Hatalmas kasszasiker a Tisza név

Az idén 250 éves BÁV (ismertebb korábbi nevén: Bizományi) eseményén a megszokott sorrendben három napon át ajánlott fel az érdeklődőknek művészeti tárgyakat licitálás utáni vásárlásra. Első nap órákat, ékszereket és nemesfémérmeket, második nap festményeket-grafikákat és bútorokat, harmadik nap pedig műtárgyakat és fegyvereket vittek kalapács alá, kis híján 800 tételt.

Az első napi menetben 291 tétel került licitálásra, ebből 90 volt óra, s feltétlenül meg kell jegyezni, hogy közülük 25 darab nem talált vevőre, ami 72,2 százalékos elkelési arány. Ugyanakkor a 201 darabos ékszer- és éremkollekcióból csak 47 tételt nem vittek el, s ez 76,6 százalékos siker. Ilyen esetekben (tulajdonképpen minden árverés során) azt érdemes üzletileg elemezni, hogy mi lehet az elfogadható és érzelemmentes magyarázat. Természetesen magyarázat – és nem magyarázkodás.

Mert a magyarázkodás az üzletmenet, és a következő árverések sikerének a rovására megy.

Hogy azért ne a levegőbe beszéljünk, említsünk meg néhány olyan tényt, amelyek befolyásolhatják a kalapács alá vitt tételek elkelésének sikerét. Ilyen lehet például a rossz beárazás (most nemcsak az órákra és ékszerekre, hanem mindenféle-fajta árverési tételre vonatkoztatva), akár alá-, akár túlértékelten indítja az adott árverőház a tételt. Vagy például ilyen történet lehet, ha a nem megfelelő előzetes marketinggel nincsenek a licitálók közt olyanok, akik azt a stílust, azt a műfajt, azt a tárgytípust, vagy azokat a művészeti alkotásokat preferálják, amelyek az adott árverésen sorakoznak. Ez azonban csak két feltétel, amely befolyásolhatja az adott árverés sikerét, ezeken túl még számos további ok lehetséges.

Órák és ékszerek

A statisztika szerint tehát az első napi eredmények kedvezőeknek mondhatóak. Nézzünk meg néhány konkrét eredményt is. A legmagasabb szintről egy Corum Admiral’s Cup Challenger arany férfi karóra indult: 5,5 millió forintról, leütési ára ugyanennyi lett (tükrözve, amit már említettünk, hogy milyen fontos a kiegyensúlyozott, szakmailag alátámasztott előzetes értékelés).

A legalacsonyabbra egy Tag Heuer férfi karóra volt beárazva, ennek induló ára 70 000 forint volt; leütési ára viszont több mint a duplája, 180 000 forint lett, ami igazán figyelemre méltó. Az órák ár-középmezőnyében kiegyensúlyozott volt mind az elkelési arány, mind pedig a licitár-emelkedés mértéke. A legnagyobb csalódást talán annak a Rolex Sea-Dweller férfi karórának az el nem kelése keltette, amely 4 millióról futott volna a célig, de megmaradt. Az sem volt kellő módon csábító, hogy az acéltokba zárt szerkezet 3900 méteres tengeri mélységig garantáltan bírta volna a búvárkodást (legfeljebb a búvár nem bírta volna).

A nemesfémérem-kínálatban néhány egészen különleges régiség és ritkaság volt. Néhány hete arról írtunk, hogy a régi időkben mekkora érték volt nemcsak egy arany-, vagy ezüstpénz, hanem a réz-, és bronzgarasokért is mi mindent lehetett kapni. Most egy ilyen „régi idők tanúja”, egy antik római kori érem is kalapács alá került, mégpedig az i. u. IV században élt és uralkodott Gratianus római császár aranyérméje, amelynek súlya 4,4 gramm volt. Ez az értékes régiség 200 000 forintról indult és több mint kétszeres áron ütötték le: 440 000 forinton. Az újabb kori királyi-császári kibocsátású aranyérmek többnyire kikiáltási árukon keltek el, 100-200 000 forintért, az emlékérmek viszont szinte kivétel nélkül megmaradtak. Mint érdekességet, érdemes megjegyezni, hogy egy 1976-os kibocsátású 8,7 gramm súlyú szovjet 10 rubeles aranyérme a 200 000 forintos indulóárát egy licitlépcsővel meghaladva 220 000 forintért kelt el. Ugyanakkor egy 1879-es 10 dolláros amerikai aranyérme  (16,6 gramm) 440 000-es induló áránál nem kellett senkiknek.          

Ha belegondolunk, hogy az árverés napján egy uncia (31,1 gramm) arany tőzsdei ára 2630 dollár körül volt (aznapi áron 1 025 000 forint), akkor közelebb kerülünk a már hivatkozott anyagban említett régiség-, és ritkaságérték gyakorlati fogalmához. Az éremsorozat utolsó darabja egy 2015-ös kibocsátású, 500 ausztrál dollár névértékű, 67,88 gramm súlyú és 500 példányban készült műalkotás volt, előlapján II. Erzsébet profilban látható fejportréjával, hátoldalába foglalt rózsaszínű gyémánttal, mely 1,9 millió forintról indult, leütési ára pedig 2,6 millió forint lett.

Következtek az ékszerek. Gyűrűk, fülbevalók, láncok, medálok aranyból, ezüstből, drágakövekkel és briliánsokkal díszítve. Már jónéhány éve a szecessziós és art deco ékszerek a magyar árverések slágerei, most is ezt tapasztalhattuk.

A legmagasabb leütési árat egy art deco platina karkötő érte el, amely 1930 körül készült, 3 nagyobb és 294 kisebb briliáns dísszel, közel 24 karát súlyban. Ezek után 5 millió forintról indulva 11 milliónál ütötték le. Volt briliáns szoliter gyűrű 6 millióról indulva 8 millióért, két további női gyűrű pedig 4,8 millióért. Nemesfémet, drágakövet (ékszernek álcázva) nem csak értékes személy számára szánt értékes ajándékként tekinthetünk, hanem értékőrzőnek is, esetleg a megajándékozott ujján, csuklóján, fülében, nyakán. Persze trezorban is tarthatjuk, ott is őrzi, esetleg gyarapítja az értékét.

Festmények

Ez persze még világosabban kidomborodik a második napi tételek aukciós eredményeit vizsgálva, ahol is 184 festmény és grafika várta a vevőket, közülük 70 nem talált gazdára. Ez némileg visszafogottabb elkelési arány, mint az első napi: 62 százalékos. Mégis, a nagyobb szenzációk itt fordultak elő. Ez arra mutat, hogy a művészeti alkotások is megfelelnek az értékőrzés kritériumainak. Pedig egy festmény igazán nem olyan drága alapanyagokból áll össze, mint bármely ékszer, noha a vászon, meg a festék összetevői ugyanúgy tőzsdei jegyzésű tételek, mint az arany-ezüst-drágakő. És mégis: alkalmasint jóval magasabb leütési árat tud elérni egy olajvászon kép, mint egy gyémántos arany karkötő. Itthon ugyanúgy, mint szerte a világban, a legnagyobb nemzetközi árverőházak aukcióin.

Visszatérve a BÁV árverés második napjának eseményeihez, megállapíthatjuk, hogy az esetek nagy részében igaz volt az angol szólásmondás (business as usual), de az ilyen árverések igazi érdekességét az előre nem jelezhető, váratlan események okozzák.

A tárgyalt konkrét esetben például az, hogy az előresorolt két, Barabás Miklós által festett női portré nem kelt el. Pedig az egyikük Liszt Ferenc lányát (egyúttal Richard Wagner feleségét) ábrázolta. Az 1990-es évek elején egy hasonló Barabás festmény akkori áron (!) 1,2 millió forintért kelt el (átszámítva aznapi értékre körülbelül 4800 dollár). Az árverésen 400, illetve 600 ezerről indítani szándékozott Barabás képek 1100, illetve 1600 dollárt értek volna, kikiáltási áron elkelve, de még így sem keltettek érdeklődést. Miközben Székely Bertalan, Zichy Mihály, Than Mór festményeit induló áron, vagy éppenséggel szép licitár-emelkedés végén ütötték le: a Than képet a kikiáltási ár több mint duplájáért (1,6 millió).

A szinte érthetetlen, de mégis csak megtörtént események sorába tartozik, hogy egy Barabás férfiportré (gróf Károlyi Sándor) elkelt a 800 ezres induló áron, ugyanakkor Mednyánszky László egyik tájképe bennragadt 1,6 milliós kikiáltási árán, míg másik tájképe elkelt a 12 milliós induló árán. Ezek azok a helyzetek, amelyekre lehet ugyan azt mondani, hogy: „Ki érti?” – de ebből sohasem lesz üzleti koncepció. Ha csak az elmélet felől nézzük a dolgokat, akkor a művészeti árveréseket illetően kijelenthetjük, hogy ezeken minden megtörténhet, és az ellenkezőjük is, de ez a mindenkori Magyarországra is érvényes. Ami az üzletmenetet illeti, vegyük észre, hogy például a focimeccseken nem véletlenül készítenek még a folyó játékidőben szinte mindenre kiterjedő statisztikákat (amelyeknek egy töredékét néha kivetítik a tévékészülékek képernyőjére): fontos következtetéseket lehet levonni belőlük. Hérakleitosz ókori görög bölcselő mondása (Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba) a művészeti árverésekre is igaz, amennyiben nincs két, egyforma árverés. Hiszen más-más művek sorakoznak vevőkre várva, más-más sorban, más-más közönség előtt más időpontban. Így aztán ne csodálkozzunk, ha Benczur Gyula képe 1,5 millióért nem kellett senkinek, K. Spányi Béláé viszont elkelt, megkétszerezve az induló árát, 1,7 millióért.

