Befektetés

A pénz- és tőkepiacokról, pénzügyi befektetésekről szóló cikkeink, különös tekintettel a magyar és külföldi részvényekre, devizákra, a forintárfolyamra, árupiaci termékekre és kriptodevizákra. Ide kerülnek rendszeres, általában naponta kétszer megjelenő piaci összefoglalóink éppúgy, mint a mélyebb elemzések. Az ingatlanok, az állampapírok vagy a befektetési alapok témái azonban általában külön, saját rovatukban találhatók meg. 



A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG
Befektetés Patai Mihály marad a tőzsdeelnök még 3 évre 
Privátbankár.hu | 2011. április 29. 13:09
Ismét Patai Mihály eddigi elnököt választotta meg a Budapesti Értéktőzsde elnökévé a BÉT pénteken újjáválasztott igazgatósága. Patai Mihály, aki az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója, újabb három évig töltheti be a BÉT elnöki tisztét. Az alelnök személyében szintén nincs változás, a posztot továbbra is Michael Buhl, a Wiener Börse AG vezérigazgatója tölti be. A BÉT pénteki közgyűlése újjáválasztotta a teljes igazgatóságot és felügyelőbizottságot, miután minden tag mandátuma lejárt. Az ülésen öttagú igazgatóságot és háromtagú felügyelőbizottságot választottak. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron>>
Befektetés Részvényenként 240 forint osztalékot fizet a BÉT 
Privátbankár.hu | 2011. április 29. 11:54
A Budapesti Értéktőzsde a 2010. évi, 1,32 milliárd forint adózott eredményének 98,4 százalékát, összesen 1,299 milliárd forintot fizet ki osztalékként, ez részvényenként 240 forintot jelent - erről döntött a BÉT pénteki éves közgyűlése. Tavaly a tőzsde 255 forint osztalékot fizetett, akkor a 2009. évi 1,38 milliárd forintos nyereség 99,3 százalékát osztotta szét a részvényesek között. A BÉT magyar számvitel szerinti 2010. évi mérlegét 7,359 milliárd forint mérlegfőösszeggel fogadta el a közgyűlés. Patai Mihály, a BÉT elnöke szerény sikerként értékelte a tőzsde tavalyi teljesítményét. Kifejtette, hogy a bevételek kevésbé alakultak jól, de ezt a költségek csökkentésével igyekezett ellensúlyozni a tőzsde vezetése. Az eredményt befolyásoló tényezők közül két tételt emelt ki: a közel 200 millió forint bankadót, és a KELER-től várt, de elmaradt osztalékot, amely mintegy 600-700 millió forint lett volna. A részvénypiac alakulását figyelemmel kísérheti a Privátbankáron >> MTI
Befektetés Mol: akkor veszünk INA-részvényt, amikor csak akarunk 
Privátbankár.hu | 2011. április 28. 11:57
A Mol a horvát kisbefektetőknek szánt legutóbbi ajánlattételi időszaka alatt a tőzsdén nem, azt követően azonban magánbefektetőktől további INA-részvényeket vásárolt, és éppen a cég hívta fel a horvát felügyelet figyelmét a spekulatív tőzsdei vásárlásokra
Befektetés London szerint az MNB kamatot fog csökkenteni 
Privátbankár.hu | 2011. április 27. 14:48
Valószínűleg kamatcsökkentés lesz a magyar jegybank következő kamatmódosítása - vélekednek szerdán kiadott legújabb előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők
Befektetés Inflációs tét: felemás kilátások a befektetési piacokon 
Privátbankár.hu | 2011. április 18. 11:00
A következő hónapok befektetéseit a várhatóan továbbra is emelkedő nyersanyag árak és a soron következő jegybanki kamatdöntések fogják meghatározni
Befektetés Rekordközelben az arany és az ezüst ára 
Privátbankár.hu | 2011. április 18. 10:33
A világgazdaság elmúlt heti alakulása következtében tovább folytatják diadalútjukat a nemesfémek, karnyújtásnyira van az arany 1500 és az ezüst 45 dolláros unciánkénti ára
Befektetés Közép-Európa adósságpiaca mágnesként vonzza a befektetőket 
Privátbankár.hu | 2011. április 15. 12:30
Élénk a külföldi befektetői érdeklődés a felzárkózó piacok, köztük Közép-Európa hazai adósságpiacai iránt, amelyekre jelentős külföldi portfoliótőke áramlott be az idei év eleje óta - állapítják meg kimutatásukban londoni pénzügyi elemzők
Befektetés Gyengélkedésre ébredt a forint 
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 07:55
Kissé gyengült a forint szerda reggel, az eurót 266 forint felett, a svájci frankot pedig 205 forint felett jegyezték 7 óra körül. A forint jegyzése várhatóan nem változik számottevően az utóbbi napok viszonylag gyenge árfolyamához képest, az euróval szemben továbbra is 265 forint feletti szintekre lehet számítani. A vártnál nagyobb márciusi infláció miatt elszállt a remény, hogy a Magyar Nemzeti Bank a közeljövőben kamatot csökkent, a magyarnál jobb lengyel gazdasági fundamentumok pedig a forinttól a zlotyhoz vonzhatnak devizapiaci befektetőket - indokolták várakozásukat elemzők a Dow Jones amerikai gazdasági hírügynökség beszámolója szerint. Realtime devizaárfolyamok a Privátbankáron >> Szerdán kora reggel az eurót 266,49 forinton jegyezték. Előző este 266,22 forint volt azt árfolyam a nemzetközi devizapiaci kereskedésben, előző reggel pedig 265,24 forint. A svájci frank jegyzése 205,01 forint volt szerdán 7 óra körül. Kedd este 205,14 forinton, kedd reggel pedig 203,65 forinton állt a frank. A dollárt 184,09 forinton jegyezték szerda reggel, a kedd esti 183,55 forint és a kedd reggeli 184,15 forint után. Száz japán jen jegyzése 219,01 forint volt szerda reggel, az előző esti 209,63 forint és az egy nappal korábbi 219,72 forint után. MTI
Befektetés Elindult az FxPro xTrader 
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 06:20
A piacvezető globális devizabróker, az FxPro elindította az FxPro xTrader-t, egy egyedülálló és felhasználóbarát ECN alkalmazást (x)
Befektetés A bankrendszer nyeresége negyedére csökkent 
Privátbankár.hu | 2011. április 8. 18:31
A bankszektor 2010-ben 72,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az előző évi alig egynegyedét, ezen belül a részvénytársasági formában működő kereskedelmi bankoké 58,2 milliárd, a bankfiókoké 14,2 milliárd forint volt
Befektetés Végre van forgalom a BÉT-en, az OTP vitte a prímet 
Privátbankár.hu | 2011. április 7. 17:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,82 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 24.451,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval magasabb volt, 43,5 milliárd forint értékben születtek üzletek, ebből 31 milliárd az OTP részvényeire. A vezető papírok a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az előző napi pozitív hangulat folytatódott a nyitásban csütörtökön is, majd egy nap közbeni erőteljes negatív korrekciót követően ismét megindult az árfolyamok épülése, így összességében fél százalékos pluszban zárt a BUX - mondta el Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Kiemelte, hogy a forgalom ismét nagy volt, és a piac húzóerejét az OTP jelentette, hasonlóan az előző napi kereskedéshez. Vaszkó Szabolcs szerint alapvetően a kedvező nemzetközi piaci hangulat hatott a BÉT-re. A befektetők "megtalálták" az alulértékeltnek számító közép-kelet-európai régiót. Véleménye szerint a következő napokban lecsillapodik a hangulat és szerényebb mértékű emelkedések jöhetnek, esetleg kisebb negatív korrekciókkal. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >> Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: hullámzó árfolyamokat láthattunk a hazai tőzsdén. A délelőtti korrekció után felfelé vették az irányt a részvények, majd a délután érkező hír az újabb japán földrengésről ismét eladókat csalt a parkettre. Az elemző szerint a bejelentett kamatdöntések nem okoztak különösebb meglepetést, a japán, és a brit jegybank a kamatszint tartását, míg az Európai Központi Bank 25 bázispontos szigorítást jelentett be. Varga Zoltán szerint a következő napokban nem lehet kizárni egy komolyabb negatív korrekciót, hiszen az elmúlt napok emelkedése túl gyorsnak tűnik. MTI
Befektetés Csalódtunk a pénzügyi szektorban 
Privátbankár.hu | 2011. április 7. 10:39
A pénzügyi válság és az abból adódó károk következtében megnőtt a pénzügyi szektor egyes intézményeiben és szolgáltatásaiban csalódott ügyfelek száma a PSZÁF szerint
Befektetés BÉT: hiába a Moody´s döntése, jó napot zárt az OTP 
Privátbankár.hu | 2011. április 5. 17:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,17 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 23.593,31 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,39 százalékkal 24.405 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,61 százalékkal 5.949 forintra erősödött. A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta: jó hangulat uralta a hazai piacot, amelyet a kivárás jellemzett. Felhívta a figyelmet, hogy bár az index nagy mértékben nem változott, a keddi forgalom jónak számít az elmúlt napok után. A régiós piacokon is stagnálás volt tapasztalható - tette hozzá. Kiemelte még, hogy blue chip-ek közül csak az OTP-ben volt erő, annak ellenére, hogy a Moody´s hét magyar bankot leminősített. A forint jelentősen erősödött - szögezte le azzal, hogy inkább az optimizmus jellemzi a piacokat még akkor is, ha a hétfőn és a kedden az indexek változásából ez nem látszik. A negatív híreket most nem nagyon reagálják le a piacok - fogalmazott. Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője úgy vélte: a csütörtöki EKB kamatdöntő ülés előtti alapvetően kivárás jellemezte a piacokat, a vezető részvények közül egyedül az OTP mutatott szép teljesítményt, melyet támogatott a forint erősödése is. A kínai, majd a lengyel kamatemelés híre sem okozott meglepetést, a szigorításokra érdemben nem reagáltak a tőzsdék - tette hozzá. Szerinte a következő napokban is trendnélküli, iránykereső mozgásra lehet számítani a nemzetközi, és a hazai piacon is. Friss hazai és nemzetközi tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >> MTI
Befektetés Beindul a világgazdaság, mi lassabban követjük 
Privátbankár.hu | 2011. április 5. 13:38
Az USA-ban 3-3,5, az eurózónában 2-2,5, míg a fejlődő országokban akár 6 százalékos gazdasági növekedésre számítanak idén a szakemberek
Befektetés Felemás egyenleg az arany és az ezüst piacán 
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 11:47
Január első kereskedési napjától számítva az arany dollárban jegyzett árfolyama 3,64 százalékot, az ezüst 23,48 százalékot drágult Londonban - írja az Aranypiac.hu
Befektetés OTP: jövőre 5 százalék alá is mehet az alapkamat 
Privátbankár.hu | 2011. április 1. 15:44
Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint a jegybanki alapkamat tovább csökkenhet az idén és jövőre 5 százalék alá is mehet
Befektetés Pesti tőzsde: ma semmi nem történt 
Privátbankár.hu | 2011. március 31. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,06 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 23.059,77 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,50 százalékkal 23.980 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,89 százalékkal 5.551 forintra esett.  A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, a Questor Csoport elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy az eurózóna márciusra vonatkozó, előzetes inflációs adata magasabb lett a vártnál, ami a jövő heti EKB kamatdöntő ülés előtt tovább erősítette a kamatemelési várakozásokat, és az ír bankok stressz-tesztje miatt is "idegesek voltak" a piacok. A pénteki amerikai adatközlések (foglalkoztatási, feldolgozóipari adat) előtt megjelent, kapcsolódó adatok érdemben nem változtatták meg a várakozásokat. Egész Európában estek a bankpapírok, emiatt a budapesti részvénypiacon is az OTP volt a gyenge láncszem, melyet az indexben ellensúlyozni tudott a Richter emelkedése, a gyógyszergyártó vállalat árfolyama folytatta a múlt héten megindult pozitív korrekcióját - tette hozzá a Questor elemzője. Viszonylag eseménytelen volt a részvénypiac csütörtökön, a német és amerikai piac is gyakorlatilag mozdulatlan volt - mondta Balázs Bertold, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője. Hozzátette: a 12 milliárdos forgalom átlag alatti volt. A "gyógyszerszektor" jól szerepelt, az OTP és a Mol azonban kevésbé produkált izgalmakat. A kis részvények közül a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t emelte ki az üzletkötő, a papír 4,9 százalékkal emelkedve 900 forinton zárt. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását >>> MTI
Befektetés Idén is magas lehet a többletünk - jól jöhet ez a forintnak 
Privátbankár.hu | 2011. március 31. 11:39
A folyó fizetési mérleg utolsó negyedéves többlete kapcsán az elemzők kimagaslóan jónak nevezték az ország finanszírozási képességét, amely az idén is megmarad, jelentős támaszt nyújtva a forint árfolyamának
Befektetés A Fitch nem bízik annyira a magyar dollárkötvényben 
Privátbankár.hu | 2011. március 30. 13:03
A legnagyobb európai hitelminősítő "BBB mínusz" szintre sorolta a magyar dollárkötvényt, ami megfelel a magyar államadósság osztályzatának
Befektetés Szinte már nyitáskor behozta tegnapi veszteségét a BUX 
Privátbankár.hu | 2011. március 30. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,73 pontos emelkedéssel, 22.841,31 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,40 százalékos erősödést jelent. Az elemzők is emelkedésre számítottak nyitáskor. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint az, hogy az elmúlt két napban nem emelkedtek az árfolyamok, már hozott eladókat, akiknek azonban vélhetően már szerdán csalódniuk kell, mert minden egy határozottan pluszos nyitás és további emelkedés mellett szól. Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője is emelkedésre számít a nemzetközi hangulatnak köszönhetően. Úgy vélte, az OTP, a Magyar Telekom esetében erőteljesebb emelkedés lehet, a Mol és az Egis azonban bizonytalanabb. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását>> MTI
Befektetés INA: a horvát kormány terve a Molnak sem jön jól 
Privátbankár.hu | 2011. március 29. 17:51
A jövőben senki nem szerezhet 49 százaléknál nagyobb tulajdoni hányadot az INA részvényeiből, ennek érdekében a horvát kormány szombaton tervezi módosítani a privatizációs törvényt - jelentette ki Jadranka Kosor miniszterelnök  kedden a Poslovni Dnevnik üzleti napilap internetes kiadásának közlése szerint. A kormányfő egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szombaton a módosító javaslattal néhány változást kívánnak elfogadni, amelyek lényege, hogy "senkinek nem lehet 49 százaléknál több INA részvénye". Kosor hozzátette, hogy a tervezet kapcsolódik a horvát pénzügyi felügyelet, a Hanfa hétfői döntéséhez, amellyel egész hétre felfüggesztette az INA papírjaival történő kereskedést a zágrábi tőzsdén. Az INA egyike Horvátország legnagyobb cégeinek, amelyben a Mol magyar olajtársaságnak jelenleg 47,25 százalékos részesedése van, a horvát állam pedig 44,84 százalékot tulajdonol. MTI, Privátbankár
Befektetés Némileg visszavett a lendületből a forint 
Privátbankár.hu | 2011. március 29. 17:08
A forint korrigálta kissé az előző héten szerzett nyereségét de alapjában véve megőrizte erejét: az eurót kedden délután fél ötkor 267,66 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,25 forint után. A dollárt 190,10 forinton jegyzik 1,4087 dolláros euró árfolyam mellett a hétfő délutáni 189,58 forintos és 1,4100 dolláros jegyzések után. A svájci frank jegyzése 206,67 forint a hétfő délutáni 206,50 forinttal szemben, száz japán jent pedig 230,99 forinton jegyeznek kedden délután az előző 232,10 forinttal szemben. Kereskedők a forint hétfő-keddi, lassuló ütemű gyengülését az euróval szemben az elmúlt héten elért 8 forintos árfolyamnyereséget szükségszerűen követő korrekciónak tulajdonítják. A jegybank hétfői, piaci várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése nem befolyásolta az árfolyamot, az indoklásban nem hangzottak el a piacok által be nem árazott tényezők. Az euró jegyzése a múlt hét előtti hét péntekén még 274 forint felett járt, a dollárt akkor 195 forinton, a svájci frankot 216 forinton, a japán jent 240 forint közelében jegyezték. A forint az elmúlt hét eleje óta folyamatosan erősödött és szerdán átlépte az erőteljes ellenállási küszöbnek tekintett 270 forintos euró árfolyam határt, majd péntekre tavaly április végi/május eleji, 266 alatti árfolyamszintre tért vissza. Kövesse figyelemmel a devizapiac változásait a Privátbankáron >> A piacon tartósnak tekintik a forint múlt heti erősödését támogató tényezők hatását, a magyar szuverén adósbesorolás megerősítése a S&P hitelminősítő által, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) múlt csütörtöki kötvényaukciójának, illetve a magyar dollárkötvény csütörtök esti nemzetközi tőkepiaci kibocsátásának eredményét.    A forint eszközökkel szemben a befektető bizalom javulását jól példázza az 5 éves magyar szuverén adósság CDS-díjszabásának, (a törlesztésbiztosításra köthető származékos csereügyletek "credit default swaps" díja) folyamatos javulása. A CDS díjszabás hétfőn 260,1 pont volt, míg pénteken 263,7 bázispont, csütörtökön 265,3, szerdán 271,3, kedden 272,1, a múlt hétfőn pedig 279,5 bázispont. Január elején a díjszabás még 395 pontnál járt. (összehasonlításképpen az 5 éves portugál CDS-díjszabás hétfőn 546,5 bázispont, a görög 1010,1 az ír pedig 614,9 bázispont volt.) A devizapiacokon a forint árfolyamát - az euróövezeti befektetői bizalom alakulásának függvényében - 265 és 268 forintos euró jegyzések között várják mozogni az elkövetkező napokban. MTI
Befektetés Kirúghatnak egy-két déli tagot az eurózónából? 
Privátbankár.hu | 2011. március 29. 08:11
Az euróövezet tagjainak eladósodása már ahhoz a szakaszhoz érkezett, hogy a befektetők azt találgatják már, ki áll majd le legelőször a törlesztéssel
Befektetés Tovább mérgezi a magyar-orosz viszonyt a Szurgut-ügy 
Privátbankár.hu | 2011. március 25. 11:28
A Mol–Szurgutnyeftyegaz kérdésében a két vállalat tárgyalásai hozhatnak előrelépést, a vélemények azonban még messze állnak egymástól
Befektetés Szárnyra kapott a forint: új tartományba költözhet a hazai deviza 
Privátbankár.hu | 2011. március 24. 16:49
Számos kedvező tényező együttes hatására erősödött csütörtökön a forint: az eurót délután négy órakor 267,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 269,41 forint után. Csütörtökre virradóra az euró jegyzése 269 forint közvetlen közelében mozgott a nemzetközi kereskedelemben. A forint a nap folyamán mindvégig erősödött. A forint a hét eleje óta folyamatosan erősödik és szerdán átlépte az erőteljes ellenállási küszöbnek tekintett 270 forintos euró árfolyam határt, majd csütörtökön 267 közeli euró jegyzésekkel tavaly május eleji árfolyamszintet érintett. Kereskedők szerint, amennyiben a 270-es határ átlépése tartósnak bizonyul, a forint árfolyama kedvező nemzetközi környezetben új mozgási tartományba juthat a 270-es forint/euró jegyzés alatt. A dollárt 188,61 forinton jegyezték 1,4189 dolláros euró árfolyam mellett. Szerdán délután a dollárt 190,59 forinton, az eurót 1,4140 dolláron jegyezték. A svájci frank 208,52 forintot ért a szerdai 210,30 forint után, száz japán jen jegyzése pedig csütörtök délután 233,17 forint az előző délutáni 235,50 forint után. Csütörtökön az euró ismét erősödni kezdett a dollárral szemben az euróövezeti versenyképességi paktumról döntő uniós csúcstalálkozó előtt, tükrözve a portugál kormányválság által keltett zavar ellenére is erősödő befektetői bizalmat. A piacok figyelme az euróövezet stabilitásával szembeni kételyeknél kedvezőbb tényezőkre terelődött, például az EKB-tól várt kamatemelésre. Az európai tőkepiacon csütörtökön csökkentek a hozamprémiumok és csökkentek a törlesztésbiztosítási díjak is. Szerdán a Portugália által keltett zavar miatt még növekedtek a hozamprémiumok.   Az 5 éves portugál szuverén adósság CDS-díjszabása, (a törlesztésbiztosításra köthető származékos csereügyletek "credit default swaps" díja) csütörtökön 528,96 bázispontra csökkent a szerdai 531,8 bázispontról. Kedden 528,5, hétfőn 494,7 bázisponton állt a díjazás. Összehasonlításképpen: az 5 éves magyar szuverén adósság CDS-díjszabása csütörtökön 265,35 bázispont volt a szerdai 271,3, a keddi 272,1, a hétfői 279,5 bázispont után. Január elején a díjszabás még 395 pontnál járt. A Standard & Poor´s hitelminősítő intézet a negatív kilátás megtartásával megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű szuverén deviza- és forintadósságának "BBB mínusz/A-3" besorolásait.    Magyarország dollárkötvényt áraztatott be a nemzetközi tőkepiacon, ami az aktuális piaci kondíciókhoz képest kedvező visszhangra lelt. A forint árfolyamkilátásait a kereskedők a nemzetközi befektetői hangulat alakulásához kötik, mivel a belföldi befolyásoló tényezőkkel szemben táplált piaci fenntartások már jórészt erejüket veszítették. A monetáris tanács új tagjainak hétfői kinevezését követő nemzetközi elemzői vélemények szerint a tanács új összetétele megnyugtatta a piacokat. A Reuters hírügynökség csütörtökön végzett felmérése szerint a monetáris tanács hétfői ülésén nem változtat az alapkamaton. A megkérdezettek többsége az év végén is 6 százalékos alapkamatot vár, 2012 végére pedig 5,50 százalékot. MTI, Privátbankár
Befektetés Nem sokáig bírta az újranyitó egyiptomi tőzsde 
Privátbankár.hu | 2011. március 23. 10:34
Csaknem kéthónapos szünetet követően az árfolyamok zuhanásával indult újra szerdán a kairói tőzsde, ahol a gyengülés miatt átmenetileg azonnal fel is függesztették a kereskedést. Az EGX100 index 9,93 százalékos gyengüléssel kezdett. A Telecom Egypt, a Commercial International Bank és az építőipari Orascom Construction Industries részvényárfolyama egyaránt 10 százalékkal esett. A kereskedést egyelőre fél órára függesztették fel. A tőzsdét január 27-én, az időközben lemondott Hoszni Mubarak államfő elleni tüntetések kirobbanásának harmadik napján zárták be. A vezető részvények EGX30 mutatója a kereskedés leállítását megelőző két napon több mint 16 százalékkal gyengült. A nyitást többször beharangozták, de egészen szerdáig mindig elhalasztották, éppen a befektetők pánikszerű menekülésétől és az árfolyamok összeomlásától tartva. A tőzsde üzemeltetője előre közölte, hogy felfüggesztik a kereskedést, ha az EGX100 öt százalékot meghaladó mértékben gyengül. MTI
Befektetés Belehúzott a forint: nekigyürkőzik a 270-nek is? 
Privátbankár.hu | 2011. március 21. 10:53
Erősödött a forint hétfőn reggel: az eurót hétfőn délelőtt negyed tizenegykor 271,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 273,07 forint után. A dollár jegyzése 191,62 forint 1,4152 dolláros euró árfolyam mellett.  A svájci frank jegyzése hétfőn délelőtt 211,33 forint a péntek délutáni 213,45 forinttal szemben, száz jent pedig 235,99 forinton jegyeznek 238,50 forint után. A hét végén ismertté vált a monetáris tanácsba jelölt két új tag neve, akiket a parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfőn délelőtt hallgat meg, kinevezésükről pedig a parlament délután szavaz.  A piacokon a jelöléstől nem várnak a forint árfolyamkilátásait lényegesen befolyásoló hatást. "Nem számítunk drámai kijelentésekre részükről, de valószínűleg hangsúlyozni fogják, hogy a kormány politikai céljai legalább olyan fontosak, mint az árstabilitás biztosítása" - idézi a Dow Jones hírügynökség a Nomura International Plc. londoni elemzőjét, Peter Attard Montaltot. Kereskedők a forint árfolyamát a 271-es euró jegyzés szűk környezetében várják alakulni a héten, de esetleg sor kerülhet a 270-es ellenállási határ áttörésére is. A forint gyengülésével szemben a 274-es euró jegyzés támaszt erőteljes ellenállást. A legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron >> MTI
Befektetés Indulhat a tőzsdei rali! 
