6p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kormány szokás szerint nem jeleskedett abban, hogy a szakértők segítségét kérje az új javaslatainak kidolgozásában, a szakmai szervezeteket is meglepetésként érték a tervezett változások. Az Országos Kereskedelmi Szövetség ezért most közleményben cáfolt rá Lázár Jánosék javaslataira, tesszük hozzá jogosan.

A 2017. március 14-i egyeztetésen a meghívott érdekképviseletek egy rövid szóbeli tájékoztatást hallgathattak meg és egy nyolc pontból álló, a tervezett változtatásokat néhány mondatban összefoglaló, kétoldalas listát kaptak. A szakmai szervezetek úgy ismertethették állásfoglalásukat, hogy a felkészüléshez hivatalos információt sem a Miniszterelnökségtől, sem a Nemzetgazdasági Minisztériumtól előzetesen nem kaptak.

Az egyeztetésen az OKSZ kérte bemutatni azokat a hatástanulmányokat, melyek a tervezett intézkedések megalapozását szolgálták. A március 9-i Kormányinfón – minden bizonnyal az előzetes hatásvizsgálatok eredményeire támaszkodva – az hangzott el, hogy nem számolnak áremeléssel a változtatások nyomán, az OKSZ szerint viszont a tervezett intézkedések bevezetése következtében egyes termékek ára emelkedhet, ami a vásárlónak nyilván kedvezőtlen. A szövetség ezért egyúttal pontokba szedve reagált is a kormányzat felvetéseire.

Csak a legkisebb boltokat szívatják

A vasárnapi munkavégzés szigorítása, a 100 százalékos vasárnapi pótlék és a két szabad hétvégének előírása elsősorban a vasárnap nyitva tartó kisvállalkozásokat hozza lehetetlen helyzetbe, sokuknak be kellene zárniuk a hét utolsó napján, amivel versenyhátrányba jutnának.

Arról, hogy a kormány pontosan milyen lépéseket tervez, itt írtunk bővebben. >>>

A kis- és középvállalkozások a megemelt minimálbért is csak nagy nehézségek árán képesek kifizetni, újabb munkaerő- és bérterhet már nem tudnak vállalni. Erről a kérdésről célszerű lenne külön társadalmi vitát indítani, a munkavállalók képviselőivel közösen – írja az OKSZ.

A parkolóhelyek utáni környezethasználati díj tervezett mértéke ugyan nem ismert, de az előirányzott 20 milliárd forint költségvetési bevétel jelentős terhet vetít előre. Kérdés, hogy miért kizárólag a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházak és a bevásárlóközpontok lennének kötelezettek, több más, környezetet terhelő beruházással, vagy éppen parkolóhelyet kínáló létesítménnyel szemben.

A napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházakat korábban már kötelezték a parkolóhelyek számának emelésére, emellett pedig jelentős terhet ró rájuk az elektromos jármű töltőállomások kötelező telepítése is, ahol hosszú hónapokkal ezelőtt a terhek ésszerű arányosítását kérték a szakmai szervezetek.

A semmiből nem lehet új embereket keresni

A kötelező létszám előírása ugyancsak súlyos pénzügyi teher az eddig megismert információk alapján, ráadásul a munkaerőhiánnyal terhelt ágazatban lehetetlen egy ilyen arányú létszámnövelés. Nem ismert, milyen alapon épült a javaslat a 36 millió forint személyenkénti árbevételi követelményhez, mint ahogyan az sem derült ki, hogy pontosan mely, az üzletben munkát végző személy minősülne eladónak. Az előírt létszám feltöltését nem teljesítő kereskedők pénzbeli terhelése a környezethasználati díjhoz hasonló köztehernek minősülne.

A kötelező létszám előírása azzal a céllal, hogy a fogyasztó több információt kapjon, a gyakorlatban nem segítené a vásárlókat. A vásárlók tájékoztatása az adott termékről a gyártó kötelessége és felelőssége mindenütt a világon, az uniós követelmények is erre épülnek.

