Az OTP Bank pénteken ügyféltalálkozót tartott a treasury ügyletekben, a külkereskedelmi fizetések és export-import hitelezési ügyletek terén érdekelt partnereinek. Az OTP vezérigazgató-helyettese kifejtette: 2010 végén Magyarország kockázati felára még 3-4 százalék volt, alig alacsonyabb, mint az árfolyam- és bankválságon átesett nem EU-tag Ukrajnáé, amely akkoriban 4,8 százalékos felárat volt kénytelen fizetni, a befektetők akkor a regionális versenytársaknál kockázatosabbnak tartották Magyarországot.
Wolf László kiemelte: a strukturális reformokra tett ígéret azonban fordulatot hozott Magyarország megítélésében, a Széll Kálmán Terv bejelentése tovább növelte a befektetői bizalmat, a márciusi dollár kötvénykibocsátás pedig ismét jelentős befektetői bizalom-emelkedésről tett tanúbizonyságot.
Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint 2011-ben Magyarországon 3 százalék körüli gazdasági növekedés várható, bővülésnek indulhat a lakossági fogyasztás, az ország legfontosabb külkereskedelmi partnerei jó teljesítményének köszönhetően pedig az export jelentős, 10 százalék körüli emelkedést mutathat az OTP Bank elemzőinek előrejelzése alapján.
Wolf László rámutatott: a jegybanki alapkamat az év végéig csökkenhet, és ha azt Magyarország gazdasági teljesítménye is alátámasztja, valamint a nemzetközi befektetői hangulat is kedvezően alakul, a jegybanki alapkamat akár 5 százalék alá mérséklődhet jövőre. A forint árfolyamát tekintve az OTP nem vár jelentős elmozdulást a 270 körüli szintekről az euróval szemben, ez a szint megfelelő a gazdaságnak, a vállalatoknak és a lakosságnak is - tette hozzá.
A bankszektorral kapcsolatban Wolf László megemlítette, hogy a bankadó negatívan hathat a bankok hitelezési aktivitására. A pénzintézeti szektor több szereplője veszteséges volt tavaly, az extra adó pedig további negatív hatásokkal járhat, a tőke csökkenésével egyes bankok visszafoghatják hitelkihelyezésüket. Az OTP tőkeellátottsága azonban megfelelő, ez nem lehet akadálya a hitelezés növelésének - húzta alá a vezérigazgató-helyettes.
MTI