4p
Az ország legnagyobb abszolút hozamú alapja, az OTP Supra eddigi fél évtizedes működése során bőven két számjegyű hozamokat ért el. Főleg kötvényekre és devizákra köt üzleteket, de igyekszik, hogy árfolyam-emelkedés és esés esetén egyaránt hozamot érjen el.

Az alapot magas hozamra törekvő, kockázatvállaló ügyfelek számára ajánljuk, legalább 3-5 éves befektetési időtávra – mutatta be Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója Magyarország legnagyobb abszolút hozamú alapját, az OTP Supra Alapot. Az alap 2008. májusában jött létre, kezelt vagyona ötödik születésnapján elérte az 55 milliárd forintot, sőt 2013 december elején már a 84 milliárdot is. Hozama az első öt évében indulástól számítva éves átlagosan évi 28,76 százalék volt.

A kiemelkedő eredményt abszolút hozamú stratégia segítségével sikerült elérni. A portfólió-menedzser szabadon választhat a befektetési eszközök között, a lényeg, hogy emelkedő és eső piacokon is tudjon hozamot elérni. Munkáját származtatott eszközök alkalmazása is segítheti, felvehet tőkeáttételes pozíciókat, határidős vételi, illetve eladási pozíciókat egyaránt.

Szalma Csaba 15 éve dolgozik az OTP Alapkezelőnél kötvényportfólió-menedzserként, és öt éve kezeli az OTP Supra Alapot. Az OTP Supra abszolút hozamú alap, ami azt jelenti, hogy hosszú távon egyenletes árfolyam-emelkedés biztosítása a céljuk a befektetők számára, úgy, hogy az emelkedés független legyen az egyes eszközosztályok árának a mozgásától.

Befektetéseiket a globális piacokon eszközölik, elsősorban kötvény- és devizapozíciókat vesznek fel az alapban, de vannak részvény- és árupiaci pozíciók is. A pozíciók lehetnek hosszúak és rövidek (long és short) egyaránt, így árfolyam-emelkedésből és árfolyam-csökkenésből is tud profitálni az alap befektetője.

A nyereség mellett cél az is, hogy a befektetések során kordában tartsák a kockázatokat, konkrétabban az árfolyam-ingadozás tíz és húsz százalék között maradjon. Szalma Csaba azok számára ajánlja az alapot, akik tudnak kockázatos eszközöket is tartani, diverzifikálják a portfóliójukat, így a megtakarításaik eleme lehet a Supra is. Azt is javasolja, hogy három-öt éves távra tartsák meg a befektetést, mert a rövid távú árfolyam-ingadozás hatása hosszú távon kevésbé érvényesül.

Az alap fontosabb adatai
Az alap neve: OTP Supra Származtatott Alap
Alapkezelő társaság: OTP Alapkezelő Zrt.
Alapkezelő honlapja: www.otpalap.hu
Portfólió-menedzser: Szalma Csaba
Indulás időpontja: 2008.05.15
Devizanem: HUF
Befektetési politika szerinti kategória: részvényalap
Földrajzi/devizális kitettség: egyéb feltörekvő piaci
Fő forgalmazási hely: OTP Bank Nyrt.
További forgalmazási helyek: Commerzbank, UniCredit Bank, Erste Befektetési Zrt., Hungária Befektetési Zrt., SPB Befektetési Zrt., Concorde Értékpapír Zrt., Raiffeisen Bank, Codex Tőzsdeügynökség, Equilor Befektetési Zrt., CIB Bank
Vételi jutalék a fő forgalmazási helyen: max. 3000 HUF
Visszaváltási jutalék a fő forgalmazási helyen: max. 3000 HUF
Kockázati szint: számottevő
Ajánlott időtáv: 3-5 év
Elszámolás napja (T+?): T+3
Jegyzési időszak (csak induló alapnál): -
Az alapkezelő pár mondatos bemutatása: A 2013. októberében 20-ik születésnapját ünneplő OTP Alapkezelő a legnagyobb hazai intézményi befektető, egyben a legtőkeerősebb, kizárólagosan vagyonkezeléssel foglalkozó szervezet a magyar piacon. Több mint 70 kezelt értékpapír-alapjával, a hazai alapkezelési piac vezetője, 27%-ot meghaladó piaci részesedéssel.


Online értékesítés linkje: https://www.otpbank.hu/portal/hu/OTPdirekt/Belepes
Alapkezelő honlapja: www.otpalap.hu

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40290 39660 40540 -0,62% 40250 40290 4 644 782 000 HUF 2026-02-02 11:03:19
MOL 3884 3842 3918 -1,17% 3882 3884 1 315 618 916 HUF 2026-02-02 11:03:48
MTELEKOM 2005 1986 2020 +0,35% 2005 2010 167 390 132 HUF 2026-02-02 11:03:00
RICHTER 10770 10680 10850 0,00% 10760 10770 511 284 340 HUF 2026-02-02 11:04:03
OPUS 547 544 551 -0,55% 547 549 53 104 070 HUF 2026-02-02 10:52:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
Befektetési alapok Bekeményített a kistesó: az aranyat és a Bitcoint is rommá veri  
Czwick Dávid | 2025. december 3. 10:28
Olyan buldózer születhet, hogy ahhoz képest kanyarban sincsenek az eddigi sztárok. Már vannak komoly jelek.
Befektetési alapok Egyre több pénzt visznek külföldi bankbetétbe a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 20. 19:05
A magyar állampapír a PMÁP kamatfizetése óta kevésbé vonzó. Ehelyett hazai és küföldi befektetési alapokba, kötvényekbe vagy éppen külföldi bankszámlákra kerül a magyarok megtakarítása. 
Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG