Az Európai Központi Bank (EKB) 25 bázispontos kamatemelési döntése után kissé erősödött ugyan a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, de nem tudott tartósan 20 ezer pont fölött maradni napközben, a BUX kétéves mélypontra süllyedt csütörtökön.
A nap végére az index ismét átlépte a lélektani határt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,94 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 20.091,75 ponton zárt csütörtökön, de napközben két éves mélypontján, 19.817 ponton is járt.
A részvénypiac forgalma 19,16 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Illés László, a QUAESTOR Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a nap legjelentősebb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése volt, a pénzintézet negyed százalékponttal 4,25 százalékra emelte az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. Hozzátette: a döntés leginkább a pénzügy szektort sújtotta, az OTP napközben 6.000 forint alá süllyedt, de a kereskedés végére a korrekció hatására kevéssel nyitó értéke fölé emelkedett. Illés László szerint a Mol csütörtöki osztalék bejelentése nem hatott az olajpapír kereskedésére, a nap közepétől tapasztalt emelkedés csupán nagyobb vételi ajánlatokkal magyarázható.
Blahó Levente, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője úgy vélekedett, hogy a Mol csütörtöki kereskedésére vonatkozóan a papír alacsony - 2,57 milliárd forintos - forgalma miatt messzemenő következtetéseket levonni nem lehet.
Hozzátette: szinte csak az OTP iránt mutatkozott érdeklődés, a bankpapír a következő napokban is folytathatja esését. Az elemző szerint a BUX csütörtöki csökkenését a magas olajár és a kedvezőtlen amerikai foglalkoztatottsági adatok is befolyásolták.
Csaknem két dollárral 145,85 dollárig emelkedett az olaj tőzsdei jegyzése csütörtökön New Yorkban. Az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli ágazataiban júniusban 62 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság, a munkanélküliségi mutató 5,5 százalék volt. Az elemzők a munkanélküliséget 5,4 százalékon várták az előző havi 5,5 százalék után, a foglalkoztatottságnál csak 55 ezer fős csökkenést valószínűsítettek az előző havi, felülvizsgált, ugyancsak 62 ezres csökkenést követően.
Az OTP részvények ára 68 forinttal, 1,11 százalékkal 6.032 forintra esett, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyama 100 forinttal, 0,49 százalékkal 20.200 forintra csökkent, 2,57 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom 5 forinttal, 0,70 százalékkal 724 forintra erősödött, a részvények forgalma 983 millió forintot ért el.
A Richter árfolyama 280 forinttal, 0,86 százalékkal 32.200 forintra csökkent, forgalma 1,59 milliárd forint volt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 15.400 forinton zárt, ez 100 forintos, 0,65 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 39,18 pontos csökkenéssel 2.201,98 ponton zárt, ez az előző napi záráshoz képest 1,75 százalékos gyengülés.
Mélypontos is volt az index
Az index utoljára 2006. június 26-án zárt 20 ezer pont alatt, akkor az index 19.744,96 ponton állt záráskor. Délután 15 óra után ismét 20 ezer pont fölé kapaszkodott az index értéke, mivel a részvénypiacok pozitívan fogadták az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki, 25 bázispontos kamatemelését követő elnöki helyzetértékelést. Ebben a várakozásokhoz képest nagyobb hangsúlyt kaptak a gazdasági növekedés lassulási kockázatai, és így mérséklődtek a további kamatemeléssel kapcsolatos várakozások. Délután 16 órakor azonban a BUX ismét 20 ezer pont alá süllyedt.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint kizárólag a pesszimista nemzetközi hangulat, az amerikai másodrendű jelzálogpiaci válsággal elinduló kockázati étvágycsökkenés, az emelkedő olaj- nyersanyag- és élelmiszerárak okozzák a BÉT gyengélkedését. Hozzátette azonban, hogy ez nem magyar jelenség, világviszonylatban zuhantak a tőzsdeindexek és az egyes vállalatok sokkal jelentősebb veszteségeket kénytelenek leírni, mint például amennyi hitelt a válságban nem fizettek vissza az ügyfelek.
A BÉT kis, nyitott piac, a külföldi befektetők pánikhangulata, menekülése, esetleg érdektelensége miatt esnek a részvényárak. Annak ellenére is, hogy a magyar cégek nem érintettek a válságban és fundamentálisan is erősek - mondta a kereskedő.
Sőre Balázs szerint lassan elfogynak az eladók, óriási szabad pénz halmozódott fel, amely majdnem egy időben áramolhat a tőzsdékre, ezzel az indexek nagyobb felugrását eredményezheti. Ez azonban csak akkor lehet tartós az üzletkötő szerint, ha az olajár csökkenésnek indul.
Két évvel ezelőtt szintén a nemzetközi hatások játszották a főszerepet a BUX esésében. A részvénypiacokat sújtó, több hétig tartó tőkekivonás után azonban a negatív irányba hatottak a kormány bejelentett megszorító intézkedései is, továbbá az, hogy a Standard and Poor,s hitelminősítő intézet 2006 júniusában a közepes befektetői "BBB plusz" sávba sorolta vissza Magyarország adósbesorolását az addigi elsőrendű "A mínusz"-ról.
BÉT: nincs optimizmus, csak korrekció
Eurós szigor: az elemzők szóltak előre
MTI