Privátbankár.hu | 2011. március 21. 09:06
A japán fukusimai atomerőmű hűtésében elért fordulat és a líbiai helyzet kedvező alakulása miatt egyértelműen pozitív nyitásra számítanak az elemzők hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, s a jó hangulat később is kitarthat. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: emelkedésre számítanak, kezd megnyugodni a hangulat, mivel az erőműben sikerült a hűtést helyreállítani, s Líbiában sikereket értek el a támadó koalíciós erők. Elmondta azt is, félő, hogy hosszú távon patthelyzet alakul ki Líbiában, ami az olajárakat magasan stabilizálja, ez pedig kedvezőtlenül hathat a világgazdaság válságból való kilábalására. Ez azonban egyelőre még nem befolyásolja a pozitív tőzsdei várakozásokat. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője kifejtette: a hétvégén mind Japánból, mind Líbiából kedvező hírek érkeztek, ezért hétfőn folytatódhat a "visszapattanás" a világban, így a magyar tőzsdén is; a BUX akár határozottabb plusszal is kezdheti a napot. Úgy vélte, egyedül csak a Mol esetében szükséges az óvatosság, mivel a kitermelésének 13 százalékát adó Szíria is bekerült hírekbe, aminek egyelőre nem tudni, milyen hatása lehet. Bizakodó a nemzetközi hangulat is, a szakértők emelkedő indexekre számítanak a hétfői nyitásban. A pozitív befektetői várakozásokat nemcsak a fukusimai atomerőmű ellenőrzés alá vonásáról érkező megnyugtató hírek erősítik. Javítja a hangulatot, hogy a líbiai beavatkozástól világszerte gyors eredményt várnak, illetve az is, hogy a G7 a múlt héten sikeres összehangolt akciót hajtott végre a jen gyengítésére. *** A BUX a várakozásoknak megfelelően 286,47 pontos emelkedéssel, 22 447,63 ponton nyitott hétfőn. Az index a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,29 százalékkal erősödött. Friss hazai és nemzetközi tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >> MTI
Befektetés Fitch: Lengyelország három fokozattal jobb nálunk 
Privátbankár.hu | 2011. március 18. 18:08
Bár romlanak a lengyel közfinanszírozási mutatók, megerősítette Lengyelország elsőrendű befektetői adósosztályzatait pénteken a Fitch Ratings
Befektetés 3,52%-kal erősödtek a Mol-papírok ma 
Privátbankár.hu | 2011. március 17. 17:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,92 pontos, 1,73 százalékos emelkedéssel, 22.280,31 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 3,52 százalékkal 23.500 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,28 százalékkal 5.421 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A nemzetközi piacokon valamelyest enyhült a nyomás, így csütörtökön a nyugat-európai és az amerikai részvénypiacokon is emelkedtek az árfolyamok. A nemzetközi optimizmus pedig a magyar piacot is felfelé húzta - vélekedtek az MTI-nek a megkérdezett üzletkötők. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy délután a javuló nemzetközi hangulat a BUX indexet is magával húzta. Az üzletkötő kiemelte a Molt és az OTP-t. Elmondta: a hét elején jelentősen estek a külföldi piacok a Japánt ért földrengés miatt, ebből a magyar részvénypiac kimaradt. A piacok továbbra is hektikusan mozognak, még mindig jellemző a bizonytalanság. A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön erősödtek, miután az előző hatnapi zuhanás majdnem négyhavi emelkedést semmisített meg. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,78 százalékkal, a frankfurti DAX-30 2,01 százalékkal, a párizsi CAC-40 2,22 százalékkal volt a szerdai záró fölött. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője is hangsúlyozta, hogy most elsősorban a Japánból érkező hírek befolyásolják a kereskedést. Megnyugtató a magyar piac számára, hogy az elmúlt egy héten a forint árfolyama alig változott - jegyezte meg. Mint mondta, most fellégeztek a piacok, de ez nem végleges, még nem dőlt el semmi. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >> MTI
Befektetés ÁKK-aukció: izgalomra nem volt ok 
Privátbankár.hu | 2011. március 17. 13:10
Az utóbbi időben megszokott bő kétszeres túljegyzés mellett növekvő átlaghozamon a meghirdetett összeget értékesítette 12 hónapos diszkont kincstárjegyből az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján. Az ÁKK a január eleje óta szokásos 50 milliárd forint értékben hirdetett meg 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a minden második héten tartott aukción. Tavaly november-decemberben még 40 milliárd forint értékben hirdetett meg 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK. A D120307 jelű, 2012. március 7-én lejáró kincstárjegyre az elsődleges forgalmazók 117,333 milliárd forint ajánlatot tettek a két héttel ezelőtti kiemelkedően magas 188,725 milliárd forint után, amely 2009 szeptembere óta legnagyobb ajánlati összeg volt. Négy héttel ezelőtt 121,184 milliárd forintot, hat hete 92,025 milliárd forint volt az ajánlati összeg. Az ÁKK a meghirdetettnek megfelelő összeget értékesített 5,97 százalékos, az előző aukción kialakultnál 4 bázisponttal magasabb átlaghozam mellett. Az átlaghozam 7 bázisponttal haladta meg a 12 hónapos kincstárjegy szerdai másodpiaci referencia hozamát, amelyet ugyancsak a jövő március 7-én lejáró sorozatra számoltak.MTI
Befektetés A magyar tőzsde sikeresen átaludta a zuhanást? 
Privátbankár.hu | 2011. március 16. 08:44
Akár emelkedés is jöhet szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett piaci szakértők szerint. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta: az elmúlt napok jelentős árfolyamesését követően Amerikában már az emelkedés jelei látszódnak.  Az elemző szerint azzal, hogy a nemzeti ünnep miatt a magyar piac hétfőn és kedden zárva tartott, elképzelhető, hogy kimaradt ebből a zuhanásból. Mint mondta, egyes becslések szerint a Japánban bekövetkezett földrengés okozta kár elérheti a 175 milliárd dollárt is. A befektetők attól tartanak, hogy ez visszaveti a japán fejlődést és így a világgazdaságot is. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője azt közölte: az elmúlt napokban a nemzetközi piacokon bekövetkezett zuhanás után a "megnyugvás" szakaszban kapcsolódik be szerdán a magyar tőzsde. A szakértő úgy vélte, a magyar piacon nem kellene, hogy nagy hatása legyen az elmúlt napok eseményeinek, erre nemcsak a gyakorlatilag rezzenéstelen forint, de az elmúlt két napban 1 százalékot sem eső lengyel és cseh tőzsdeindex is utal. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >> A nyitásban mindenesetre inkább az elmúlt napok hangulata uralkodott: a BUX 252,48 pontos csökkenéssel, 21.986,89 ponton nyitott. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,14 százalékkal gyengült.MTI
Befektetés Emelkedéssel zárt a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2011. március 11. 17:20
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,25 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 22.239,37 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények árfolyama - a Mol kivételével - erősödött az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője borúsnak nevezte a kereskedés kezdetét, amit alapvetően az amerikai piacok esésének és a Japánban történt földrengés nyomán az ázsiai piacokat ért "ütéseknek" tulajdonított.  A BÉT az európai tőzsdékhez hasonlóan negatív hangulatban kezdett, de elég erős támaszt találtak a részvényárfolyamok ahhoz, hogy lassú erősödésbe kezdjenek. A magyar piac az elmúlt napokban "lemaradó" volt, így napközben erőteljesebb volt a korrekció. Az emelkedést az elmúlt napokban gyengélkedő papírok vezették, kiemelten az OTP. A Mol komoly erősödést tudhat maga mögött az olajár emelkedése miatt, de annak mérséklődésére a magyar olajpapír is gyengül, azonban még emelkedő trendben van - jegyezte meg a bróker. Sőre Balázs, a BudaCash Brókerház Zrt. részvénypiaci elemzője is kiemelte, hogy a nemzetközi hangulat nyomta rá a bélyegét a budapesti kereskedésre. A  magyar piac "felülteljesített" a régióhoz képest. Az OTP árfolyama - ugyan viszonylag alacsony forgalomban - de erőteljesebben emelkedett.  A Mol külön életet él, nem egyértelmű ugyanis hogy az olajár mozgatja az árfolyamot. Az elemző megjegyezte: az olajpapír elveszítette a korábbi lendületét. A Mol 180 forinttal, 0,79 százalékkal 22.620 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 89 forinttal, 1,65 százalékkal 5.477 forintra erősödött, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,88 százalékkal 570 forintra nőtt, forgalma 853,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,35 százalékkal 37.500 forintra emelkedett, a részvények forgalma 400,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 154,1 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 1,03 százalékkal 19.195 forintra növelte értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.891,11 ponton zárt pénteken, ez 5,08 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >> MTI
Befektetés London: marad az MNB alapkamata 
Privátbankár.hu | 2011. március 11. 14:13
Egyelőre marad a jegybank 6 százalékos alapkamata, de a várható euróövezeti szigorítást az év vége felé jó eséllyel az MNB is kamatemeléssel követi - jósolják londoni elemzők
Befektetés DKJ-aukció: ismételten magas túljegyzés 
Privátbankár.hu | 2011. március 8. 13:05
A  múlt keddihez hasonlóan magas túljegyzés mellett ismét a másodpiacinál magasabb hozammal értékesítette a meghirdetett 50 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres, keddi aukcióján. A hozam kissé nőtt a múlt heti aukcióhoz képest is. Az ÁKK a korábbi 45 milliárd forint helyett már sorban a harmadik alkalommal hirdetett meg 50 milliárd forint értékben jegyzésre 3 hónapos diszkont kincstárjegyet. Az elsődleges forgalmazók az előző hetihez hasonlóan ismét több mint kétszeresen jegyezték túl a meghirdetett összeget. A D110615 jelű, 2011. június 15-én lejáró papírra 109,902 milliárd forint ajánlat érkezett a múlt heti 103,337 milliárd és a két héttel ezelőtti 82,490 milliárd után. Az ÁKK a meghirdetett összegnek megfelelő ajánlatot fogadott el 9,97 százalékos átlaghozammal. Az átlaghozam 2 bázisponttal volt az előző aukció 5,95 százalékos átlaghozama felett, és 7 bázisponttal haladta meg az aukcióra vitt kincstárjegynél másfél hónappal később, július 27-én lejáró kincstárjegyre számolt hétfői 3 hónapos másodpiaci referencia hozamot.MTI
Befektetés Széll Kálmán és az EKB mozgatta a héten a tőzsdét 
Privátbankár.hu | 2011. március 6. 14:36
Vegyesen zárták a hetet a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei. A Széll Kálmán Terv, valamint az olaj árának emelkedése is befolyásolta a kereskedést
Befektetés EKB: maradt az 1 százalékos alapkamat 
Privátbankár.hu | 2011. március 3. 17:00
Az Európai Központi Bank nem változtatott 1 százalékos alapkamatán, a jegybanki törvény módosításával kapcsolatban pedig "nagyon elégedetlen a magyar kormány álláspontjával"
Befektetés Ismét profitot profitra halmoznak a hedge fundok 
Privátbankár.hu | 2011. március 2. 17:55
Profittermelő hatékonyságukat tekintve a tavalyi második félévben a fedezeti alapok (hedge fundok) letaszították trónjukról a bankokat: a világszerte mindössze néhány száz munkatárssal dolgozó "elit" alapok az időszakban nyereségben túlszárnyalták a több százezer alkalmazottat foglalkoztató vezető befektetési bankokat. A tavalyi második félévben a tíz legnagyobb fedezeti alap összesen 28 milliárd dollárt keresett - becsli a az Investor LCH, míg a vezető befektetési bankok "csak" 26 milliárd dollárt. A fedezeti alapok "elitje" a bankoknál sokkal magasabb bónuszokkal, sokkal nagyobb nyereségekkel, ugyanakkor sokkal nagyobb kockázatokkal működik. A fedezeti alapok előnye jelenleg, hogy a bankokénál kevesebb korlátozás köti őket. A fedezeti alapok "sztárja" jelenleg a Paulson & Co, amely mintegy 120 alkalmazottal a tavalyi második félévben 5,8 milliárd dollár nettó profitot termelt, és ezzel a Wall Street fő pénzgyártójának számító Goldman Sachsot alaposan lehagyta: a 35 ezer feletti alkalmazotti létszámmal dolgozó befektetési bank csupán 3,9 milliárd dolláros adózott eredményt könyvelhetett el az időszakban. MTI
Befektetés Széll Kálmán elfújta a leminősítést? 
