A Nagyházi Galéria alapító-névadója, Nagyházi Csaba idén lenne 80 éves, azonban 12 éve már, hogy elhunyt és vele nemcsak az árverőházat, hanem a magyar műkereskedelmi életet is veszteség érte. Az általa alapított és sokáig vezetett cég a mostani árverésekkel emlékezik meg róla. Meg természetesen azzal is, hogy folytatja a modern magyar aukciós piacon unikális tevékenységét, mégpedig kizárólag a Nagyházi Galéria által kalapács alá vitt tárgyak és régiségek árverezését: a magyar népművészet még fellelhető kincseiből.
A galéria 294. számú árverésének első napján 277 tétel várt a licitálókra, legnagyobbrészt festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, néhány ikon. Szokás szerint az első nap régi mesterek, valamint XIX századi és a XX. század első felének műalkotásai. A második nap egy rövid jótékonysági árverési bevezetővel indult, melynek 22 tételét az alkotóművészek ingyen ajánlották fel e célra, s az elkelt tételek bevételeit kapták a rendőrségi árvák és félárvák. Ezen a napon összesen 320 tétel várta a vevőket (a jótékonyságival együtt)
E két napon (tehát a 294. árverésen) összesen 597 tétel várt a vevőkre. Közülük 268 kelt el (beleértve a jótékonysági tételeket is). Ez 44,89 százalékos elkelési arány, ami hasonló a tavalyi karácsonyi árverés számaihoz, akkor 48,16 százalék volt ez az értékszám.
A különbség viszont jelentős. Mindenekelőtt azért, mert a mostani árverésen megjelent egy világszínvonalú festmény: Tiziano Vecellio: Bűnbánó Magdolna című, olajfestékkel vászonra festett, 80,7x65 centiméteres, szépen keretezett alkotása. Tiziano (1488/90-1576) a velencei reneszánsz festőtrió – Tiziano, Veronese, Tintoretto – kimagasló tagja, képei, ha egyáltalán felbukkannak a nemzetközi aukciós műtárgypiacon, mindenütt feltűnést keltenek. Nyilván korlátozott számban kerülnek elő, hiszen a nagy múzeumokon kívül legfeljebb jeles műgyűjteményekben találhatók, és mindenütt nagy becsben tartott művek.
A galéria korábbi korszakában, még Nagyházi Csaba életében, volt már egy alkalom, közel húsz évvel ezelőtt, amikor az árverési anyagban feltűnt egy másik Tiziano festmény (Mária gyermekével és Szent Pállal), amely akkor 140 millió forinton kelt el. Mindenféle mendemondák keringtek a képről (másolat, hamisítvány stb.). S hogy bizonyosságot kapjanak, a galéria elküldte a festményt Olaszországba, hogy az ottani Tiziano-szakértők vizsgálják meg alaposan és mondjanak véleményt róla. Miután valódinak és eredetinek nyilvánították, hazakerülve a magyar állam (pontosabban a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja) ajánlatot tett a licitverseny-győztes vevőnek 4,5 milliárd forintért. Ez nagyjából annyi lehetett, amennyiért a Sotheby’s, vagy a Christie’s árverésén kelt volna el.
Fotó: Nagyházi Galéria
Most minderre nem volt szükség, mert a Tiziano-szakértők egyik legismertebbje, Andrea Gianluca Donati kiváló írásos szakvéleményt adott a képről és még az újságírók számára is tartott egy nyilvános előadást. Mivel professore Donati sem tagadta, sőt: hangsúlyozta, hogy Tiziano sokszor, sokak számára festette meg ezt a témát, egészen hasonló változatokban és méretekben (az árverés katalógusában néhányuk reprodukciójával lehet ismerkedni), érthető, hogy az induló ár meglehetősen visszafogott volt: 110 millió forint. A leütési ár sem ért a csillagos égbe, de 4,5 milliárdig sem, 380 millió lett – ezzel pedig a kétnapos árverés csúcsa.
Annyira a csúcsa, hogy ezzel minden mást elhomályosít. Igaz, hogy az utána következő legmagasabb leütési ára egy Mészöly Géza tájképnek volt, amely 102x158 centiméteres méretben 7 millió forintról indult. Nem kizárt, hogy – akárcsak a BÁV árverésen – itt is a Tisza név segítette a sikerhez (nem a párt, hanem gróf Tisza István, egykori magyar miniszterelnök), mint korábbi tulajdonos. Úgyhogy a licitverseny végén 15 milliónál koppant a kalapács.
Ezen a napon a harmadik legmagasabb leütési ára egy Újházy Ferenc tájképnek volt, 1,8 millióról kezdte a vevők pénztárcája elleni ostromot és 2,2 milliónál ért célba. Ugyanennyi lett egy (több mint erotikus, de nem ízléstelen) Róna József alkotta 77 centiméteres bronzszobor leütési ára (címe: A megszorult Faun). Négy további tétel érte el, vagy haladta meg kevéssel az 1 millió forintos értékhatárt: egy XV. század végi német festő késő gótikus stílusú szent mártíromsága (1,2 millió), egy Rakssányi Dezső-visszaálmodás Mátyás király udvarába (1,1 millió), egy Feszty Árpád festette vízimalmos tájkép (1,4 millió) és egy Koszta József portré (1,4 millió).
Félmillió forint fölött további kilenc tétel jutott, a millió közelébe csak egy Fényes Adolf (úgynevezett) mesetáj jutott, 950 ezres kikiáltási áron.
A következő nap indult a már említett jótékonysági árverés 22 tételével, majd következtek az üzleti darabok. Itt az előző napiaknál is szolidabbak voltak az árak, amit mi sem bizonyít jobban, mint a napi csúcs, amely Vaszary János festményéhez köthető. A könnyed, franciás eleganciájú, olaj-vászon kép 55x65 centiméteres nagyságban a 12 milliós kikiáltási áron kelt el. Utána azonban nagy szünet, mert a napi ezüstérem egy Scheiber Hugó városi tájképé lett (Nagyvárosi utcarészlet, olaj-karton, 95,5x77 centiméter), amely 1,4 millióról indult és 3,4 millió lett a leütési ára. A sorban közvetlenül utána következő Egry József önarckép (akvarell-papír, 285x285 milliméter) 750 ezerről indulva 1,1 millióig tartotta magát, ami XX. századi grafikától igen szép teljesítmény.
Ezen a napon egy Bernáth Aurél festményé lett az ezüstérem, a kétalakos Csillagnézők, (pasztell-papír, 73x91 centiméter 2,8 milliós kikiáltási és leütési ár. Ezen kívül további öt tétel haladta túl az egymilliós leütési árat, de már nem érte el a 2 milliót. Ezek: Szőnyi István: Három alak, Vörös Géza: Fekete dáma (mindkettő 1,8 millió), Noon Azaki: „Sam” (1,7 millió) és Ördög Noémi: „Wunderkammer” (1,3 millió). Az utóbbi két tétel már abból a gyűjteményből való, amelyet a Nagyházi Galéria élő kortárs művészektől gyűjtött be, és nyilvánvaló, hogy annak az elhatározásnak a nyoma, hogy az aukciósház a fiatal művészet-kedvelők felé fordul a saját kortársaik műveinek aukciós promóciójával.
A brazil tisztviselők 163 kínai állampolgárt találtak, akik „rabszolgasághoz hasonló körülmények között” dolgoztak a BYD kínai elektromos járműgyártó gyárának építkezésén a brazil Bahia államban. 
