2p
Alig tudják eladni a strucchúst a gazdák, egyre kevesebb struccot tenyésztenek Magyarországon.
Nem ma kezdték: ez a fotó 2009-ben készült egy hevesi struccfarmon. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

A problémát az okozza, hogy feloldották Afrikában a madárinfluenza miatti zárlatot, aminek hatására a strucchús értékesítési ára a korábbi kilónkénti 3,5-4 euróról 1,8 euróra zuhant. A profit zömét ráadásul a környékbeli országok, Szlovákia, Románia, Olaszország és Csehország fölözi le, így Magyarországon egyre több korábbi struccgazda hagy fel a madarak tenyésztésével, ezt közölte Zoufal Béla, a Zagyvarékason élő strucctartó.

A gazda emlékeztetett: néhány évvel ezelőtt egy-egy csibéért 23-25 ezer forintot is adtak, most alig tízezer forintért lehet túladni a struccnövendékeken. A futómadaraknak egyébként elsősorban a tojását és a húsát hasznosítják, jellemzően éttermek és viszonteladók keresik fel a gazdákat. Magyarországon Hajdúnánáson vállalnak struccvágást, élő állatot pedig elsősorban a cseh és olasz piacokra lehet eladni. Egy tyúk évente 30-70 tojást rak, ennek a feléből kelnek ki madarak. A kifejlett, 10-12 hónapos, mintegy két méter magas, 80-120 kilogrammos madár húsának általában a harmadát – elsősorban a combját – értékesítik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG