2p

Van valami, ami még Donald Trump megválasztott amerikai elnöknél is nagyobb hatást gyakorolhat a választók hangulatára: az átlagemberek fogyasztásának alakulása. Ezzel pedig gond lehet.

Az Egyesült Államok, egyben a világ egyik legnagyobb áruházlánca, a Walmart kénytelen lehet emelni az árait, ha Donald Trump, az USA megválasztott elnöke 2025-ben betartja azt a választási ígéretét, miszerint az ország határai mentén körkörösen megemelik minden termék importvámját – mondta John Davis Rainey, a kiskereskedelmi vállalat pénzügyi igazgatója a CNBC-nek adott interjújában.

„Sose akarunk árat emelni, az üzleti modellünk az, hogy a mindennapi fogyasztási cikkeket alacsony árakon kínáljuk. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amikor nem tudjuk elkerülni, hogy többet kérjünk a fogyasztóinktól” – mondta Rainey. Azt azonban korainak tartja, hogy megmondja, pontosan melyik termék is drágulhat. A szakember arra utalt, hogy Trump választási ígérete szerint minden az USA-ba importált termék vámtarifáját 10-20 százalékkal meg fogják emelni. A Kínából érkezőkét 60-100 százalékkal vinné feljebb.

Megkongatták a vészharangot az amerikai boltláncok
Megkongatták a vészharangot az amerikai boltláncok
Fotó: Walmart

Egy másik jelentős amerikai kiskereskedő, a Lowe hasonló figyelmeztetést fogalmazott meg. Branson Sink, a Lowe pénzügyi igazgatója elárulta, hogy a vállalat költségszerkezetében 40 százalék a külföldről importált termékek aránya. Ezek drágulhatnak.

Marvin Ellison, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy már „beszélgetnek” beszállítóikkal arról, mit lépjenek, ha bejönnek a magasabb vámok. Tervek készülnek különböző forgatókönyvekre.

Matthew Shay, az USA kiskereskedőit tömörítő szakmai szervezet igazgatója csatlakozott kollégáihoz. Szerinte infláció, boltbezárások és elbocsátások lehetnek a jövendő Trump-adminisztráció vámemelésének következményei. Más cégekhez hasonlóan a Walmart is igyekszik Kínán kívüli piacokról beszerezni az áruházainak polcaira kerülő importárut. (Más kérdés, hogy nem olyan kínaitól vásárolnak-e, amely kitelepítette üzletének egy részét más országokba, hogy elkerülje az USA–Kína vámháború hatását.) Rainey elmondta még, hogy hét éve (Trump előző és Joe Biden kormányzásának ideje alatt) a vámemelések időszakát élik, amihez kénytelenek alkalmazkodni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG