Vajon mit mutat nekünk egy távoli ország művészetkedvelőinek ízlése és pénze? Ha a világ legnagyobb és legismertebb árverőházainak egyike viszi kalapács alá ezeket az alkotásokat? A hazai művészetkedvelők számára nem kell külön bemutatni Benczúr Gyulát, Munkácsy Mihályt, vagy László Fülöpöt, legfeljebb a +1 jelöléssel megtisztelt Bogdány Jakabot érdemes egy kicsit közelebbről megnézni, de erről majd valamivel később.
Nézzük előbb, hogy festőink milyen társaságba keveredtek a Sotheby’s (S’s) jóvoltából. A korábbi évszázadok (1300-1600) műveinek nagy része legfeljebb úgy kötődik egy-egy híresebb mesterhez, hogy vagy azok műhelyében készült, vagy eredeti festményükről még a művészek életében készült másolat (alkalmasint valamelyik tanítványuk műve). Persze, ezek is jó áron kelhetnek el. Például az a Rubens műhelyéhez köthető, Lót és családja menekülése Szodomából című, 172x228 centiméteres, olaj-vászon festmény, amely 203 ezer dollárt ért. Itáliai, németalföldi holland és flamand, angol, spanyol, német, osztrák festők és szobrászok művei sorakoztak a licitálókra várva.
A közel 150 tételnek mintegy 70 százaléka talált új tulajdonosra, még az aránylag kevésbé ismert nevű, vagy az európai művészettörténet kisebb kvalitású mestereinek művei néhány esetben szép értékemelkedéssel értek célba, legalábbis az előzetesen megállapított becsérték alsó-felső határához képest. Elkelt például egy Camille Corot tájkép 152 400 dollárért, ez a becsérték felső határa volt. Áttekintve a teljes árverési anyagot, megállapítható, hogy az ezen az árverésen hozzáférhető anyag a középmezőny felső harmada volt mind a műveket, mind pedig a művészeket illetően. Az is a levonható tanulságok között említhető, hogy az S’s szakértői, valamint a New York-i műértő közönség együttes érték-kifejeződése alakította mind a siker arányát, mind pedig a leütési árakat.
Bár mostanában egyre kevésbé jellemző, hogy egy árverésen – legyen bár New Yorkban, Párizsban vagy Hong Kongban – nem feltétlenül a helyi, az árverésekre beülő közönség az egyetlen mérvadó piaci döntéshozó. Hiszen semmi akadálya, hogy akár a Föld túlsó feléről is licitálhasson valaki, mert ennek a lehetősége adott: telefonon, vagy megbízottja közbejöttével. Újabban egyenes közvetítések vannak a szóbanforgó (de bármelyik) aukciósház rendezvényéről, és egyre szaporodnak az internetes árverések is. Viszont az is igaz, hogy az aukciók mindenképpen befolyásolják a máshol, máskor tartott aukciókon elérhető művek értékének előzetes megállapítását és a leütési árukat. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy nincs két, egyforma aukció, hiszen nemcsak a helyszín és a közönség más mindig, újra meg újra, hanem az egyes művek sem szoktak évente többször is megjelenni az egymást követő árveréseken, amire hamarosan sorakozik itt példa.
A három magyar festő, Benczúr, Munkácsy és László Fülöp egy-egy festménye egymás után volt az árverés anyagába helyezve. Először Benczúr Gyula (1844-1920) festménye, az Emese álma című olaj-vászonkép került sorra. A katalógusban szokás szerint a festmény múltját mutatták be, ezek szerint közvetlenül az alkotótól vette meg dr. Török Béla, majd egy leszármazottja lett a tulajdonos, aki erre az árverésre adta be a képet. A festményről szóló irodalom kissé soványka, mindössze egyetlen, 1962-ben megjelent cikkre hivatkozik, melyet bizonyos T. Katalin írt. Feltehetően Telepy Katalin (1914-2007) lehetett, aki a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa volt. A katalógus ezen kívül egy pontos és részletes mikrotanulmányt is közöl, amelyben felfedi a titkot: ki volt Emese, ki volt Álmos, mit jelent a neve, mi az a turul, és mi köze az egésznek a magyar őstörténethez. Ennek ellenére a 20-30 ezer dolláros becsértékre taksált festmény nem talált vevőre.
Fotó: Sotheby's
Fotó: Sotheby's
László Fülöp (1869-1937) festménye a sorban következő, ugyancsak egy női hölgyről (írná Rejtő Jenő), a címe: Chaplin Vicomtess portréja (és rögtön hozzá kell tenni, hogy az illetőnek semmi köze a korabeli filmművészet halhatatlanjához, Charlie Chaplinhez). Csak egy brit főnemes-feleség. Ez a tény a László-életműben sem különösebben említésre méltó, hiszen nemcsak az angol királyi családot festette meg, hanem a pápát, a német császárt, más uralkodókat, valamint négy amerikai elnököt is. Vagyis a születési és pénzarisztokráciát. Életrajzírói szerint 4000 portré az ő életművének jelentős része, nemrég magyar árverésen is láthattunk a művei közül egyet. A 90x70 centiméteres kép irodalma jóval bővebb, mint a két korábbié, előéletéről viszont csak a két, legutóbbi tulajdonosváltást jelölik: 2007-ben a Christie’s londoni árverésén vette az a tulajdonos, akitől a jelenlegi beadó vásárolta meg. Mostani ára a jutalékokkal és adókkal együtt 69 850 dollár volt.
És akkor jöjjön a plusz egy: Bogdán Jakab. Meglehetősen nyitott könyv az élete. 1660-ban született Eperjesen. Előbb Bécsben, majd 1684-től Amszterdamban folytatott képzőművészeti tanulmányokat kiváló festőknél (egyik holland mestere, d’Hondecoeter egyik műve néhány tétellel az övé előtt szerepelt ezen az árverésen). Négy évvel később Londonba költözött és ott is élt az 1724-ben bekövetkezett haláláig. Közben, 1700-ban megkapta az angol állampolgárságot. Megrendelői közt volt a királyi családon kívül az arisztokrácia tagjai, például Churchill tengernagy. Pedig nem portrékat festett róluk, hanem gyönyörű csendéleteket, főként virágokkal és madarakkal. Ezen az árverésen is egy ilyen képére lehetett licitálni, amelynek címe: Ázsiai selyemtyúkok, dél-amerikai papagáj és más madarak egy képzeletbeli tájban. 2 méter magas és közel 1 méter széles, vászonra festve, olajfestékkel. A Bogdán Jakab életmű jellegzetes darabja, korábban meglehetősen sokáig egy New York-i magángyűjteményben pihent, majd 1998-ban elárverezték, ekkor szerezte meg az a cég, amely most beadta az S’s New York-i árverésére. Jó döntés volt, jutalékokkal együtt 152 400 dollár lett az ára. Mikrotanulmányt is csatoltak a katalógusban ehhez a festményhez, hangsúlyozzák benne, hogy magyar származású, csak azt felejtették ki belőle, hogy az utóbbi harminc évben egyetlen alkotása sem bukkant fel magyar árverésen, csak külföldin. De természetesen a Magyar Nemzeti Galéria jónéhány művét birtokolja.