Teljesen irreális elvárás

Élelmiszerek esetén a vásárló a gyakorlatban a termék csomagolására írt gyártói információk elolvasásával tájékozódik. Az eladók képtelenek is lennének a boltjukban árusított élelmiszer tetemes mennyiségű, minden egyes tulajdonságát fejben tartani, hiszen még egy kisebb boltban is számos cikkféleséget kínálnak, ezek ráadásul a termékfejlesztések következtében folyamatosan változnak.

Szigorú követelmény jelenleg, hogy a gyártónak a csomagoláson megadott információin túl más terméktájékoztatást a kereskedő nem is adhat a vásárlónak, hiszen a fogyasztó tájékoztatása óriási felelősséggel is jár. Szóbeli tájékoztatás nyomán később akár vita is kialakulhat, ezért a gyártók csomagoláson feltüntetett, elolvasható tájékoztatási rendje a legbiztonságosabb minden piaci szereplő, így a vásárlók számára is.

Nincsenek kihasznált dolgozók?

A külföldi tulajdonban lévő élelmiszer áruházak a bolti dolgozóiknak már most is átlag feletti béreket fizetnek, az alkalmazottaikat hivatalosan bejelentett módon foglalkoztatják, a közterheket megfizetik, a létszámot pedig az értékesítési rendszerükhöz igazítják, ugyanúgy, mint bármely más országban. Nyugtát, számlát minden vásárlónak adnak. Az elmúlt időszakban a fizikai dolgozók bérét kétszámjegyű ütemben emelték. A legjobban fizetett bolti alkalmazottak havi kereseti lehetősége – nyolc órára vetítve – több helyen is eléri, vagy meg is haladja a 300 ezer forintot, így a külföldi tulajdonban lévő élelmiszer áruházak anyagilag is megbecsülik az alkalmazottaikat.

A valóságtól elrugaszkodott

A reklámköltségeknek az árbevételhez mért 0,5 százalékos korlátozása súlyosan sérti a vásárlók érdekeit. Kérdés, egyáltalán miért és éppen ilyen arány mellett kellene tiltani ezt a lehetőséget. Egy ilyen intézkedés az éppen védeni kívánt fogyasztókat fosztaná meg a legelemibb tájékozódási lehetőségektől.

A vásárlók éppen a tudatos döntéshozatal érdekében igénylik a reklámot és különösen az áruházi újságokat. Számukra iránytű a reklám a boltok és az egyes élelmiszerek közötti választásban, annak érdekében, hogy a számukra legmegfelelőbb tudják kiválasztani.

Nem létező problémát akar megoldani a kormány

A gyűjtőcsomagolás tervezett megtiltása ellentmond a vásárlók érdekeinek. Az élelmiszerek kihelyezése a polcra a gyűjtőcsomagolásban világszerte elterjedt. Az alkalmazottak számára általában sokkal könnyebb munkavégzést jelent. Hatékonyan szolgálja a termékbiztonságot is. A vásárlók számára is előnyös, mivel a polcokra helyezett gyűjtőcsomagolás védi a terméket a sérüléstől, a feldőléstől, a lecsúszástól, a leeséstől. Számos esetben – nagyobb mennyiség vásárlása esetén ¬– sokkal egyszerűbb a vásárlónak gyűjtőcsomagolásban leemelni a polcról és úgy szállítani haza a kiválasztott árucikket.

Az OKSZ felmérése szerint a gyűjtőcsomagolás rendje balesetveszélyt nem jelent, sérülésről, balesetről az elmúlt évekből nincs tudomása. Érthetetlen, hogy – amennyiben valóban a balesetveszély elkerülése a módosítás egyik kiemelt célja – mi indokolja, hogy éppen a kisebb alapterületű, 400 m2-nél kisebb bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzletekben lenne engedélyezett a gyűjtőcsomagban történő értékesítés.

Környezetkímélő megoldás

Az online házhozszállítás esetében a kiszállítás egyidejűleg egy járművel több vásárló részére történik, így a környezet terhelése is csökken. A tervezett intézkedés kizárólag a napi cikkeket forgalmazó kereskedőkre vonatkozik, miközben az online kereskedelemben ennek az árucsoportnak a részesedése a legkisebb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
Vásárló Örülhetnek az érintettek? Erről az áfacsökkentésről döntenek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 13:33
A nyár közepén a kérdés nem tűnik aktuálisnak, viszont a hidegebb hónapokra fontos felkészülés. 
Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG