A Sotheby’s (S’s) a világ legnagyobb (vagy második legnagyobb) aukciós háza, szoros versenyben a Christie’s-szel, eredetileg mindkettő angol alapítású. Míg azonban ma a Christie’s Londonban székel, de francia tulajdonban, addig az S’s központja New Yorkban található és tulajdonosa egy izraeli-francia befektető. Az S’s a világ 40 országában van jelen, 80 helyszínen, a rendszerváltás táján Budapesten is volt irodája. Annak ellenére, hogy már több mint egy évtizede nincs jelen folyamatosan a magyar fővárosban, mégis tartja a kapcsolatot a magyar aukciósházakkal, gyűjtőkkel és kortárs művészekkel.
Másik nézőpont
Ennek nyomát lehetett megfigyelni a november elején, Kölnben tartott árverésén, amelyen Közép- és Kelet-Európa számos országából érkezett művek vártak a licitálókra. Kölnben évenként rendeznek szokás szerint erről az említett területről származó alkotásokból (főként festményekből és grafikákból összeállított) néhány napos tárlatot, majd árverést. A covid-járvány beköszönte óta (s főként a járvány első évében) gyakran szerveztek és rendeztek a korábbi 200-300-400 tételes árverések helyett 50 tételes futamokat és megpróbálkoztak az internetes licitálásokkal is. Mindkét újítás annyira bevált, hogy a járvány lecsengése után megtartották ezt a módit, és noha visszatértek a nagy árverésekhez, helyszíni részvétellel, színesítésként (és talán a kor szavára hallgatva, meg a vásárlók kényelmére alapozva) folytatják a virtuális aukciókat, valódi tárgyakra licitálhatóan.
Az árverés címe: 20th Century Art: A Different Perspective (körülbelül: másik nézőpont). Az 57 tételes aukción jelentős súllyal szerepeltek lengyel, cseh és magyar művészek alkotásai, mellettük egy-egy orosz, görög, ukrán, szlovák, de még egy osztrák festmény is.
Legnagyobbrészt élő kortársak műveivel lehetett találkozni, de akadtak a múlt század elején élt és alkotott klasszikus modernek is. Például a cseh František Kupka, Jiří Kolár, vagy Alphonse Mucha. A számunkra ismertebb hazaiak közül pedig Basilides Barna, Farkasházy Miklós, Frank Frigyes, Gyarmathy Tihamér, Korb Erzsébet és Tihanyi Lajos. Összesen 19 magyar művész 24 alkotása vett részt a kiállításon és az azt követő árverésen, számunkra természetesen a hazai művészek és műveik szereplése a fontos.
Nézzük részletesebben, mi történt. A nagy nemzetközi aukciós házak gyakorlatában már elég régóta kialakult szokás szerint (főként a nagy tételszámú árveréseken) úgy állítják össze a licitálásra előkészített tételsort, hogy az igazán nagy értékű, nagy érdeklődésre számot tartó műveket az árverés első harmadába-negyedébe sorolják. Ennek többféle, gazdasági és lélektani oka is lehet, egy, ezt szépen példázó árverés elemzésével be lehet mutatni a közeljövőben, mondjuk az idei karácsonyi nemzetközi árverési sürgés-forgásban. Ez a Másik nézőpont címet kapott kiállítás és árverés azonban nem ebbe a műfajba tartozott, amit az árverés eredményei a licitversenyek végén világosan megmutattak. Ez persze annak a következménye is lehet, hogy a beválogatott művek (főként az élő kortársak alkotásai) még nem érték el a nemzetközi piacokon azt a szintet, amely kellő információval szolgálhatna a mű várható leütési áráról.
