Mátyás-Kollár Gabriella, az AEGON Magyarország életbiztosítási termékfejlesztési igazgatója szerint csak átmeneti megtorpanásról van szó. "Folyamatos díjfizetés esetén ugyanis kevésbé kell, hogy zavarjon bennünket a befektetési piacok pillanatnyi helyzete, a befektetések időbeli megosztása hosszú távon kiegyensúlyozó hatással bír: magasabb árfolyamok mellett azonos összegből kevesebb, míg alacsonyabb árfolyam mellett több befektetési egységet lehet megvásárolni. Azaz: aki hosszú távra gondolkodik, annak kedvező, hogy most alacsony árfolyamok mellett tud vásárolni, több egysége lesz, ami emelkedéskor növelni tudja a befektetése értékét."
Ezzel a meggyőződéssel indította útjára az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. a napokban egyik új termékét, amellyel elsősorban a hosszú távon megtakarítani szándékozókat célozza meg.
A www.aegon.hu oldalon elérhető AEGON Online Ügyfélszolgálaton keresztül a befektetési egység átcsoportosítása ingyenes. |
Ha valaki időközben olyan helyzetbe kerülne, hogy átmenetileg nem tudná vállalni biztosítása rendszeres díjának fizetését, a szerződés megkötése utáni 5. évtől maximum 6 hónapra – a biztosítási védelem fenntartása mellett - szüneteltetheti azt. A termék további előnye, hogy a legalább 10 éves tartamú életbiztosítások lejárati szolgáltatását jelenleg nem terheli kamatadó. Így a 10. évfordulót követően minden évben kamatadó-mentesen vonhat ki pénzt a biztosításában felhalmozott megtakarításokból.
A befektetések, megtakarítások aktív kezelése nem igazán jellemzi a magyar lakosságot, éppen ezért az AEGON igyekszik napra készen informálni a unit-linked biztosítással rendelkezőket. Ráadásul mindezt teljesen ingyen extra szolgáltatásként egy havonta e-mailben küldött, az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelővel közösen összeállított befektetési hírlevélen keresztül. A biztosító a hírlevélben tájékoztatja az ügyfeleket a hazai és nemzetközi pénz- és tőkepiacok eseményeiről, lehetséges hatásairól, valamint mintaportfoliót mutat be.
Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. adatai szerint az elmúlt fél évben megduplázódott a kockázati életbiztosítások új szerzésen belüli aránya. A 2009. első negyedévében értékesített új életbiztosítási szerződések közül minden tizedik esetében a család jövőjéről való gondoskodás motiválta a szerződéskötést. A biztonságra való törekvés mögött jellemzően két ok húzódik meg: a szülői viselkedési minta, illetve a saját családjukról való gondoskodás szerepe. A megkérdezettek többségének elmondása szerint akkor érzi magát "felelős" felnőttnek, ha felkészül a váratlan eseményekre, emellett sokan - mivel a megkérdezettek zöme családos - a gyermekekről való gondoskodást nevezték meg elsődleges okként, amiért életbiztosítást kötnek. Mögöttes motivációként említették még a havi díjfizetés rendszeres megtakarításra való ösztönzését, az adókedvezményt, illetve a befektetési lehetőséget is. |
"A biztosítási szerződések visszavásárlását nem javasoljuk az átmeneti anyagi problémák orvoslására, hiszen visszavásárlás esetén az ügyfél nem csupán a biztosítási védelmet veszíti el - amit aztán az életkor emelkedése miatt már csak egy drágább biztosítással tud majd pótolni – hanem vissza kell fizetnie az előző 3 évben esetlegesen igénybe vett adókedvezmény összegét kamattal növelten, sőt elveszti a legalább 10 éves szerződésekre vonatkozó kamatadó mentességet a lejárati összegre, ezen túlmenően az elmúlt hónapok árfolyamveszteséget is realizálja, elesik a későbbi hozamoktól, illetve a legtöbb szerződés esetében a biztosító még visszavásárlási költséget is levon a folyósítandó összegből." - hívja fel a figyelmet Kollár Gabriella.
A visszavásárlás említett kedvezőtlen hatásai miatt az ügyfelek anyagi nehézségei esetén az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. igyekszik előnyösebb megoldásokat találni. A szerződések jelentős hányadánál például a fizetendő díj csökkentését a kiegészítő biztosítások lemondásával, illetve a megtakarítási díjrész csökkentésével is el tudják érni. Ekkor az alapbiztosításra a biztosító kockázatviselése továbbra is fennáll, és az anyagi helyzet stabilizálását követően újra felvehetők a kiegészítő biztosítások, újra növelhető a megtakarítás (ez a megoldás az esetlegesen igénybevett adókedvezményt sem érinti).
Az újabb módozatoknál - mint pl. az áprilisban bevezetett AEGON Forte - lehetőség van a díjfizetés szüneteltetésére is, amely időszak alatt a biztosító nem vár el díjat, azonban a kockázatot továbbra is viseli mind az alapbiztosítás mind a kiegészítő biztosítások vonatkozásában.
További megoldás lehet az átmeneti anyagi problémákra az AEGON Hitel Zrt. által nyújtott személyi kölcsön, melyet a kölcsönügyletbe fedezetként bevont biztosítási szerződés alapján kedvező kondíciókkal tud nyújtani a hitelintézet.
Az eszközalapok bármilyen magas múltbeli hozamai nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokat illetően. Az eszközalapok befektetési egységeinek megvásárlása – különösen rövid távon – magában hordozza a befektetési egységek árfolyamának, tehát az ilyen módon nyilvántartott megtakarítások értékének csökkenési kockázatát is. Önmagában a múltbeli hozam nem tekinthető az egyetlen figyelembe veendő ismérvnek. Mivel bizonyos eszközalapok közvetlenül vagy közvetve részvényeket tartalmaznak, ezen eszközalapok kockázata magas. Hosszú távon a magasabb hozam eléréséhez magasabb kockázatot kell vállalni. A magasabb kockázat pedig azt jelenti, hogy a befektetés értéke nagyon gyorsan és nagymértékben változhat.
Amennyiben Ön sürgősen szeretne hozzájutni megtakarításához, a szerződés visszavásárlásával lehetősége van erre is, azonban ilyen lejárat előtti megszüntetéskor - a hosszú távú befektetések jellege miatt - felmerülő visszavásárlási költségen túl további veszteségek is adódhatnak (pl. nem realizált hozam miatti veszteség).
A biztosító az eszközalapokra sem tőke-, sem hozamgaranciát nem vállal, abban az esetben sem, ha a szerződő a biztosító szakemberei által összeállított csomagokat választja. Az eszközalapokba történő befektetésből származó kockázatokat a szerződő viseli. Szélsőséges esetben a szerződő megtakarításának (tőkéjének) jelentős részét is elveszítheti.
Jelen tájékoztatás nem ajánlat, illetve felhívás semmilyen befektetésre vagy biztosításkötésre. Mielőtt bármilyen életbiztosítási ajánlatot aláírna, kérjük, tanulmányozza a biztosítás általános és különös feltételeit!
Biztosítás: felejtse el a papírmunkát!
Mibe fektessünk ilyen viharos időkben?
2008 legjobb befektetési alapja
(x)