A professzor még 2007-ben talált fel egy ragacsos ion gélt, amit akkor azonban semmire sem tudott használni, így eltette, „hátha jó lesz valamire” alapon. Tíz évvel később ismét megtalálta ezt a fiókjában, majd néhány munkatársával belekezdett, hogy apró, százdolláros drónokra szerelje azt. Felfedezte ugyanis, hogy ha a repülő eszközöket lószőr sörtével és ezzel az anyaggal vonja be, úgy tökéletesen alkalmasak arra, amire a kihalófélben lévő méhpopuláció egyre kevésbé: a növények beporzására.
Tényleg ekkora a baj?
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a méhek tömeges kipusztulása idővel globális katasztrófához vezet, ők alkotják ugyanis az ökoszisztéma fenntartásának legfontosabb láncszemét. A Harvard egyetem még 2014-ben készített egy kutatást a különböző rovarirtók okozta „elnéptelenedés szindrómáról” (CCD). Bár ezeket elsősorban más kártevők elpusztítására használják, a benne lévő idegméreg a dolgozó méheket is arra készteti, hogy elhagyják a kaptárat, ezzel viszont az éhhalálba taszítják a kolónia többi tagját. Ezeket a rovarirtókat többségében már betiltották mind Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban is.
A másik, kihalást segítő faktorról szintén az ember tehet, ez pedig a globális felmelegedés. A méhek ugyanis rendkívül érzékenyek a hőmérsékletre, a fokozatos felmelegedés pedig kolóniák százait végezte ki. Arról nem is beszélve, hogy a területek beépítése csökkenti az állatok életterét, egyszersmind a beporozható növények számát is. Ha azonban a méhek kipusztulnak, úgy nem csak a mézről, hanem a teljes ökoszisztémánkról is lemondhatunk.
Lakóépületek, oktatási épületek is voltak a támadás célpontjai között. 
