5p
A befektetési célú lakásvásárlás reneszánszát éli: a nagyvárosokban a könnyen kiadható lakások nagyon keresettek, Budapesten a belső kerületekben néha már felfelé induló licit is kialakul egy-egy jó adottságú lakás esetében. Ezzel együtt nem csak az eladó jár jól, az új tulajdonos a kiadásból akár 9 százalékos hozamra is szert tehet. Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy milyen kondíciókkal és kockázatokkal kell a lakásba fektetőknek számolniuk, mik a reális hozamszintek.

 

 

A lakásvásárlásból alapvetően két módon lehet hasznot húzni, egyrészt a lakás bérbeadásából származó bevételből, másrészt a jövőbeli áremelkedésből. A jelenlegi lakáspiaci tendenciák most mindkét tényező szempontjából kedvezőek a befektetők számára.

Mivel kell számolni?

A lakásvásárlásnál, illetve a bérbeadásnál több költséggel kell kalkulálni. A vásárláshoz ügyvédi díjak, illetékfizetés kapcsolódik, a bérbeadásnál adófizetési kötelezettség, valamint karbantartási és felújítási munkák merülnek fel. Ezeket mind figyelembe kell venni a befektetésből remélt hozam kiszámításánál, ahogy a kockázatokat is, mivel a lakás bizonyos időszakokban üresen állhat.

A bérbeadási kockázattal, vagyis azzal, hogy bizonyos ideig bérlő nélkül, üresen áll az ingatlan, mindenképpen számolniuk kell a befektetőknek. A jelenlegi bérleti piacon még egy belvárosi lakás esetén is problémát jelenthet a bérbeadás. Tíz éves időtávon az évi átlagos 11 havi bérbeadottság reális kockázatnak tűnik. A legkisebb bérbeadási kockázattal a fővárosban, illetve a jelentős munkaerő-kereslettel rendelkező vidéki városokban kell számolni.

A hozamszámítás másik kulcskérdése, hogy az ingatlan értéke hogyan alakul 10 éves időtávon. Az árak alakulását nagy biztonsággal ennyire előre jelezni nem lehet, a jelenlegi tendenciák viszont azt mutatják, hogy a következő 3-4 évben emelkedni fognak az árak. A modellben így az első 4 évben feltételeztünk reálérték növekedést, ezt követően csak az infláció mértékét követő áremelkedéssel számolt az Otthon Centrum. 

Mekkora a hozam?

A vásárlással és bérbeadással járó minden költséget, valamint az adózást figyelembe véve, a használt téglalakások esetén a fővárosban 6-7, a legpezsgőbb bérleti piaccal rendelkező vidéki városokban akár 8 százalékot meghaladó hozamokat is el lehet érni. Hasonlóak a lehetőségek panellakások esetén is – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.

 

Település

alapterület (m2)

Szoba-szám

Várható hozam

Budapest II. ker. – Bel-Buda

50

2,5

6,23%

Budapest VII. ker. – Dob utca környéke

120

4

6,87%

Budapest V. ker. - Dél-Belváros

130

4

5,23%

Budapest VI. ker.

50

3

6,41%

Budapest XIII. ker. - Újlipótváros

55

2,5

6,47%

Budapest XII. ker.

80

3

6,01%

Győr - Belváros

56

2

8,40%

Debrecen - Belváros

35

1

6,80%

Sopron - Belváros

35

1

8,35%

Tatabánya - Újváros

70

3

8,68%*

Kecskemét - Belváros

65

3

7,12%

forrás: Otthon Centrum

A modellben átlagosan évente egy bérlő nélküli hónappal, valamint 10 éves időtávon 19 százalékos reálár emelkedéssel számolt az Otthon Centrum. A reálérték emelkedés 2016 és 2019 között zajlik, évente egyre csökkenő ütemben, ezt követően csak a reálértékét tartja az ingatlan.

Hol és miért éppen ott kapósak a lakások?

Győr és Sopron esetében a magasabb hozamokat az magyarázza, hogy a két városban elérhető munkalehetőségek – autóipar, osztrák munkavállalás – miatt nagyon erős a kereslet a kiadó lakásokra, ami jelentős nyomást helyez a bérleti díjakra. Magasabb bérleti díjak mellett magasabb hozamokat érhetnek el a befektetők.

Kimagasló hozamot Budapesten is el lehet érni, egy V. kerületi, a Parlament környékén lévő, jó állapotú 3 szobás lakásnál 9,6 százalékos hozamot is el lehet érni, annak ellenére, hogy a vételár már meghaladja az 500 ezer forintos négyzetméter árat. A kiemelkedő bérleti díjat nagyon jó elhelyezkedés, és a lakás kiváló állapota szavatolja. A fővárosra jellemző hozamok azonban jellemzően 6-7 százalék körül alakulnak.

Még nem késő beszállni

A kockázatokkal is kalkuláló 6 és 9 százalék közötti várható hozamszintek a jelenlegi befektetési piacon nagyon vonzóak, ezért is láthatunk nagyon komoly befektetői érdeklődést. Ez a trend az idei évben nagy valószínűséggel ki fog tartani, a befektetői boom lecsengésével pedig a korábban elhalasztott vásárlások megvalósulása fogja húzni a piacot, így az áremelkedés több évre biztosítottnak tűnik.

A 2013-as mélypont után 2014-ben emelkedésnek indultak az árak, főleg a befektetők által keresett, könnyen kiadható lakások szegmenségben – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. Bár most már nem a mélyponton tudnak beszállni a befektetők a lakáspiacra, az árak emelkedése stabilnak ígérkezik a következő években, tehát még nem maradtak le semmiről a most vásárlók sem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG