6 millióról indulva, 8 millió forintért. Úgy tűnik, a Tarpatak nemcsak Csontvári megzenésítésében népszerű itthon. László Fülöp Apponyi Albertnéről készült portréja nem annyira az ábrázolt személy, hanem inkább a nemzetközi árveréseken is elismert festő miatt futott be szép utat, mégpedig védetten (!), 2,8 millióról indult és 4,2 milliónál ütötték le. Kéméndy Jenő igaz magyar kocsmai jelenete (Tivornya, olaj-vászon, 72x100 centiméter) 1,8 milliónál rugaszkodott neki az igaz magyar gyűjtők bukszájának, és meg sem állt 2,4 millióig, pedig hangsúlyosan fel volt tüntetve a katalógusban, hogy: „VÉDETT! NO EXPORT!” Talán mert Münchenben festette. A hazai tájképek sorából ezúttal Márffy Ödön 1920 körül festett Parkrészlet című olaj-karton képe tűnt ki, nemcsak szerény mérete ellenére (34x49 centiméter) 1,2 milliós kikiáltási árával, hanem 2,6 milliós leütési árával is.
A második napi licitverseny már a kilencedik tételnél komolyan beindult: a francia Jean Puy (1876-1960), akit a legnevesebb fauve-isták (a Vadak) közé sorol a művészettörténet-tudomány, mint Vlaminck, Derain, Matisse, Albert Marquet és Raoul Dufy, most egy olajjal fára festett, 93x72 centiméteres képével tűnt elő a homályból. E kép egykor a híres műgyűjtő Kohner Adolf tulajdona volt. Most viszont 8 millióról indulva 10 millióért gazdagíthatja védetten egy mai magyar vadász gyűjteményét. Molnár C. Pál Fekvő akt című képe 550 ezerről indulva 1,3 milliónál ért célba, Fenyő György majdnem-aktja (az 1935-ben festett Pirosruhás nő) pedig 1,8 millióról indulva 2 milliót is megért valakinek (plusz árverési jutalék). Péter Mária (1900-1990) Mosakodók című 111,5x111,5 centiméteres olaj-vászon másfél aktja kikiáltási áron gyönyörködtet valakit (2 millió). A Városi forgatag című Bornemissza László kép (olaj vászon, 110x70 centiméter) 420 ezerről indult és 2,4 millió lett a vége, egy másik Bornemissza kép pedig, a Lumikki (olaj-farost, 30x20 centiméter) 240 ezerről indulva meg sem állt 1,2 millióig. Az élő kortársak viszont egyelőre sajnos nem tartoznak a kiemelt kedvencek közé, legalábbis a NaG vásárlóközönsége számára.
Kína megtiltotta kulcsfontosságú ásványok exportját az Egyesült Államokba. 
Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
