Van jobb megoldás, mint szétfűrészelni a Michelangelo márványszobrot?

Ha a XX. század második felének nagy hatású ikonjairól beszélünk, többségünknek először azok a politikusok juthatnak az eszébe, akik érdemleges életművet hagytak maguk után: a francia Jacques Chirac, a brit Margaret Thatcher, a német Willy Brandt és Helmut Kohl, a svéd Olof Palme, vagy az osztrák Bruno Kreisky (akit nyugati szomszédunkban mostanában visszasírnak).

Ifjabb olvasóink (vagy a divatszakma és a könnyűzene iránt kevésbé nyitott érdeklődők) számára csak annyit, hogy a minapi két párizsi árverésen két, nagyhatású tervezőművész életének bizonyos részeire nyílt rálátásuk a megjelent árverési közönség tagjainak, lévén, hogy nemcsak használati tárgyaik, hanem sajátkezű rajzaik, vázlataik, divatterveik is fellelhetőek voltak a kínálatban. Yves Saint Laurent (a továbbiakban – ahogy használta ikonikus jelölésként – YSL) életének nem nyilvános, bár ismert magánéletének rejtekeibe is bepillanthattak. Lagerfeld (rövidítésre és önmegjelölésre használt szignója: KARL) hagyatékából pedig egy újabb, érdekes összeállítással ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ugyanis darabszám szerint és értékét tekintve ugyancsak hatalmas hagyatékának a most elárverezett része is 235 tételnyi anyag volt. YSL hagyatékából mindössze 57 tétel került kalapács alá. Természetesen személyes holmijuk, de míg YSL anyaga főként műalkotásokból állt (saját rajzai és mások művei (például Andy Warhol, Helmuth Newton), köztük festmények és művészi fotók, addig KARL anyagában volt sajátkezű rajz, sok-sok terv, rajzceruzáinak készlete, apróbb használati tárgyak, háztartási holmik, öltönyök, kabátok, a Dior, a Chanel és más divatházak számára tervezett darabok és sok minden más.

Udo Jürgens hagyatéka 99 tételből állt, s ha lehet, akkor még vegyesebb felvágott, mint a divattervezőké. Volt benne minden: személyes használati tárgyaktól kezdve (melyeket sosem használt) díjainak, kitüntetéseinek és aranylemezeinek során át a két, legértékesebb autójáig, mi szem-szájnak ingere, s természetesen művészeti alkotások is, melyeket egykor tulajdonolt. Részint olyanok, amelyeket vásárolt, vagy ajándékba kapott, részint pedig olyanok, amelyeket ismert művészek róla festettek-rajzoltak. Hagyatékok elárverezése esetében mindig előkerül egy nem közömbös kérdés, miszerint hogyan és miért kerülhettek kalapács alá a hagyatéki árverés tételei? Voltak-e örökösök, és ha igen, akkor hogyan szólt az elhunyt végrendelete? Az elhunyt kívánsága volt-e, hogy a hagyatéki árverés tételei kikerüljenek az örökösök tulajdonából, vagy az örökösök döntöttek úgy, hogy nincs rájuk szükségük és az örökhagyó emlékét másképp akarják megőrizni, nem pedig az esetleg ajándékba kapott, de sohasem használt tárgyak megtartásával?

Azt tudjuk, hogy Udo Jürgensnek (a továbbiakban UDO) voltak leszármazottai. Az is köztudott, hogy KARL mindenét a szeretett macskájára, Choupett-re hagyta (köztük azt a két könyvet is, amely róla szólt – mármint Choupett-ról). YLS hagyatéka utód és örökös híján persze nem volt Csáky szalmája, de az örökségét nem gondozta olyan alapítvány, mint KARL hátrahagyott értékeit. Ami persze nem kis feladat volt, a tárgyak nagy számát és többszázezer dolláros-eurós értékét tekintve. Néha akkor sem könnyű a hagyaték örököseinek a dolga, ha nem tudnak megegyezni az elosztás mértékében. Ilyenkor általában árverésre viszik a hagyatékot (akár egyetlen, de mégoly értékes művészeti alkotást: képet, szobrot) és a kapott összegen osztozkodnak. Jobb, mint a hosszú pereskedés (amely gyakran elviszi az örökséget) és annál is jobb, mintha csíkokra vágnák a Rubens festmény vásznát, vagy szétfűrészelnék a Michelangelo márványszobrot.