Privátbankár.hu | 2011. március 2. 13:09
Valószínűleg elkerülhető a további hitelminősítői osztályzatrontás a magyar kormány által meghirdetett strukturális reformcsomaggal - vélekedtek szerdai kommentárjaikban londoni felzárkózó piaci elemzők
Befektetés BÉT: padlót fogott az OTP, a piac csalódott 
Privátbankár.hu | 2011. március 1. 17:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,34 pontos, 1,81 százalékos csökkenéssel, 22.737,16 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,13 százalékkal 23.770 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,42 százalékkal 5.679 forintra esett. A BUX a várakozásoknak megfelelően 152,57 pontos emelkedéssel, 23.308,07 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,66 százalékkal erősödött.  A részvénypiac forgalma 27,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a piac optimistán várta a reformelképzeléseket, azonban a Széll Kálmán Tervben megismert strukturális tervekről, elképzelésekről a piaci szereplők úgy vélekedtek, hogy azok kevés konkrétumot tartalmaznak. A kereskedés kezdetén még az optimizmus "uralkodott", később azonban a piaci hangulat megváltozott. "Kevés szó esett a konkrét lépésekről, a megvalósítás útjáról, módjáról, ezért a reformcsomag ismertetése után lefelé mozdultak el az árfolyamok" - elemezte Vaszkó Szabolcs. Hozzátette: a gyógyszeripari részvények szereplésére a gyógyszer-támogatási rendszer tervezett módosításának bejelentése hatott, míg az OTP árfolyamát a bankadó kapcsán az befolyásolta, hogy a nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a bankadó változatlan formában fennmarad, azaz a költségvetés bevételei közé a bankadót "három évre, teljes összegben érdemes beszámítani". Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője egyetértett azzal, hogy a tervben a konkrét lépések hiánya lefelé vitte a tőzsdei árfolyamokat. Emellett arról is szólt, hogy a nemzetközi piaci hangulat is romlott, lefelé mozdultak el a piacok, ebbe belejátszanak a líbiai események is, de a szaúdi tőzsde is negatív tartományban zárt. "A következő napokban egy erősebb korrekció előtt állunk" - húzta alá, hozzáfűzve, hogy például szerinte az OTP "még mindig túlértékelt." Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>> MTI, Privátbankár
Befektetés Kiigazítás: a forintpiac beárazta a kockázatokat 
Privátbankár.hu | 2011. március 1. 16:59
Gyengült a forint kedden több bel- és külpiaci tényező hatására: az eurót délután negyed ötkor 272,72 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután és kedd kora reggel tartott 270,80-as szint után. Kedden kora délelőtt a forint még erősödött arra a hírre, hogy a kormány strukturális átalakítási terve a piacok által vártnál magasabb költségvetési kiadáscsökkentést tartalmaz. A forint akkor egészen a 269,60-as euró jegyzésig erősödött. A terv bemutatása előtt a forint ismét 271 feletti euró jegyzésre gyengült, és ezt a szintet az intézkedési terv részleteinek ismeretében is megtartotta. A kereskedők a forint gyengülését az intézkedések "alkalmazási kockázatának", illetve a klasszikus "vedd meg a hírt, add el a tényt" piaci reakciónak tulajdonították. A forint ezt követő, kora délutáni gyengülése a 272,50 körüli eurójegyzésekre már a régiós trend követésének tulajdonítható. A zloty a reggeli 3,9550-es eurójegyzésekről 3,9750-re, a cseh korona 24,32-es eurójegyzésekről 24,32-re gyengült. Kedden újabb kockázati tényező jelent meg a nemzetközi piacokon: a szaúd-arábiai tőzsdeindex 7,73 százalékkal 20 havi mélypontra esett arra az aggodalomra, hogy az arab országokon végigsöprő zavargások átterjedhetnek a szaúdi királyságra is. Az olajellátási biztonsággal és az esetleges olajár-emelkedés inflációs hatásával kapcsolatban felmerülő aggályokkal párhuzamosan ismét negatív fordulat következett be a nemzetközi tőzsdei hangulatban, a 0,40-0,50 százalékos nyereséggel nyitó főbb európai tőzsdeindexek délután már 0,40-0,60 százalékos veszteségben jártak. A két befektetési menedék deviza, a svájci frank és a jen erősödött, valamint emelkedni kezdett az arany ára. Real-time devizaárfolyamok itt a Privátbankáron >> A biztonságos befektetési eszközök keresése az euró árfolyamát 1,2880 svájci frankról 1,2830-ra szorította le, az arany árát pedig ismét az unciánkénti 1.423 dolláros feletti, rekord közeli szintre emelte. A dollárt 197,59 forinton jegyezték kedden délután 1,3817 dolláros euróárfolyammal, szemben a hétfő délutáni 195,75 forintos dollár-, és 1,3831 dolláros eurójegyzéssel. A svájci frank jegyzése 212,54 forint 210,82 forint után, száz japán jen jegyzése 240,60 forint lett 239,09 forint után. MTI
Befektetés A bizonytalanság kezd eluralkodni a piacokon 
Privátbankár.hu | 2011. február 24. 10:03
Mínuszos nyitás várható csütörtökön a budapesti részvénypiacon, miután az arab világban tapasztalható bizonytalanság továbbra is érezteti hatását a nemzetközi piacokon - vélekednek az MTI által megkérdezett elemzők. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a szerdai zárószintek közelében nyithat csütörtökön, a nemzetközi hangulatnak megfelelően inkább mínuszban. A bluechipek a határán vannak már a fontos árszinteknek, közel a piac ahhoz, hogy akár egy komoly esés elindulhasson, de egyelőre nem lehet látni, hogy ez a hét további részében bekövetkezhet-e - tette hozzá. Az arab világban tapasztalható bizonytalanság megtette a hatását: második magas forgalmú "esős nap" jött össze az amerikai tőzsdéken szerdán, amire hónapok óta nem volt példa - emlékeztetett Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója. Hozzátette: a líbiai események miatt a WTI kőolaj a 100 dollár fölötti szinteket próbálja meghódítani. Legutóbb 2008. szeptember végén járt ilyen magasságokban az ár. A csütörtöki kereskedés alaphangulatát továbbra is két negatív tényező adhatja meg. Az egyik a nemzetközi piacokra is nagy befolyással bíró arab helyzet, a másik pedig a hazai kormányzati csomag bejelentésének késlekedése. Az alapvetően negatív hangulatot fékezheti, hogy a Magyar Telekom a körülményekhez képest egészen szép gyorsjelentéssel állt elő hajnalban - mondta Takács Szabolcs. Délután néhány amerikai adat - a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya és a heti friss munkanélküliek száma, valamint az új lakás értékesítések mennyisége hozhatja mozgásba a piacokat. Hozzátette: a bizonytalanság a forint piacán is kezd eluralkodni, hiszen az euróval szemben kialakított 267-270-es sávot elhagyva a csütörtöki kereskedést már a gyengébb 274,5-ös szinten kezdte a forint. Délelőtt az ÁKK 3, 5 és 10 éves államkötvény aukciót tart, amire szintén rányomhatja bélyegét a kialakult helyzet. *** A BUX a várakozásoknak megfelelően 155,39 pontos csökkenéssel, 22.197,39 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,70 százalékkal gyengült. Friss tőzsdei árfolyamok >> MTI
Befektetés Gyengült a BUX a tegnapi záróértékhez képest 
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 09:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.489,84 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,37 százalékkal gyengült. Balásy Zsolt a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az észak-afrikai események és az attól való félelem, hogy az olajkitermelésben valóban nagy súllyal - 12 százalékkal - bíró Szaúd-Arábiára is átterjed a felkeléssorozat negatív korrekciót eredményezett a tőzsdéken. Hozzátette: ma eldőlhet, hogy "mi is kapunk-e a pánikból, vagy megmaradunk az enyhe korrekció szintjén". Ezt talán a Mol árfolyamán lehet majd a legjobban lemérni. Ha az emelkedő olajár ellenére a magyar olajpapír ára drasztikusan esik, akkor az arra utal, hogy a befektetők menekülnek a részvényektől. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását >> MTI
Befektetés Minimálisan változott a forint 
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 07:53
Tartotta árfolyamát a forint a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben hétfő reggel virradóra a nemzetközi bankközi devizapiacon. (Valósidejű devizaárfolyamok itt a Privátbankáron.) Egy euróért 269,92 forintot adtak hétfő reggel a péntek esti 270,00 forinttal szemben. Az előző év végén 278,25 forinton állt az euró/forint kurzus. Az idén február 7-én volt a legerősebb a forint a közös valutával szemben, akkor 267,34 forintot ért egy euró. Az euró árfolyama az idén január 10-én tetőzött 280,84 forintos szinten. Egy svájci frank 208,69 forintot ért hétfő reggel, az előző heti záróérték 208,60 forint volt. A 2010. év végi 222,76 forintos árfolyam után az idén a kurzus február 14-én 204,69 forinton volt mélypontján, míg a maximumot január 10-én érte el 225,49 forinttal. Az amerikai dollárral szemben alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama. Nem sokkal reggel hét óra után 197,46 forintot ért egy dollár a pénteki esti 197,29 forint után. A forint a dollárral szemben február 3-án, 194,20-as szinten volt a legerősebb, míg a leggyengébb január 10-én, 217,88-on volt. A péntek esti 237,39 forinttal szemben 237,43 forintot ért száz japán jen hétfő reggel. December 31-én 255,70 forintot, február 17-én 237,24 forintot, míg január 10-én 262,13 forintot ért száz japán jen. Hétfő reggelre alig változtak a legfontosabb régiós valuták árfolyamai. Egy euróért 3,9158 lengyel zloty-t adtak, valamivel kevesebbet a péntek esti 3,9177 zloty-nál. Az euró/cseh korona kurzus némileg csökkent, a péntek esti 24,436 után hétfő reggel 24,393 koronás szinten járt. Egy euró 1,3670 dollárt ért hétfő reggel a pénteki esti 1,3686 dollárt követően.     MTI
Befektetés MKB: Egyéni összeállítás egyedi igényekre 
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 06:23
Euróban és forintban is kedvező feltételeket kínál az MKB Bank legújabb befektetési koktélja, a személyes hozamelváráshoz, a kockázatvállalási hajlandósághoz és képességhez messzemenően igazodva (x)
Befektetés Kicsit gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 16:45
Gyengült kissé a forint szerdán, az eurót kora délután 271,07 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a keddi 270,89 forint után. Elemzők szerint a forint kapcsán kivárás tapasztalható a befektetők részéről, a külföldiek nem nagyon vesznek fel vételi pozíciót, várják a stabilitási csomagot. Nem rövid távú, hanem strukturális átalakításra, reformra vár a piac. Az euró a kora reggeli 1,3561-es dollár jegyzésekről 1,3479-re gyengült délutánra. A svájci frankkal szemben az euró 1,3020 körüli jegyzésekről 1,3100 fölé erősödött. A dollárt 201,10 forinton jegyzik szerdán délután 1,3480 dolláros euró árfolyam mellett. Kedden délután a dollár 200,48 forinton forgott, az eurót 1,3522 dolláron jegyezték. A svájci frank árfolyama 206,90 forint volt a kedd délutáni 206,57 forint után, száz japán jen jegyzése pedig 239,55 forint, szemben a keddi 241,21 forinttal. Real-time devizapiaci árfolyamok a Privátbankáron >> MTI
Befektetés Mol-osztalék: nem lesz majd csalódás? 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 14:04
Márciusban dönt a Mol igazgatósága a 2010. évi nyereség felosztására vonatkozó javaslatról; az idei nyereség várható nagyságát Mosonyi György vezérigazgató nem közölte, csak annyit mondott: "nem fog csalódást okozni a részvényeseknek". Molnár József, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese a kedden Budapesten az elemzőkkel közösen tartott sajtótájékoztatón bejelentette: ebben az évben 370 milliárd forintot fordít a Mol csoport beruházásokra a tavalyi 332 milliárd forint után. Az idei üzleti terveket 80 dolláros (plusz/mínusz 10 dollár) Brent olajárra alapozták. Az ural minőségű kőolaj olcsóbb a Brentnél, és ezért 1,75 dolláros különbséget vettek figyelembe a tervek elkészítéséhez. A devizaárfolyamot pedig 280 forintos euró és 209 forintos dollár árfolyamon számolták. A kitermelés a múlt évi napi olajegyenértéken 143 ezer hordóról az idén 150 ezerre nő a csoporthoz tartozó horvátországi INA szíriai kitermelésének növekedése miatt. Az INA már 2010-ben is olajegyenértéken 82 ezer hordóval járult hozzá a Mol csoport kitermeléséhez. Mosonyi György az elmúlt évet sikeresnek nevezte, mert "az öt százalékos tőkearányos megtérülés lehetett volna rosszabb is". A 100 milliárd forint konszolidált nettó nyereség mögött 2010-ben 150 milliárd forint adóbefizetés áll: 89 milliárd forint a bányajáradék, 26 milliárd forint a válságadó és további 7-8 milliárd az úgynevezett Robin Hood adó. MTI
Befektetés 1.32 milliárd plusszal zárt tavaly a BÉT 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 1,32 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a 2010-es évet, míg 2009-ben 1,39 milliárd forint volt a nyeresége - közölte kedden az előzetes mérleg és eredmény adatokat a honlapján a BÉT. A tőzsdei tevékenység árbevétele tavaly 3,397 milliárd forintra nőtt az előző évi 3,193 milliárd forintról. A működési költségek szintén nőttek, 1,9 milliárd forintot értek el a 2009. évi 1,73 milliárd forinttal szemben. A tőzsdei tevékenység eredménye 1,5 milliárd forint volt tavaly az egy évvel korábbi 1,47 milliárd forint után. A pénzügyi eredmény mintegy 98 millió forint volt, lényegesen kisebb az előző évi 250 millió forintnál. Az 1,6 milliárd forintos adó előtti nyereség mintegy 7 százalékkal alacsonyabb a 2009. évinél. A BÉT saját tőkéje 6,74 milliárd forint volt 2010 december 31-én, míg egy évvel korábban 5,42 milliárd forint. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását>> MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG