Másolni szabad, de a méretet tilos ugyanakkorára venni

Ausztria legnagyobb árverési cége, a Dorotheum a legnagyobb világcégek között található, az első tízben mindenképpen. Habsburg I. József császár, Mária Terézia apja alapította 1707-ben, így a világ legrégebbi árverőházai közt a helye. Mint az ebbe a kategóriába tatozó cégek, a Dorotheum is „mindenevő”: képző- és iparművészeti alkotásokon (bútor, szőnyeg, óra, ékszer stb.) kívül technikai régiségeket, autókat és más egyebet is aukcionál – nem a központi, Bécs belvárosában található Dorotheegasse-i központi épületben, hanem másik, bécsi helyszíneken, esetleg más osztrák városokban. Egyébként a cégnek olasz, belga, német városokban vannak fiókjai.

A második legnagyobb árverési cég az ugyancsak Bécsben található imKinsky, mint a neve is utal rá, a Freiungon álló Kinsky palotában működik a XX. század utolsó negyedétől. Kizárólag képzőművészeti alkotásokkal foglalkozik (festmény, grafika, kisplasztika) és kizárólag osztrák művészek alkotásaival – régi mesterektől a XIX. századi műveken át a bécsi szecesszión keresztül a modern kortársakig, mégpedig megbízhatóan és sikeresen. Mindkét bécsi aukciósház rendez online árveréseket, a Covid-járvány óta mind gyakrabban, mert mind a hazai, mind a külföldi vásárlók nagyon megkedvelték ezt az aukciós műfajt.

Ebből kifolyólag mindkét cég folyamatosan rendez aukciókat, felhagyva a korábbi évek-évtizedek gyakorlatával, amely a tavaszi-őszi-téli időszakra koncentrált, noha felfedezhető egyfajta fontossági sorrend a régi naptár vonzatában. A mostani gyakorlat szerint nem tartanak nyári szüntet, ezért érdekes programjuk várható most és a következő hónapokban is.

Válasszunk ki egy-egy jellegzetes aukciót mindkét cég ajánlatából és nézzük meg egy kicsit részletesebben. Hogy az almát azért mégsem a tökkel, hanem legfeljebb a körtével hasonlítsuk össze, nézzünk egy-egy festményárverést. A Dorotheum ajánlatából a Régi mesterek című árverést, az imKinskíéből pedig a XIX. századi festmények címűt.

A Dorotheum idényzáró, 206 tételnyi ajánlatának címe: Régi mesterek festményei. Az anyag nagy része neves művészek műveinek másolatai, valamint a nagy mesterek műhelyéből kikerült, de igen minőségi művek, noha nem a nevezett jelentős festők művei, hanem úgynevezett műhelymunkák. Még mielőtt lefitymálnánk a másolat műfaját, szögezzünk le néhány dolgot, amelyek néhány évszázaddal ezelőtt a közgondolkodás fontos részei voltak, mára azonban elfelejtettük ezeket. Nem azért, mert ma már nem másolunk semmit (vagy ha igen, akkor megnyomjuk a számítógépünkön a Ctrl A, majd a Ctrl C billentyűt és elmentjük a gépünkre), ugyanis mindent tudunk másolni, legálisan és illegálisan egyaránt. A régi festménymásolatok azonban nem hamisítás, vagy becsapás szándékával születtek.

Egyfelől azért, mert a nagy festők jelentős műveit nem volt lehetőség múzeumokban megtekinteni, hiszen azokban az évszázadokban múzeumok sem voltak, csak királyi, vagy főúri gyűjtemények és oda nem lehetett könnyedén bejutni bámulászás céljával. Másfelől meg a festők, akik bejuthattak ezekbe a gyűjteményekbe, tanulás, továbbfejlődés céljával másolták a korábbi nagyok műveit, a képi szerkesztés, valamint a technikai-művészi megoldás és kivitelezés elsajátításának vágyával.

Ezeknek a festményeknek a művészeit többnyire nem ismerjük név szerint, a tudományos kutatás (jelen helyzetben a Dorotheum szakértőinek munkája) nyomán csak annyit tud a művészettörténet megállapítani, hogy (például): „bolognai iskola”, „flamand, XVII. századi másolat”, vagy „XY festő köre”, esetleg „Rubens műhelye”. Még aránylag az a legjobb megközelítés, amikor ki lehet mutatni az adott kép stílusának beható elemzése során, hogy: „XY-nak tulajdonítva”, ami azt jelenti, hogy nincs szignó vagy más, dokumentálható bizonyíték a festmény alkotójának és az elkészült festmény kapcsolatának a bizonyíthatóságára, de a stíluskritikai elemzés valószínűvé teszi a feltételezést, hogy ki festhette. Ez pedig az árban is megjelenik.

A Dorotheum ezen árverésén a legkorábbi, ilyen jellegű tételek a késő reneszánsz, a manierizmus, illetve a korai barokk idejében születtek, az 1500-as évek végén, az 1600-as évek elején. Általában 5000-15 000 eurós becsértéken várták a licitálókat, de volt olyan is (egy Correggio stílusában készült, félmeztelen, fekve olvasó nőt ábrázoló, 30x42 centiméteres olajkép), amelynek mindössze 600-800 euró volt a becsértéke. Az előző bekezdésben, idézőjelben említett kategóriákba tartozó festmények általában 1-5 ezer euró közti becsértékre voltak beállítva és a korábbi gyakorlat szerint a licitversenyek végén többnyire ennyiért is lehetett megszerezni ezeket. Egytől egyig komoly festői tudással és felkészültséggel kivitelezett alkotások, csak éppen az önálló alkotás újszerűsége hiányzik belőlük.

Még az sem lehetetlen, hogy a névtelenség, vagy a kideríthetetlen szerzőség mögött valamelyik, akkor még tanítvány, később pedig befutott és komoly szakmai megbecsülést szerző festő rejtőzik, csak a mai napig nem sikerült megállapítani pontosan, hogy ki is volt ő. Ennek az árverésnek az anyagában például Leonardo Mona Lisájának másolata is megtalálható, 10-15 ezer eurós becsértéken, 44,5x37,5 centiméteres méretben. A Louvre-ban látható eredeti alkotás mérete 77x53 centiméter, ami egy újabb, fontos tényre hívja fel a figyelmünket, nevezetesen, hogy másolni ugyan szabad, de a méretet tilos ugyanakkorára venni. A legalacsonyabb, 400-600 eurós becsértéke egy Pietro Ricchi stílusában festett, 200x160 centiméteres olajvászon képnek volt, ami azt bizonyítja, hogy a méret nem minden. A legmagasabb becsértéke (30-40 ezer euró) viszont egy eredeti Nicolo Guardi (1715-1786) olajvászon festménynek volt, amely a velencei Piazzettát ábrázolja 86x101 centiméteren.

Az imKinsky árverésén indított festmények átlagos árkategóriája jóval magasabb, hiszen ismert festőművészek egyedi, becses darabjait aukcionálták. Ebben az esetben már eredményről is beszélhetünk, hiszen közzétették a leütési árakat. Áttekintve a több mint 200 tételt, az a benyomásunk lehet, hogy a XIX. századi osztrák festészet magas színvonalú, nagyon sokrétű és figyelemre méltó, még abban az esetben is, ha a bécsi szecesszió jelentkezéséig nem volt nemzetközi nagyság a „hazai” művészek közt. Az előző mondatban látható idézőjel azt jelenti, hogy az imKinsky árverési anyaga is azt bizonyítja, hogy 1918-ig, a Habsburg Birodalom végéig mindenki hazainak számított, aki az akkori birodalom területén élt: csehek, lengyelek, horvátok, szlovének, románok, néha még magyarok is (hiszen Osztrák-Magyar Birodalom volt). Ez persze mit sem von le abból a színvonalból, amelyet polgárinak nevezhetünk, hiszen a most kalapács alá vitt festmények nyilvánvalóan a középpolgári réteg (a Spiesburgerek) ízlésére és pénztárcájára volt beállva.

A legmagasabb leütési árat egy Ferdinand Georg Waldmüller kettős portré (párkép, vagy képpár) érte el, egy előkelő, nagypolgár házaspárról, amely járulékokkal együtt 41 600 euró volt. Ugyanakkor egy szép, díszes keretbe foglalt önarcképe ennek az árnak a felét sem érte el: árveréseken néha furcsa dolgoknak lehetünk tanúi. A mezőny egyébként 1 500 és 10 000 euró közt volt. Amit mégis érdemes kiemelni közülük, az például egy, a németalföldi kismesterek legjobb munkáinak hatását és színvonalát mutató virágcsendélet, az 1850-es évek közepén élt és alkotott Josef Nigg munkája, amely 6500 euróig futott. Jövőre lesz 200 éves annak a Jakob Altnak az akvarellje, amely az 1826-os Grabent örökíti meg a Kohlmarkt felől a Kärtnerstrasse felé tekintve. A kisméretű vízfestmény végül 7800 eurós áron cserélt gazdát. A festőművész fiai, Rudolf és Franz Magyarországhoz is kötődtek, sok magyar témát festettek meg, akár csak August Pettenkoffen, akinek a szolnoki művésztelep létrehozásában volt komoly szerepe, ezen az árverésen is egy magyar témájú festménye szerepelt, amelyet 1865-ban festett és most 5850 euróért kelt el. Külön érdemes szólni egy alig-alig ismert festőnőről (és munkájáról)

Emilie Mediz-Pelikan: Napkelte a tengerparton című képéről, amelyet 1890-ben festett, és amely nemcsak címében, de stílusában is erősen idézi az impresszionizmus címadó művét, Claude Monet alkotását. Nem véletlen, hogy a nyárspolgárok nem rajongtak érte, most azonban 5850 eurónál koppant a kalapács.