3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Ez már a második ingatlanalapja a Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek, az elsőt 2017 végén hozta létre, mely a forrásai közel felét fektette be eddig.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója

A Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásába vette a Bonitás Második Ingatlan Alapot. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor által közvetve – a Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt.-n keresztül – tulajdonolt Bonitás Befektetési Zrt. zárt körben, szakmai befektetőknek értékesítette a zárt végű ingatlanalap befektetési jegyeit. Hogy mennyit és hányan jegyezték le, azt a privatbankar.hu megkeresésére az alapkezelő üzleti titokra hivatkozva sem az első, sem a második ingatlanalapra vonatkozóan nem közölte.

A zárt végűség egyébként azt jelenti, hogy az ilyen alap jegyeit nem forgalmazzák folyamatosan, azokat a futamidejük alatt nem lehet visszaváltani, illetve megvásárolni, csak az alap indulásakor, jegyzés keretében lehet valaki ilyen alap tulajdonosa. Zártvégű alapok befektetési jegyeit egyedi megállapodás alapján valamilyen szerződés keretében vagy a tőzsdén lehet adni-venni.

A Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt. 2012 áprilisában az EU-s Jeremie-program kockázati tőkéinek a fogadására jött létre. A cég honlapja szerint a Bonitás Kockázati Tőkealap I. 2013 márciusában alakult, 6,5 milliárd forint jegyzett tőkével, s a 2016. március 31-éig tartó befektetési időszakban a forrásait száz százalékban kihelyezte, projektenként maximum 2,5 millió eurót, EGT-tagállambeli székhellyel és magyarországi telephellyel rendelkező cégekbe. Elsősorban olyan, már működő és növekedési fázisban lévő társaságokba, amelyek egyedi és innovatív termékkel vagy szolgáltatással rendelkeznek, és erre alapozva képesek jelentős növekedést produkálni. Az alap tervezett futamideje 2021-ig tart.

A Bonitás Kockázati Tőkealap II. 2018 júliusában, 12,15 milliárd forint jegyzett tőkével indult el, s az Intelligens szakosodási kockázati tőkeprogram keretében tevékenykedik. 200 millió és 1,5 milliárd forint közötti összegeket nyújt, ugyancsak EGT-tagállambeli székhellyel és magyarországi telephellyel rendelkező projektekre. Futamideje 2029. december 31-éig tart. Szektorális megkötöttség nélkül egyrészt működő, a piacon már bizonyított, nagy növekedési kilátásokkal rendelkező kis- és középvállalkozásokat céloz, másrészt innovatív, termékfejlesztési fázisban vagy azt már sikeresen abszolvált, piacra lépés előtt álló, nemzetközi terjeszkedésre alkalmas projektekbe invesztál.

Honlapja szerint a Bonitás Befektetési Alapkezelő portfóliójában négy cég szerepel: a szoftvergazdálkodással, menedzsment megoldásokkal foglalkozó IPR-Insights Zrt., a használt gumiabroncsokat újrahasznosító Aquajet Zrt., a biokompozit ipari alapanyagokat fejlesztő és gyártó Meshlin Composites Zrt., valamint az orvostechnikai segédeszközöket fejlesztő és azokkal kereskedő Polarisol Kft.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40790 40510 41090 +0,20% 40740 40790 7 822 035 060 HUF 2026-05-20 14:04:17
MOL 4002 3992 4066 -1,43% 3998 4002 534 437 366 HUF 2026-05-20 13:59:01
MTELEKOM 2624 2600 2650 -1,13% 2620 2626 7 378 827 546 HUF 2026-05-20 14:02:04
RICHTER 12300 12210 12400 -0,65% 12300 12310 887 091 900 HUF 2026-05-20 14:03:48
OPUS 307 300 310 +2,33% 307 310 19 965 409 HUF 2026-05-20 13:39:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG