Karrier
A rovat támogatója:
Karrier
Autista robot az osztályban: ettől lesznek toleránsabbak a gyerekek?
Balkó Rita | 2017. május 1. 15:05
A robotok használata az élet már szinte minden területére bekúszott: ott vannak a gyárakban, bankfiókokban, recepciókon. A mesterséges intelligencia programozásakor azonban a gondolkodásunk olyan területeire is figyelnünk kell, amire a tudomány még nem talált megoldást – például a mentális betegségekre. Egy izgalmas szoftver és egy kis robot jelentheti a megoldást az autizmussal élők befogadására és integrációjára?
Karrier
Bezzeg a mai fiatalok: mit tanulhatunk az új generációktól?
Privátbankár.hu | 2017. május 1. 09:02
A generációs problematika lassan a munkahelyeken is megkerülhetetlen lesz, a most munkába lépő legfiatalabb és a harminc év alatti Y generáció ugyanis teljesen másképp gondolkodik a világról, mint a szüleik generációja. Ez azonban nem feltétlenül gond, sőt: az Y és Z generáció olyan képességekkel is rendelkezik, amit az idősebbek nehezen sajátítanak el. Miért éri meg a fiatalokat alkalmazni? A MOTIMENT összegyűjtötte a fiatalság előnyeit.
Karrier
Így tűnik el egy klasszikus magyar szakma: meghalt az utolsó szemfelszedő
Privátbankár.hu | 2017. április 30. 16:06
Elhunyt Szabóné Lendvai Zsuzsa - vele együtt szállt sírba a szemfelszedő szakma Magyarországon és valószínűleg a világban is.
Karrier
Tarlós: megvan a bérmegállapodás a BKV-nál
Privátbankár.hu | 2017. április 28. 11:08
Kedden már alá is írják.
Karrier
Trump bukott főtanácsadója ellen komoly vizsgálat folyik
Privátbankár.hu | 2017. április 28. 07:28
Nem elég, hogy példátlanul gyorsan megbukott, még a Pentagon vizsgálatával is meg kell birkóznia Flynn altábornagynak.
Karrier
Nincs még nyelvvizsgád? Most az állam ad egyet ingyen
Privátbankár.hu | 2017. április 27. 11:22
Ingyenessé teszik az első nyelvvizsgát a 35 év alattiaknak.
Karrier
Ennyivel nőtt a fizikai dolgozók bére egy év alatt
Privátbankár.hu | 2017. április 27. 10:08
A növekedés a betanított munkát végzőknél volt a legjelentősebb.
Karrier
Senki nem gazdagodott úgy, mint Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2017. április 27. 06:45
Hét új szereplővel bővült A 100 leggazdagabb listája 2017-ben. A rangsort idén is Csányi Sándor vezeti, de a dobogó közelében már Mészáros Lőrinc is megtalálható. A felcsúti polgármester egyetlen egy év alatt 25 helyet ugrott előre a gazdagrangsorban. A listán szereplők összvagyona idén megközelítette a 3380 milliárd forintot.
Karrier
Megvan a Diákhitel Központ új elnöke
Privátbankár.hu | 2017. április 26. 17:02
Adamecz Péter januárban mondott le a posztról.
Karrier
Áder új minisztert nevezett ki
Privátbankár.hu | 2017. április 26. 14:26
Süli János a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséért felel majd.
Karrier
Neked is életveszélyes a munkád? 23 ezer baleset történik évente
Privátbankár.hu | 2017. április 26. 11:20
Kampány indult az egészséges munkahelyekért.
Karrier
Nem hagyják bezárni – Brüsszelben is téma a CEU
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 16:22
A Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora szerint nincs veszélyben az intézmény.
Karrier
Tovább nőtt a Csányi Alapítvány
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 15:43
Átadták az alapítvány hatodik közösségi házát Mohácson.
Karrier
Ennek már nagyon itt volt az ideje: új tantárgy jön a szakgimnáziumokban
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 14:14
Szeptembertől, egyelőre csak a 10. évfolyamosoknak.
