A cseresznyeexport átlagosan évi ezer tonna körül alakul és elsősorban a környező országokba valamint Németországba és a Baltikumba irányul. Behozni azonban gyakorlatilag semmit sem hozunk, alig 100 tonna cseresznye érkezik Németországból a szeptemberi utószezonban.
Mit keres a magyar?
A legkorábbi érésű cseresznyefajták (például a Münchenbergi korai, a Májusi korai, a Pomázi hosszúszárú, a Rita) szedése már május közepe után egy-két nappal megkezdődött, de ezek a fajták nem annyira elterjedtek. A szezon a május utolsó-június első napjaiban érő Bigarreau Burlat fajtával indul be igazán, amit számos másik fajta követ az érési sorban. A vásárlók jellemzően a nagy méretű, fényes és sötétpiros színű gyümölcsöt keresik. Ilyen a magyar nemesítésű Carmen, illetve a termelők körében elterjedt a Kordia és a Regina. A késői érésű fajták július közepéig lesznek elérhetőek.
| Miért kerül majd ennyibe a gyümölcs? Nem csak a cseresznye, más is drágul majd az idén, ennek okairól itt írtunk korábban bővebben. >>> |
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