Hosszú távú haszon
Az S’s, mint minden más, nagy, nemzetközi aukciósház persze igyekszik kizárni, vagy legalább elkerülni a dezinformáltságot, tehát nyilvánvalóan utánanéztek annak, hogy az adott kelet- vagy közép-európai művész milyen árakat ért el korábban az otthoni aukciókon, ha ugyan volt egyáltalán bármely művük ilyen megmérettetésen. Vagy esetleg, ha kortárs galéria, vagy magángyűjtemény tulajdonából került Kölnbe a válogatás során, akkor mennyiért kelt el a magánforgalomban azt megelőzően. A magyar művészek közül még a klasszikus modernek néhányával is megtörténhetett, hogy mostanáig nem vitték árverésre néhány művüket a beadók. Ne felejtsük el, hogy a hazai műkereskedelmi galériák és árverő házak számára nemcsak a feltételezett anyagi siker jön jól, ha egy ilyen megmozduláson (mint amilyen az évenként ismétlődő kölni árverés) elkel az általuk oda beadott festmény, és főként, ha jó áron veszik meg, hanem ennek a feltételezett sikernek hosszú távú haszna is van. Nevezetesen a későbbiekben megkérdőjelezhetetlen hivatkozási alap lesz a kialakítandó árra. Mind az alkotó, mind pedig a művek anyagi szintjét illetően.
Visszatérve az árverésre beadott művekhez, ma már itthon is bevett gyakorlat, hogy az árverési kiállításon, illetve az árverési katalógusban nem a kikiáltási árat jelölik (ami a korábbi hazai módi volt), hanem a becsértékét, mégpedig tól-ig formában. Például: 10 000-15 000 forint (vagy Kölnben euró), és ilyenkor a becsérték alsó határának a 70-75 százalékáról indítják a licitet. Ennél fogva megeshet, hogy rossz esetben a leütési ár nem éri el a becsérték alsó szintjét, ami nyilvánvalóan hatással lesz a művész legközelebbi árverésre beadott, hasonló jellegű és méretű művének az árára. (Még Picasso-alkotások esetében is, de ez megint olyan messzire vezet, hogy esetleg erről is érdemes lenne egy önálló cikkben megemlékezni.) Ha viszont az adott mű feltűnő sikert arat (például a becsérték felső határát jóval meghaladó leütési árat ér el), akkor annak természetesen fordított hatása lesz (ez a téma is kapcsolódik az előző zárójelhez).
Végül, ami ilyenkor talán a legfontosabb: sikerül-e olyan vásárlóközönséget találni, amelynek tagjai megtisztelik a fizikai jelenlétükkel a kiállítást és az árverést, vagy legalább a virtuális valóságban hajlandók követni, mert fel tudták kelteni az érdeklődésüket. Röviden: sok munka előz meg egy ilyen eseményt (és aztán talán még több az aukció befejeződése után). Ez egy újabb cikk lehetne, Hogyan rendezzünk árverést? címmel. Helyette azonban nézzük inkább a következő bekezdést, Hogyan szerepeltek Kölnben a magyar művészek? címmel.
Mi tagadás, azt kell megállapítanunk, hogy nem a várakozásnak megfelelően. A fentebb említett klasszikus modernek közül például egyetlen alkotásuk sem kelt el. Igaz, hogy nemcsak nekik, hanem a néhány éve, vagy idén elhunyt modern kortársaknak (Bartl. Lukoviczky) sem volt sikerük. Sovány vigasz, hogy az igazán komoly minőséget képviselő Mucha, vagy a lengyel Witkiewicz sem lett sikeres. Végül is négy magyar művész öt alkotása talált gazdára. A legmagasabb szintet Majoros Áron Zsolt érte el, 1,5 méter magas acélszobrával, amely 16 500 eurós áron kelt el. Őt Noon Azaki (vagyis Kovács Lajos) akril-vászon festménye követte a leütési ranglétrán 15 240 euróval, több mint kétszeresen felülmúlva a becsérték felső határát, majd Balla Attila festménye, a Moszkitó isten mandalája, amely 7650 eurót ért meg valakinek. Pálfalvi Attila zománcfestménye 6350 eurós áron ment el, végül Noon Azaki zárta a sort (olaj-farost) 2540 eurós áron.
Ennek az aukciónak a legmagasabb áron elkelt tételét a cseh Mikuláš Medek (1926-1974) festette két évvel a halála előtt, Arany torony címmel, vegyes technikával vászonra, 70x55 centiméteres méretben. Becsértéke 80 000-120 000 euró volt, leütési ára pedig 177 800 euró.
A nála jóval ismertebb és a nemzetközi mezőnyben többre becsült František Kupka (1871-1957) 69 850 eurós árat ért el, hasonló méretű, de igaz, hogy vízfestékkel papírra festett képével.
Igaz, volt honnét erősödni. 