Karrier
Döcög a kormányzás? Újabb ügyben táncol vissza a kormány
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 11:42
Újabb törvényjavaslattól táncol vissza a kormány - nem igazán jön be mostanában, ha szakmai egyeztetés nélkül, erőből próbálnak keresztülvinni valamit.
Karrier
Vádat emeltek a fideszes képviselő, Voldemort nagyúr ellen
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 08:54
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken.
Karrier
Nem áll jól a briteknél dolgozó magyarok ügye
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 07:54
Bár van olyan politikai erő, ami feltétel nélkül garantálná a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságait, messze nem ők állnak nyerésre.
Karrier
És neked mennyivel kell többet dolgoznod nőként ugyanazért a pénzért?
Privátbankár.hu | 2017. április 24. 13:06
Sokkal többet kell egy nőnek ugyanazért a pénzért dolgoznia, mint a férfiaknak. Nem hiszed? Itt az oldal, ahol megnézheted az aránytalanságokat.
Karrier
Ezért találnak nehezen munkát a bevándorlók
Privátbankár.hu | 2017. április 23. 13:47
Nem megy zökkenőmentesen a munkaerő-piaci elhelyezésük Németországban.
Karrier
Visszavonták több külföldi egyetem magyar engedélyét
Privátbankár.hu | 2017. április 23. 11:46
A CEU-botrány fényében különösen fontos az Oktatási Hivatal a felülvizsgálata.
Karrier
Hiába emelkednek a bérek, ha ennyire durvák a különbségek?
Privátbankár.hu | 2017. április 22. 12:46
Bár szépen növekszenek a magyar fizetések, a szociális és egészségügyi szektorok lemaradása még mindig brutális.
Karrier
Fájó a hiányuk: hol vannak a női vezetők?
Privátbankár.hu | 2017. április 21. 20:16
Gyakorlatilag kisebb forradalom kell ahhoz Magyarországon, hogy végre a nők is egyenlő elbánásban részesüljenek a versenyszférában, és a jövőben legalább olyan tisztelet és megbecsülés övezze őket vezető szerepekben, mint most a férfiakat. A női vezetés akadályairól és megoldásokról beszélgettek a Startup Safary második napján.
Karrier
Fejcsere a Deloitte-nál: ő az új vezérigazgató
Privátbankár.hu | 2017. április 21. 14:19
Fülöp András már 23 éve dolgozik az adótanácsadónál.
Karrier
Nem csitul a CEU-botrány: amerikai szenátorok levelet írtak Orbánnak
Privátbankár.hu | 2017. április 21. 12:34
A szenátorok egy kétpárti, tízfős csoportja arra kérte a magyar kormányt egy Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy Közép-európai Egyetemmel (CEU) együttműködve találjon olyan megoldást, amely lehetővé teszi az egyetem Budapesten maradását.
Karrier
Akkor is kapok fizetést, ha áll a munka?
Privátbankár.hu | 2017. április 20. 16:02
Felmerül a kérdés, hogy olyan esetekben, amikor a munkavállaló a munkáltató által előírt helyen és időben, azonban a munkáltató a működési körében felmerült okból nem tud részére munkát adni, akkor erre az időre jár-e a munkavállaló részére munkabére?
Karrier
Te vitted már be a gyerekedet a munkahelyedre?
Privátbankár.hu | 2017. április 20. 11:20
A magyar dolgozók háromnegyede még soha nem vitte be a gyerekét a munkahelyére, pedig sok helyen rendszeresek a gyerekbarát programok. A munka és a magánélet egyensúlyában viszont egyre tudatosabbá válnak, közel felüknél kiemelkedően fontos szempont egy állás kiválasztásánál, hogy az gyerekbarát.
Karrier
Újabb kétszámjegyű béremelés: te többet vagy kevesebbet keresel az átlagnál?
Privátbankár.hu | 2017. április 20. 09:11
A 15-25 százalékos minimálbér-emeléssel együtt ismét 10 százalék körüli éves béremelkedés jött össze februárra.
Karrier
Apa, kezdődik? Ausztriában megint egyre több a török munkás
Eidenpenz József | 2017. április 19. 16:25
A utóbbi hónapokban határozottan emelkedik a török állampolgárságú dolgozók száma Ausztriában, bizonyára nem függetlenül az anyaország bonyolódó politikai helyzetétől. A magyarok számában viszont nagyobb visszaesés figyelhető meg, mint amekkora ilyenkor szokásos.
Karrier
Kórházba került egy volt amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2017. április 19. 11:43
George H. W. Bush, azaz az idősebb a két exelnök közül egy enyhe tüdőgyulladás miatt szorul kezelésre.
Karrier
Orbán egy volt minisztere is kiállt a CEU mellett
Privátbankár.hu | 2017. április 19. 09:06
Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökeként szólalt meg most.
Karrier
A gazdasági bizottság is rábólintott az új miniszterre
Privátbankár.hu | 2017. április 18. 13:18
Süli János a paksi erőmű bővítéséért felel majd.
Karrier
Hatmillió munkaképes ember hiányzik – a magyarokat is elszippanthatják
Privátbankár.hu | 2017. április 17. 10:40
A német tőkéseknek mindegy, honnét jön a bevándorló, csak dolgozzon? Nem kell feltétlenül menekült, jöhet Kelet- vagy Dél-Európából is. A német munkaadók képviselője szerint ha a jobboldalnak nehezére is esik belátni, akkor is bevándorlókra van szükség, mert milliók fognak hiányozni a munkaerő-piacról. Vagy a nők és az idősek foglalkoztatását kéne növelni.
Karrier
Elegük van abból, ami itt folyik: ők hagyják el elsőként Magyarországot
Privátbankár.hu | 2017. április 16. 13:06
A fiatalok fele szerint az elmúlt egy évben nehezebbé vált a továbbtanulás - derül ki a K&H fiatalok jóléti indexéből. A felmérés szerint az aktív keresők sem látják pozitívabban a jövőjüket: mindössze 26 százalékuk lát előrelépési lehetőséget jelenlegi munkahelyén, 43 százalékuk szerint azonban ez nem reális forgatókönyv. A külföldi munkavállalásról a diákok és az aktívan dolgozók véleménye jelentősen eltér.
Karrier
Még a románok is jobban keresnek a magyar közszolgáknál
Privátbankár.hu | 2017. április 14. 17:24
Az IT és a telekommunikáció is jobban fizet a szomszédban.
Karrier
Elegük lett a fiataloknak – 10 ezren tanulnak külföldön
Privátbankár.hu | 2017. április 13. 10:28
Közülük sokan nem is akarnak hazajönni.
Karrier
Itt egy javaslat, hogyan szűnhetne meg a hálapénz
Privátbankár.hu | 2017. április 13. 10:07
Tisztázni kellene, hogy az extra díjakért milyen szolgáltatások járnak.
Karrier
Megbízhatatlan és inkoherens Palkovics javaslata a CEU szerint
Privátbankár.hu | 2017. április 12. 17:50
A CEU örül az amerikai támogatásnak, de a kormány szokás szerint nem egyeztetett velük.
Karrier
Összefog az ellenzék? Alkotmánybíróság elé kerülhet a CEU-törvény
Privátbankár.hu | 2017. április 12. 14:32
Az LMP-s Szél Bernadett indítványát a Jobbik is aláírja.
Karrier
Magyarázkodik a kormány: igazából nem akarják kicsinálni a CEU-t? - frissítve
Privátbankár.hu | 2017. április 11. 14:51
Az oktatási államtitkár Brüsszelben magyarázkodik, és van is miért: holnap tárgyalják a magyar ügyeket.
Karrier
Egy furcsa ügy: betörő ilyen jól már nagyon rég nem járt
Privátbankár.hu | 2017. április 11. 13:43
Egészen különleges esetben kellett döntenie a strasbourgi uniós bíróságnak.
Karrier
A minisztérium állítja: nem zárják be a CEU-t
Privátbankár.hu | 2017. április 11. 11:20
Legalábbis most ezt ígérik. Palkovics ma Brüsszelben tárgyal.