Az már a korábbi években bebizonyosodott, hogy a BÁV jól teszi, ha olyan festők műveit indítja az árverésein, akiket a szakmai elnevezés klasszikus modernekként említ: Scheiber, Kádár, Czóbel, Kmetty és mások. A nagybányai festők, majd a római iskolához kapcsolódók mellett egyre hangsúlyosabb részvételhez jutottak az I. világháború előtt, alatt és után alkotott művészek, illetve alkotásaik. Az nem kérdés, hogy Rippl Rónai 50x40 centiméteres ülő női portréja 14 millióért kelt el, 2 milliót emelkedve a licitversenyben, mint ahogy az sem, ami Aba- Novák Vilmos hasonló méretű (50x60 centiméter) cirkuszi témájú festményének sorsa lett (8,5 millióról 13 millióig licitáltak rá).  Azonban érdemes odafigyelni az 5 millión felüli leütési árakat elért művekre és művészekre (a zárójeles számok millió forintokat jelentenek). Például: Kmetty János: Csendélet (8,5 à 8,5), Batthyány Gyula: Fiatal nő keleti városban (7 à 8,5), Patkó Károly: Női portré (5 à 5), Gábor Jenő: Akt (4,2 à 6,5), Jasusch Antal, 1882-1965 közt Kassán élt magyar festő Erdőrészlet című, 100x120 centiméteres képe (3,6 à 5,5), Berczeller Rudolf Rezső: Gép és ember (5 à 5), Borsos Miklós: Aphrodité (7 à 7).

Talán még ennél is érdemesebb odafigyelni arra a BÁV-koncepcióra, hogy egyre jobban hangsúlyt helyez a kortárs, és főleg a még élő,  vagy alig egy-két éve elhunyt modern magyar festőkre.

Ebbe a körbe tartozik az ezen az árverésen egy vagy több alkotásával jelenlevő Bartl József, Birkás István, Bullás József, ef. Zánbó István, Fajó János, Galambos Tamás, Gross Arnold, Gyémánt László, Haraszty István, Hencze Tamás, Korga György.  Méhes László, Nádler István, Wahorn András, (és mások, akik ezen az árverésen nem voltak láthatóak). A sikeresek közé tartozik Bak Imre (1939-2022), akinek Vezérfonal című, 1985-­ös, nagyméretű, 200x150 centis akril-vászon képét az árverőház 12 millióról indította, a licitálók pedig 22 millióig kitartottak, s ezzel nemcsak a festmény-szekció, hanem az egész, háromnapos árverés leütési árcsúcsát érte el.

Bútorok és vegyes műtárgyak

Az árverés harmadik napján többféle műfajra lehetett licitálni, összesen 322 tétel sorakozott az érdeklődőkre várva. A 20 tételnyi minőségi bútorból csak kettő nem kellett senkinek, ami 90 százalékos ellelési arány, tegyük hozzá: az árak meglehetősen visszafogottak voltak. Összesen három bútor jutott a milliós kategóriába, a legmagasabb leütési ára egy 5 darabos empire szalongarnitúrának volt: 1,8 millió. Említésre méltó egy 4 darabos Bauhaus ülőgarnitúra, amely kikiáltási árát majdnem megkétszerezve 900 ezerért kel el.

A bútorok, főként a régi stílbútorok divatja az utóbbi évtizedben leáldozott.

Ezt nemcsak a BÁV árverések tanusítják, hanem néhány más, bútorok árverezésével is foglalkozó cég aukciói (Nagyházi, Villás, stb.). Az ok nyilvánvaló: az a korosztály, amelynek tagjai korábban örömmel vettek barokk, empire, rokokó, biedermeier, romantikus stílusú bútorokat, mostanra megvette, amit akart és tudott. Arról nem szólva, hogy ennek a generációnak a tagjai nagyrészt elhunytak, utódaikat és örököseiket pedig nem érdeklik ezek a valódi és az azokat követő stílbútorok. Akik szülei pedig soha nem is vettek effélét, azok végleg rá sem néznek ilyen jellegű régiségekre. Egyébként pedig ugyanez a helyzet a (különben nagyon is értékes) keleti szőnyegekkel: a mai harmincas-negyvenes korosztály – ha telik nekik lakásra egyáltalán – szőnyeget nem vásárolnak. Elég, ha megnézünk egy modern berendezési katalógust, vagy képeslapot, szép, modern bútorokkal berendezve, szőnyeg (főként keleti szőnyeg) azonban sehol.