Az 1938-ban született és 2008-ban elhúnyt YLS hagyatékának egy különleges része került legutóbb kalapács alá. Nem véletlenül várt vele a Sotheby’s ilyen soká. Külön címet is adott az 57 tételnyi anyagnak: Yves Saint Laurent és Pierre Bergé – egy intim kollekció. A két név egymás mellett és a gyűjtemény jelzője (intim) világosan jelzi a tartalmat. Nálunk a társadalom divatszakmán kívüli részének mit sem mond Pierre Bergé (1930-2017) neve, pedig ő volt az, aki az ifjú tehetséget, YSL-t az első sikerei után a saját divatcégébe vette vezető tervezőnek és rögtön hatalmas sikereket értek el. Rögtön élettársak is lettek és hosszabb ideig tartott az érzelmi, szexuális és munkakapcsolat. Bergé akkor sem rúgta ki YSL-t, amikor mást választott párjául, és ebben üzleti megfontolás is lehetett, hiszen az akkor már világhírű tervező bárhová elszegődhetett, mindenütt tárt karokkal várták volna.

A kollekcióban tehát több, olyan (főként ceruza-)rajz szerepelt, amelyet YSL alkotott, de a S’s szöveges felvezetőjében kiemelte, hogy ezeket a vázlatokat nemcsak divatrajzokként kell értelmezni, hanem egy férfiideál elképzelésének is, hozzátéve, hogy a férfiaktól már az antik görög művészetben is jelentős szerepet kaptak: vázafestésen, vagy szoboralakban maradtak ránk. Egyébként az 57 tétel mindegyike elkelt. Nem is akárhogyan. A nem túl magasra értékelt becsértékeket (néhány száz, vagy egy-két ezer euró) a helyszínen megjelent közönség hihetetlen licitversenyen a sokszorosára feltornászta. Nemcsak a korábban már említett világhírű művészek műveit (alkalmasint párfotókat YSL-ról és Bergéről), hanem az apró használati tárgyakat is. Legtöbbre azonban az örökhagyó vázlatait és ceruzarajzait becsülték. Nem ritkán az előzetes becsérték felső határának 4-6-10-szeresére is: többezer, vagy néhány tízezer euró lett a leütési ár.

A magyarázatért nyilvánvalóan nem kell talán még a szomszédba se menni: a S’s mostanáig nem nagyon aukcionált intim-erotikus műveket, s ezen az árverésen ráadásul egy valamikori világhírű divatdiktátor kezéből, mappájából kerültek a nyilvánosságra – bepillantást engedve (egyébként nem nagyon titkolt) egykori intim magánéletébe.

A „divatdiktátor” kifejezés egyébként hasonlóképpen illik az ugyancsak a saját nembeliek érzelmi (és szexuális) kapcsolatát egykor gyakorló Lagerfeldre, aki nemcsak eltűrte, hanem élvezte is a „divatcsászár” elnevezést, amit egy korábbi kapcsolata, Jacques de Bascher ötlött ki és terjesztett el.  

KARL mostanra megmaradt hagyatékának 235 tétele több divatterv-vázlatot is felvonultatott az árverés elején. Ezek kettesével-hármasával voltak egy-egy tétellé összeállítva, 300-500 eurós becsértéken. Figyelemre méltó volt, hogy már a 4. tételt 18 000 eurónál ütötték le, de a többi is az előzetesen becsült érték 6-8-10-szeresére szárnyalt. A 11. tétel pályafutását azonban csak Arany Jánossal lehet felidézni: „Szó bennszakad, hang fennakad, / Lehellet megszegik…”

A 30x21 centiméteres, fekete papírra vegyes technikával felvitt rajz (melynek címe: La Victoire de Gianni – Gianni győzelme) 500-800 euróra volt becsülve és 60 000 lett a leütési ár. Ennek oka is kellett legyen: a néhány hónappal korábban elhunyt, ugyancsak jelentős olasz divatdiktátor Gianni Versace (1946-1997) utolsó terveiből összeállított divatbemutató alkalmából rajzolta-festette KARL, a nagyrabecsült kolléga emlékére. Néhány, kisebb értékű, de hasonlóképpen a személyes porcelán tányérkészlet 600-800 becsértékről 102 000 euróra szárnyalt. Igaz, hogy ismert nevű tervező meisseni darabjai voltak.  

Érdekes, hogy a felsorakoztatott zakók, nadrágok, ingek, nyakkendők, kabátok (amelyek használatlanoknak tűntek, de semmilyen információ nem volt arról, hogy a Dior, Chanel, St Laurent divatházakból való darabok vajon KARL ruhásszekrényeiből kerültek ki, vagy ő tervezte a divatházak számára), becsértéke és leütési ára közt nem volt nagy különbség, amiből többféle következtetés is levonható, de ezt most meghagyjuk az olvasónak.

Az apróságok, köztük indifferens háztartási, házi holmik (persze mind kiváló állapotban, nyilván használatlanul) alacsony árfekvésből (50-200) néhány száz, vagy egy-két ezer euróra kapaszkodva keltek el, leginkább még KARL saját kezű vázlatai, vagy szatirikus rajzai emelkedtek. Például a 161, tétel (papír-vegyes technika, 31x22 centiméter), amely 500-600 euróra becsülten 24 000 lett. Végül is minden tétel jó áron talált új tulajdonosra.

Udo Jürgens (1934-2014) Klagenfurtban született, előadóművész, énekes, zeneszerző volt. Három, egymást követő évben vett részt szülőhazája, Ausztria képviseletében az Eurovízió dalfesztiválján és a harmadik alkalommal, 1966-ban nyerte meg a versenyt. Számos aranylemezt érdemelt ki dalaival és sok, kiváló énekes vitte sikerre az ő szerzeményeit. Hagyatékának árverését, amely a S’s meghatározása szerint személyes gyűjteményének aukciója volt, tíz évvel a halála után rendezték, de hogy nem felejtették el hívei és dalainak kedvelői, azt jól mutatta a zsúfolásig telt árverési terem. Valamint az, hogy a tételek alacsony árkategóriára történt előzetes becslésük ellenére egy jóval magasabb kategóriában keltek el. Még az olyan apróságok is, mint az a 14 karátos arany Mont Blanc töltőtoll, amely 100-200 euró közé volt sorolva (ez nagyjából a bolti ár). Nos, nem kevesebb, mint 5400 euróért ütötték le. S mivel ez volt az első tétel, megadta az árverés alaphangját. Körülbelül úgy történt minden, mint YSL, vagy KARL hagyatéki árverésén, egy-két nappal korábban.

Fellépő ruhái-cipői, házikabátjai, egyéb sport-és személyes ajándékok színesítették a Jürgens kedvenc autóihoz. Egy 3012-es kibocsátású Mercedes-Benz R-500-as 4Matic, és egy 2007-es Bentley Continental járgányhoz. Az előbbi becsértéke 20 000-30 000, leütési ára 33 600 euró, az utóbbié 50 000-60 000 leütési ára 132 000 euró volt. Mindez annak ellenére történt meg, hogy a S’s hangsúlyozottan felhívta a licitálók figyelmét: ezek a járművek nem helyezhetők forgalomba. Akkor most mit mondjunk? Esetleg azt, hogy a rajongók és követők minden tételt megvettek ezen a hagyatéki árverésen is, nagy licitversenyek végén.