Három aukciós ház (Virág Judit Galéria, BÁV, Kieselbach Galéria) ugyanazon a héten, három, egymást követő napon tartott négy festmény-árverést (magyarázat: a VJG második napi anyaga ugyanakkor került kalapács alá, mint a BÁV ugyancsak két napos rendezvényének első része.
Az eredmények (elkelési arány) és a leütési árak ismeretében nem nagyon zavarta egymást a két, egyidőben lezajlott esemény. Már csak azért sem, mert míg a VJG második napján a (megkülönböztető elnevezése szerint) 13., háború utáni és kortárs művek árverése főként modern, absztrakt, nonfiguratív, többnyire ma is élő művészek által alkotott festmények várták a licitálókat, addig a BÁV első napján közel 300 tételnyi ezüst, óra és ékszer.
Átnézve ennek a négy árverési napnak az eredményeit több, érdekes és látszólag nagyon távoli hasonlóságot lehetett felfedezni. A hazai (nem szak-) sajtóban általában arról szólnak a beszámolók, hogy melyek voltak a csúcsleütések, melyik festőművész melyik képe jutott a legmagasabbra és esetleg még két-három további eredmény. Még a nem-bulvármédiában is nagyjából ennyi a hírérték. Pedig egy-egy ilyen festményárverésen általában 200-300 tétel sorakozik a vevők kegyeiért, illetve a pénztárcáik megnyitásáért és igen gyakran nagyon érdekes licitversenyek tanúi lehetnek mindazok, akik nem sajnálnak egy-két órát (gyakran többet is) erre az élményre áldozni. Minden egyes árverés egyúttal igen érdekesnek bizonyuló esemény is, és csak azok tudják visszaadni az árverések valódi, üzleti és művészeti lényegét (a hangulatukról nem szólva), akik az adott helyszínen követik ezt az egyedi és megismételhetetlen folyamatot.
Fotó: Kieselbach Galéria
Ha belegondolunk, hogy mennyire más egy sportmérkőzést a helyszínen követni, mint tévéközvetítést nézni róla, vagy neadjisten a másnapi sajtóban olvasni a beszámolókat, akkor érthető a különbség. Mert azok is egyszeri és megismételhetetlen események. A festmény-árverések tételei is előkerülhetnek máskor, évek vagy évtizedek múlva, de sohasem ugyanazoknak a műveknek a társaságában és még kevésbé ugyanazoknak a licitálóknak a jelenlétében, mint az adott árverések esetén, és mint amelyekről most szó esik. Ez a gondolatsor – bármennyire érdekes lehetne is – messzire és máshová vezet, mint ahová tartunk, ám az eredmények ismertetése és rövid elemzése egy újabb hasonlatért kiált.
Vannak festménytételek, amelyek már a műtárgy árverésre való beadásakor és értékének felbecsülésekor nyilvánvalóan abba a kategóriába fognak tartozni, amelyek a leütési ár ismeretében a csúcskategóriákat jelentik. Évente egy-két ilyen festményről beszélhetünk és százmillió forint, illetve afölötti értékről. Természetesen csakis abban az esetben, amikkor lesz rá valós licit. Aztán megfigyelhetjük az ötven- és százmillió közti leütési árakat elérő tételeket, amelyek árverésen – jó esetben – három-négy tételt érintenek, évente talán tízet. Ársorrendben a 10 és 50 millió közti tételek jönnek, ez árverésenként és aukciós házanként más-más mennyiségben jelentkezik, a megjelenő festmények száma szerint. Következő kategória az 1 és 10 millió forint közti leütési ár, finomhangolásban 1-5, valamint 5-10 millió közti fülelosztás szerint, végül pedig a millió alatti kategória zárja a fentről lefelé tartó sort.
Ez a besorolás hasonlatos a nomád birodalmak társadalmi megoszlásához, ahol a birodalom népe (vagy népei) fölött áll az uralkodó (fejedelem, kán, törzsfő, vezér), utána következik az elit, majd a fegyveres kíséret (esetleg az elit tagjainak külön kíséretei), végül a köznép. E társadalmakban mindenki szabad (noha vannak szolgák és rabszolgák is). Az árveréseken minden tétel szabad (értelemszerűen: szabadon megszerezhető), még a vagyonos rabszolgák számára is, akik éjt nappallá téve igyekeznek egy-egy, kis, értékes szabadságot (=vagyontárgyat) szerezni maguknak. És ha sikerült, akkor felszabadulnak (= pénzüktől megszabadulnak).
Komolyra fordítva a szót: a nemrég lezajlott festmény-árveréseken ugyanúgy, ahogy a korábbi évek-évtizedek árverésein (és minden bizonnyal a jövőben is) a fenti összehasonlítás szerinti megoszlásban láthattuk a tételek révbe érését. A legnagyobb tételszámú árverésen, a Kieselbach Galéria (a továbbiakban: KG) aukcióján például nemcsak mostani árverésük, hanem a tavaszi összes árverés fejedelmével találkozhattunk, Vaszary János: Parkban című festménye 150 millió forintos leütési áron kelt el. Ez olyan kimagasló ár, hogy a leütési árak értéksorában az utána következő tétel, Gábor Jenő: Párizsi háztetők című képe a harmadát sem érte el (45 millió), ahogy Frank Frigyes: Mimi (45 millió) címűje sem, az utána következők pedig 40 millió alatt maradtak. Néhány példa:
- Czimra Gyula: Szajna-part (38 millió),
- Korda Vince: Francia csendélet (38 millió),
- Pekáry István: Udvarlás (34 millió),
- valamint két, 30 milliós leütési áron elkelt mű, Duray Tibor és Munkácsy Mihály festménye. Nos, ennyit az elitről.
A „kíséret” és a „köznép” fontosságáról meg csak annyit, hogy ugyancsak jól szerepeltek, mármint, hogy nagyrészt elkeltek (az összesen 258 tételből 196), hanem közülük sokan beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Vagyis az előre megadott várható becsértéken belül, esetleg fölötte keltek el.
A Virág Judit Galéria (a továbbiakban VJG) két, egymást követő napon tartott árverése ugyancsak jelentős siker volt, mind művészeti, mind pedig anyagi értelemben. Az első napi árverésnek a „fejedelme” Kondor Béla: Két fej című alkotása volt, amely több, mint kétszeres kikiáltási áron kelt el (85 millió), de szorosan a nyomában volt a „trónkövetelő” Gábor Jenő, akinek lendületes színű és kompozíciójú képe, a Július 14-e Párizsban 80 milliót ért meg valakinek.
Ezen az árverésen az „elit” 10 és 20 millió közt volt található, mint például:
- Mednyánszky László: Téli fasor (17 millió),
- Schönberger Armand: Kávéházi jelenet (10 millió),
- Egry József: Badacsony (20 millió),
- Czigány Dezső: Csendélet (19 millió),
- Patkó Károly: Zebegény (15 millió),
- vagy Kisfaludy Stróbl Zsigmond női aktszobra, amely messze a becsérték (6-8 millió) feslő határa fölött 13 millióért kel el.
A következő nap valamivel kisebb tételszámú – mondjuk így: kortárs műveket felvonultató – árverés következett, összesen 115 tételes ajánlattal, amelyből viszont 94 elkelt és ez megbecsülendő, 81,7 százalékos siker. Egyúttal azt is jelenti, hogy markánsan mutatja magát egy, a kortárs és modern festészet iránt érdeklődő közönség súlya. Amit jelen esetben nem kilóban vagy mázsában, hanem százezrekben és milliókban mérnek. Ennek a kisebb fejedelemségnek is volt „fejedelme”, pontosabban fejedelemasszonya, mégpedig Keserü Ilona, akit nemcsak áttételesen, hanem valójában kis nevezhetünk a kortárs magyar festészet élő fejedelemasszonyának, aki más árveréseken is kimagaslóan szerepelt. Nem csak a mostani tavasziakon. És nem csak árveréseken: friss hírek szerint nemrég a Louvre vásárolta meg egy nagyobb méretű művét. Ezen az árverésen egy kitartóan licitáló honfitársunk 50 millióért (plusz jutalék) lehetett az Idézetek Kornissnak című festmény tulajdonosa. Az elitbe tartozott Bak Imre (20 millió), Rozsda Endre (15 millió), Nádler István (12 és 11 millió), Fajó János (11 millió) és Mengyán András (10 millió), pontosabban a műveik.
A BÁV 93. művészeti áverésének második napjának elején került sor a 174 tételes festmény-és grafikai anyag licitálására, melyből 104 tétel kelt el és ez 59,7 százalékos eredmény. Ha most föltennénk a kérdést, hogy a tételek közt melyik lett a „fejedelem”, akkor valószínűleg nem lenne könnyű a válasz. Hiszen régi mesterek alkotásai és művészi másolataik mellett (pontosabban: után) olyan festők művei szerepeltek (zárójelben a leütési ár millió forintban), mint
- Ferenczy Károly (2,8),
- Csók István (3),
- Czigány Dezső (2,6),
- Márffy Ödön (4,2),
- Molnár C.Pál (12)
- és Scheiber Hugó (2,4).
De ha úgy kérdeznénk, hogy ki volt az árverés fejedelemasszonya, akkor azonnal kitalálnák. Természetesen Keserü Ilona. Akinek Előérzet című, 1990-ben festett, 140x190 centiméteres, olajjal vászonra festett képe. 36 millióról indult és 55 milliónál ütötték le, a licitverseny végén (45 millió fölött) már csak két, kitartóan küzdő, bár lassú meggondolásokkal operáló versenyző közt. Annyira, hogy az árverésvezető kétszer már majdnem leütötte a tételt, mire megérkezett az újabb licitemelési ajánlat. Nem annyira gyors, mint inkább hosszantartó, feszült izgalom volt a teremben.
Az igazi meglepetés azonban nem ez volt. Hanem az, hogy Vastagh Géza (1866-1919) Pihenő oroszlánok című, 57x96 centis olajképe 600 ezerről indulva meg sem állt 7 millióig, ami életműcsúcs. Bizonyára addig lesz csúcstartó, amíg a forint el nem éri az euróhoz mérhető 1500-as szintet.
Inkább a brazilokat választották. 