Ezüsttárgyakból 103 várt a licitálókra. Ezek általában tálak, tálcák, kancsók, díszdobozok, gyertyatartók, serlegek és egyéb, otthoni használati tárgyak. Értéküket az ezüst alapanyag adja egyfelől, amiből készülnek, másfelől meg az ezüstműves mester, aki a mesterjegyen tudatja a világgal és az utókorral, hogy ez a darab az ő munkája. Többnyire szép, művészi kivitelezés, ennélfogva aki megveszi, nem használati tárgynak viszi haza, hanem értékőrzőnek és gyönyörködésre alkalmasnak. Ezeknek a tárgyaknak az árkategóriája 100 000 és 500 000 forint közt van, esetleg néhány kiugróan értékes műtárgy eléri, vagy meghaladja a milliós értékhatárt is. Mint például az a barokk(úgynevezett) cápás pohár, amely 600 000 forintról indulva meg sem állt 4,2 millióig. Nem annyira a 189 grammos súlya, hanem inkább tűzaranyozott és gyönyörűen megmunkált (cápabőrt utánzó) felülete, valamint az 1650 körüli elkészülési ideje miatt.

A kerámiák közül darabszám-szerűen is kiemelkedtek a Zsolnay keménycserép- és fajansz tárgyak: összesen 71. Természetesen a legjobb darabok áraikkal is a mezőny fölé nőttek. A legmagasabbra egy kagylóváza jutott – zárójelben a milliós kikiáltási és leütési árak – (1,4 à 7,5), ezt követte három díszváza (3,6 à 5) (2,4 à 4,6) és (1 à 4), majd kínáló-, és talpastál (1,5 à 2,4 és 1,4 à 2,8). Úgy látszik, ennek a kollekciónak jót tett az előző hónapban a Virág Judit Galéria rendezésében lezajlott Zsolnay-árverés, amelyről annak idején beszámoltunk. 

A Zsolnay kerámiák után újabb kiváló gyűjtemények következtek: Gádor István, Kovács Margit, Gorka Géza és Gorka Lívia művei, a XX. századi magyar kerámia nagymestereinek 32 darabja, s két tétel híján mind elkelt. A legmagasabb áron (1,7 millió) Gorka Lívia: Androméda című, magas hőfokon kiégetett plasztikája.

Ezek után szobrok, kisplasztikák, dél-ázsiai és keleti tárgyak, műremekek következtek, lezseren azt is mondhatnánk, hogy vegyes felvágott, de a többszázezres, vagy egy-két milliós leütési áraikat figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy nem kenőmájas disznósajttal, hanem elegáns étterem séfje által készített választék. Közülük is messze kimagaslott egy 1884-es  Magyarország térkép, 270x170 centis méretben. Címe: A Magyar Állam Közigazgatási Térképe és a katalógus szövege szerint „feltehetően Tisza Kálmán és Tisza István miniszterelnökök dolgozószobájából származó” darab. Talán ez is ok lehetett arra, hogy 600 ezres kikiáltási árától meg sem állt 18 millióig (!) és ezzel a teljes, 3 napos árverés második legmagasabb leütési ára legyen.

Végül a fegyverek közt főként kardokra és szablyákra lehetett licitálni: ennek a fajta régiségnek is megvan a maga, nem túl széles gyűjtőköre, de vannak: ami a tételek mintegy 60 százalékos elkelési arányából következik. Néhány különlegesség is előkerült. Például az a szúrófegyver, amelynek szarvasgyilok a neve, vagy egy úgynevezett páncélszúró kard. Ez utóbbi különlegességét bizonyítja ára is (1,9 à 2,6). Jónéhány fegyver-régiség érte el az 1 és 2 millió forint közti leütési árat, de közülük is kiemelkedett a teljes árverés utolsó, 799-es katalógus-számú tétele, egy barokk keréklakatos vadászpuska, faragott fa tussal és ágyazattal. Vésett, vadászjelenetekkel díszített, keréklakatos elsütő szerkezettel. Kör átmérőjű puskacsővel. Felületén csont és gyöngyház intarziával, valamint sárgaréz sodronydíszítéssel. A puskatusban patent záródású, eltolható fedelű golyótartó van. Ez a fegyver a XVII. század második felében készülhetett, délnémet területen (2,8 à 2,8).