Karrier
Újabb külföldi vállalat hagyja itt Magyarországot - 800 ember kerül az utcára
Privátbankár.hu | 2017. április 10. 17:48
24 évig volt itt az üléshuzat-gyártó, most elegük lett és alacsonyabb költségű helyekre költöznek.
Karrier
Orbán külön minisztert nevez ki a paksi bővítéshez
Privátbankár.hu | 2017. április 10. 14:30
Tárca nem fog hozzá tartozni.
Karrier
Ingyenes informatikai képzésen dolgoznak – kik jelentkezhetnek?
Privátbankár.hu | 2017. április 10. 11:06
A magyar munkaerő digitális fejlesztésére dolgoz ki egy programot az NGM.
Karrier
Még néhány év, és nagyobb eséllyel éljük túl az agyvérzést Budapesten
Privátbankár.hu | 2017. április 10. 08:10
Száz-kétszáz speciális szaktudással rendelkező orvos hiányzik Budapestről, már dolgozik a megoldáson az állam.
Karrier
Ne halogasd! Egyre nehezebb a dolga annak, aki jogosítványt akar
Privátbankár.hu | 2017. április 7. 12:10
Jogosítványt szerezni bizony nem könnyű, ráadásul 2012 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan csökken az autósiskolák száma Magyarországon – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisából. A folyamatot több gazdasági tényező együttes hatása okozhatta.
Karrier
Nekik kell a kormány ellensége: újabb város jelentkezett be a CEU-ért
Privátbankár.hu | 2017. április 6. 16:59
A kormány szépen lassan készül arra, hogy kinyírja a Közép-európai Egyetemet, lenne hová menniük.
Karrier
Megvan, mikor tárgyal az Európai Parlament a CEU-ról
Privátbankár.hu | 2017. április 6. 14:20
Még ebben a hónapban előveszik az ügyet.
Friss
Makro / Külgazdaság
Akiknek bejött a háború: 679 milliárd dollárt kerestek tavaly
A száz legnagyobb hadiipari cégnek jó éve volt 2024-ben.
3 perce
Makro / Külgazdaság
Fontos döntést hoztak olajügyben
Döntöttek a legnagyobb olajkitermelők: így alakítják a termelést 2026 első hónapjaiban.
34 perce
Nemzetközi
Kipróbálták az átalakított választási rendszert türk barátainknál
Hivatalos eredmények csak két hét múlva várhatók Kirgizisztánban.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Degeszre keresik magukat a hadiipari cégek – főleg az amerikaiak
07:41
-
Indul a karácsonyi szezon a NAV-nál – milliós bírságot kockáztatnak a sumákoló cégek
07:26
-
Orbán Viktor szidja a hanyatló Nyugatot, de oligarchái zsákostul viszik oda pénzüket
05:26
-
Sokba fáj, ha külföldön bajba kerülünk
16:54
-
Vidékfejlesztés: kérték, és már itt is van a pumpapálya!
16:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Brutális árakkal készült az Egri Műszaki Outlet erre a hétre – limitált darabszám, extra 5% kedvezménnyel az Egri Ügyek olvasóinak
07:24
-
Ködös idővel indul a december
06:42
-
Kóbor kutyát találtak a Dobó téri Adventi vásárban – rendőrök segítettek hazajuttatni Ivánt
19:55
-
Nyitrai Zsolt: „Amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, a nyugdíjasok biztonságban vannak”
17:23
-
Törölte Orbán Viktorral tervezett találkozóját a lengyel elnök – a moszkvai út miatt
12:01
legolvasottabb
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
-
Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra
2025. november 19. 06:59
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Kemény üzenet érkezett Varsóból Orbán Viktornak Putyin miatt
2025. november 30. 10:37
-
Van egy fontos hírünk a Penny, a Lidl és az Aldi vásárlóinak
2025. december 1. 05:43
-
Jön az akkumulátorforradalom? Ezek a technológiák boríthatják a piacot
2025. november 30. 16:38
-
Hongkongi pokoli torony: Kína befogja a hőzöngők száját
2025. november 30. 12:31
-
Nagyon fontos adatok érkeznek a magyar gazdaság vergődéséről
2025. november 30. 09:32




